Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érintés / 1 - 4 fejezet

2009.04.12

   

erintes.jpg

 
1
     
    Napsütéses szeptember vége volt, késő nyári meleg. Igazi vénasszonyok nyara. Enyhe szellő fújdogált, még napfürdőzni is lehetett. Csak a hajnalok és az esték voltak hűvösek. Flóra kint ült a házuk kertre néző teraszán és nézte a kerítés mellé ültetett nagyra nőtt cédrus fákat, a két nagy ezüstfenyőt és az öreg, terebélyes diófát. Tekintete végigszaladt a terasz vadszőlővel futtatott díszkorlátján, az itt-ott elszórt díszcserjéken, a házat körülvevő kis területen, amit szépen gondozott fű borított. Csend volt a szívében, fájdalmas csend. Ürességet érzett maga körül, nehezen találta helyét a világban. Reggelente, amikor felnyitotta szemét, még mindig Andrást kereste. Pedig András halála óta, lassan már egy év telt el.  Egyre jobban érzékelte azt is, hogy életének több mint a felét megélte. A nyáron múlt ötven éves. András csak ötvenöt volt, amikor úgy döntött, feladja, nem szenved tovább.
   Amikor Flóra hazajött Sopronból és rátalált a szobában, majd elolvasta a búcsúlevelét, szinte bénultan állt András mozdulatlan teste előtt. Nem akarta elhinni a történteket. A férje öngyilkos lett. A rengeteg altató végzett vele. Az öngyilkosságát arra az időszakra tette, amikor Flóra, két napra Sopronba utazott a szüleihez látogatóba, és Szandra, Flóra lánya sem tartózkodott otthon. Biztosra ment, hogy véget vessen nyomorúságosnak érzett életének. 
    Flóra, ebben az időszakban huszonkét éves lányával élt együtt, aki hivatásos néptáncos volt, és egyre többet szerepelt tánccsoportjával külföldön.  Tizenhárom éve éltek ebben a házban. Tizenhárom éve, hogy felköltöztek Pestre, akkori férjével, Sándorral és kislányával. Eladták a Sopronban lévő szülői családi házat, és abból vették ezt a külvárosi szép, kétszintes épületet, a különálló kis épülettel együtt, amiből aztán Flóra fazekas műhelyt alakított ki. Tulajdonképpen a lánya miatt költözött, akit akkor vettek fel a balettintézetbe. Szülei pedig beköltöztek az ő soproni volt belvárosi lakásába. Aztán egy év múlva, férje, Sándor elköltözött tőle, majd elváltak. 
     A ház felső szintje a lányáé lett. Flóra a földszinten lakott Sándorral, majd később, válásuk után Andrással. Mára, hogy magára maradt, túl nagynak találta.   Nyomasztó emlékek gyötörték. Minden, ami körülötte volt, Andrásra emlékeztette.     
    Elnyúlva feküdt a teraszon, a kinyitott napozóágyban.  Sortnadrág volt rajta, könnyű nyári blúz. Szemét behunyta és hagyta, hadd simogassa bőrét a meleg napsugár.  Autóajtó csapódására riadt, látta, hogy a lánya jött haza. Szandra egy nagy utazótáskát tett le a teraszra anyja mellé, aki felállt, átölelték egymást, majd mindketten leültek a teraszon lévő asztal melletti kerti székekre.
  - Hu! Kicsit azért fáradt vagyok mama!De végre egy kicsit újra itthon! Hogy vagy? Már megint a múltban jártál? - nézett kutatva az anyjára.
     Flóra hirtelen felállt, idegesen válaszolt.
  - Túl bonyolult ez, nem olyan egyszerű. Jó, hogy ismét látlak!  De hozok neked valamit inni, nem vagy éhes? - közben megsimogatta Szandra fekete, hosszú haját.
  - Nem, köszönöm. Ettem a gépen, majd később, ha van mit enni, de ahogy ismerlek össze-vissza főzted, sütötted magad.
  - Jól ismersz, mindig van valami a hűtőben.  Azért hozok valami kis üdítőt. Biztosan szomjas vagy, de én is megszomjaztam - Flóra elindult a konyha felé, közben Szandra hosszú lábát kinyújtotta, hátradőlt a székben és jólesően nézett körül. Jó volt hazatérnie. Jó volt látni a kertet, anyját, átérezte anyja bánatát is. Őt is megviselte András erőszakos halála. De szerette volna, ha anyja nem burkolózik bele a gyászába. Márpedig ezt tapasztalta.
  Flóra egy tálcán narancs dzsúszt, poharakat hozott, és kis apró süteményt. Majd leült a lánya melletti székre.
  - Mesélj! Milyen volt? Biztosan nagy sikert arattatok... - nézett érdeklődve a lányára.
  - Finom ez a süti, mama! - Szandra felhúzta a lábát, hosszú hajából kivette a meglazult nagy csatot, megtekerte haját és ismét összecsatolta, majd folytatta - Csodálatos volt! Számomra a siker, a nagy taps a minden. Amikor azt érzem, hogy valami pluszt adtunk az ott ülő embereknek, és tudom azt, ha kis időre is, de emlékezetes órákat élhettek át...  Tudod mama, ilyenkor úgy érzem, az a rengeteg próba, az a rengeteg munka, ami egy ilyen előadásban van, sokszorosan megtérül. És te? Mit csináltál? Dolgoztál, mint a güzü? Menekülsz a munkába? Szinte biztos vagyok benne. Persze rosszul teszed. Az élet, a te életed megy tovább! És már egy éve, hogy András nincs... - kis csend után folytatta - És mi újság a nagyiéknál? Nem jönnek fel?
  - Menekülök, menekülök. Mindig ezt mondod.  Az élet megy tovább. Persze az is lehet, hogy igazad van, de felejteni akarok. Mondtam már, hogy ez nem olyan egyszerű. Akárhogy is, de nem olyan könnyű... És ez nem évek kérdése. A nagyszüleid? Jól vannak. Hiányolják, hogy keveset látnak téged is. Nem jönnek most. Azt szeretnék, ha mi utaznánk le együtt. Nem tudom ráérsz-e erre?
  - Azért az Andrással való életed egy kész regény. Amit elmeséltél magatokról, meg az egész életedről, nagy tanulság nekem, de egyben rejtély is. Bonyolult így kívülről átérezni, hogy ti miért tértetek vissza egymáshoz. Hogy András miért nálad kötött ki. És te miért bocsátottál meg neki. Én biztosan nem tettem volna! Persze, mindettől függetlenül jómagam is kedveltem őt. Értékes, szeretetreméltó ember volt...
  - Ezt előre nem tudhatod. Én sem terveztem előre, hogy majd András mellett fogok kikötni a végén. Valahogy így alakult. Vagy egyszerűen csak szerettük egymást, így szerettük egymást. Kerülőkkel. És milyen szomorú lett a vége! Nem így képzeltem! De hagyjuk! - elsírta magát, majd a szemét törülgette - Akartam már kérdezni, hogy mi lenne, ha átrendeznénk a lakást? Ha cserélnénk? Mi lenne, ha te lejönnél a földszintre én meg felmennék az emeletre, a te helyedre. Túl nagy ez már így nekem.
  - De, mama! Nekem még nincs szükségem ekkora lakásra, és a nagy konyha is itt van! Nem is tudom... - nézett Szandra elgondolkodva az anyjára.
  - Pedig nem lenne rossz megoldás.  A fenti kis amerikai konyha elég nekem! De, ha nem, hát nem. Valószínű könnyebb lenne nekem nem a megszokott helyen élnem...Talán érted... - tette hozzá tétován az anyja.
  - Értelek! - Szandra lassan kezdte felfogni anyja ötletének igazi okát - Még átgondolom azért majd. Jövő héten jobban ráérek, és akkor visszatérhetünk rá. De most felmennék!  - felállt és az utazótáskáját kézbe véve elindult a lakrésze felé.
   Flóra, szótlanul nézett utána, majd nagyot sóhajtva felállt, az asztalon lévő tálcára tette az üres poharakat és bevitte a konyhába.
 
 
 
 
 
 
 
 
2
 
 
 Flóra ezerkilencszázhetvennégyben tele volt még hittel, jókedvvel, tele tervekkel. Tizennyolc éves volt, érettségi után. Szép őszi, szeptemberi délután volt, amikor kint ült szülei családi házának kertjében.  Nézegette a jegyzeteit, amit a helybéli óvónőképző intézetben kapott. Oda kérte felvételét, ami sikeres volt és most főiskolai hallgatónak vallhatta magát. Azt gondolta jó, gyerekszerető óvónő lesz majd belőle, olyan, mint az édesanyja. Még a szülői házban lakott, ami a soproni Lövérek alján, egy csendes kis utcában volt. A harmincas években még apai nagyanyjáék építették, akik tősgyökeres soproniak voltak, de ekkor már nem éltek. Apja a helyi gimnáziumban tanított, anyja óvónő volt. Velük lakott még az akkor már fogorvosként dolgozó bátyja, Viktor is. Középpolgári család voltak, a megszokott renddel, szokásokkal.
     Flóra szerette városát. Szép és kulturált városnak tartotta. Családjával kicsi korától kezdve nagy kirándulásokat tett a város környékére is. Sokat sétált barátnőjével a történelmi belváros utcáin. Mindenütt a múlt köszönt vissza neki. Különösen a közép - és barokk kor képét hűségesen őrző egykori városfalaktól övezett, patkó alakú belvárosi részt kedvelte. Annak régi házait, udvarait. Sokat barangolt az akkori Beloiannisz téren, a híres tűztorony körül, büszke volt a várostoronynak a tér felöli részén kialakított hűség kapujára. De nem különben jól érezte magát azon a környéken, ahol élt. Hozzájuk egész közel volt a szép, gondozott Erzsébet kert a sétányaival. Ahol öreg fenyők, lombos fák tették kellemessé az ott sétáló emberek közérzetét. De gyakran kereste fel a szép fekvésű, fenyvesekkel övezett ligetbe épített Lővér fürdőt is, ahol testvérével gyakran úsztak versenyt, csak úgy szórakozásból. A Károly magaslatról pedig sokszor gyönyörködött az előtte elterülő városon és Sopron környékén. Ebben az időben nem igen volt módjuk utazgatásokra, legfeljebb háromévenként lehetett nyugatra látogatni. Bár apjának a testvére Grazban lakott, aki többször élt a meghívás lehetőségével is. Amikor tudták, elfogadták meghívását, de főleg a szülei utaztak ki hozzá, ha éppen megkapták útlevelüket. Ő tizenhét éves korában a testvérével együtt töltött Lajos bácsiéknál egy hónapot. Nagy élmény volt számára a nyugati világ felfedezése. Sokszor elgondolkodott azon, hogy micsoda különbség van a két ország között. De úgy gondolta, mindezek ellenére sem tudna disszidálni.  Nagybátyja viszont, gyakran volt szüleinél vendégségben. Lajos bácsi, apja testvére egy osztrák nőt vett feleségül. Flóra, ha apja sógornőjére gondolt, mindig a finom parfüm illata, elegáns, különleges ruhái jutottak az eszébe. Nem voltak ők sem szegények, de túl gazdagok sem. Hozzájuk képest a nagybátyja Flóra megítélése szerint jómódban élt. Pedig csak egyetemi tanárként dolgozott. Igaz, hogy a felesége fogorvos volt és nagyon jól keresett. Talán az ő hatására választotta Viktor, a testvére, a fogorvosi pályát.
   Flóra, ezen a meleg őszi délutánon, fürdőruhában napozott a kertjükben, hosszú barna haját egy vastag copfba fonta össze, hosszú, fekete szempillája tengerzöld szemét seprűzte. Szép nyúlánk lány volt. A logika jegyzetét lapozgatta, amikor Viktort, a bátyját látta meg a kapuban, aki egy magas, vékony fiúval közeledett felé.
  - Csaó, Flóra. Gyere, hadd mutassam be az egyik kollégámat. Futólag ismertük egymást már az egyetemről, aztán a sors úgy hozta, hogy ő is itt kapott állást a rendelőben. Csak hát ő csornai és albérletet kerestünk neki. Sikerült is megállapodnia egy fiatal házaspárral, és egy egész jó, különálló kis ház szobáját kivette, viszonylag nem drágán – mondta Viktor magyarázva, majd bemutatta Flórát a fiúnak.
   A magas, vékony fiú, sötétszőke hajával, szemüveges tekintetével, intelligens ember benyomását keltette. Mosolyogva közeledett Flóra felé, aki ekkor felállt. Zavarban volt, hogy ott állt fürdőruhában testvére és az idegen férfi között. Kezet nyújtottak egymásnak, megtudta, hogy Balla Andrásnak hívják. Majd Flóra a jó időre való tekintettel a teraszra hívta őket, jómaga bement közben a szobájába és magára vett egy vászonnadrágot, nyári blúzt. Üdítőt, gyümölcsöt vitt a fiuknak, közben szülei is hozzájuk csatlakoztak. Anyja a frissen sütött pogácsáival kínálta a társaságot. Hosszan beszélgettek, s mint kiderült, a fiú szülei is pedagógusok voltak. De róluk elég szűkszavúan beszélt a fiú.  Flóra szeme időnként összetalálkozott a szemüveg mögötti barna szempárral, érezhetően, kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Amit aztán megerősített András, a frissen diplomázott fogorvos másnapi telefonhívása a kora délutáni órákban, amikor is találkozóra hívta Flórát az Omnia kávészalonba, ami a kecses, rokokó homlokzatú, hajdani patikaház saroképületében volt. A fiatalok akkori találka helye volt ez a kellemes, hangulatos kis presszó.
     Így indult Flóra és András találkozása. Ebből lett a kettőjük közötti későbbi kusza kapcsolat, házasság, majd a tragikus befejezés. Flóra nem gondolta ekkor, hogy mennyi boldogtalanság, mennyi nehézség lesz majd az életében.  Eleinte András albérletében találkozgattak, aztán később, persze Flóra szülei beleegyezésével, időnként nála aludhatott András. Szülei, amikor tudomást vettek kapcsolatukról nehéz helyzetben voltak, nem így képzelték lányuk életét. Arra gondoltak, hogy házasság nélkül nem kellene a lányuknak ilyesféle kapcsolatot létesíteni, de aztán rájöttek, hogy tiltásuknak semmi értelme nem lenne, hiszen jól látták, hogy a fiatalok nagy része hasonlóképpen él. Fiuk, Viktor is hozta a barátnőjét, ők pedig igyekeztek intelligensen elfogadni az új helyzetet. Igaz, hogy eleinte kemény szócsaták voltak a szülők és a gyerekek között. Aztán a szüleik csak abban reménykedtek, hogy ezek a kapcsolatok, tartósak lesznek. Különösen a lányukat féltették.
    András és Flóra az első évben nagyon közel kerültek egymáshoz. Flóra kiegyensúlyozottnak tűnő szerelmi kapcsolata, nem akadályozta őt a tanulásban. Sőt, jó eredményeket ért el. Az óvodában tartott gyakorlatai is jól sikerültek. Igaz, hogy édesanyja is sok jó tanácsot, ötletet adott neki.
   Már a főiskolai, második és egyben utolsó évének vizsgaidőszaka volt, amikor egy szép májusi napon, barátnőjével a belvárosban sétálgattak, egy ajándékbolt kirakatát nézegették. Furcsa kerámiafigurák, bögrék és egyéb dísztárgyak ragadták meg figyelmüket. Flóra ki is nézett magának egy egymásba csavaradott, modern vonalú fából készült emberpárt.
  - Menjünk be! – szólt a barátnőjéhez, Anikóhoz - Ezt megveszem. Úgy is közeleg András születésnapja, biztosan tetszeni fog neki. Talán kifejezheti az összetartozásunkat.
  - Jó, menjünk! Én is nézek valamit, bent biztosan még több válogatnivaló van.
     Beléptek a kis üzletbe, ahol egy középkorú nő fogadta őket, udvariasan hagyta, hogy körül nézzenek és válasszanak. Már éppen fizettek, és a vásárolt ajándéktárgyat pakolták táskájukba, amikor belépett az üzletbe egy fekete hajú, jóképű fiatalember, aki láthatóan a fia volt a nőnek. Flóra látta, hogy a fiú közben feltűnően nézegeti őket, majd megszólalt.
  - Nem ismerjük mi egymást? Olyan ismerősek vagytok valahonnan - nézett Flórára, majd Anikóra.
  - Nem tudok róla - válaszolt zavartan Flóra, majd a barátnőjéhez fordult, aki magyarázkodva folytatta Flóra helyett is gondolatait.
  - Én tudom, hogy te ki vagy. Fazekas vagy. Nem a mi utcánkban van a műhelyed?  Talán én vagyok ismerős, és talán Flórát láttad már az utcánkban - nézett aztán kérdőn a fiúra.
  - Igen, tényleg fazekas vagyok. Már kezd rémleni. Szóval egy utcában lakunk? - nézett Anikóra majd Flórára - Akkor lehet, hogy valóban onnan vagytok ismerősek. De hadd mutatkozzam be. Bognár Kornél vagyok.  Nincs kedvetek egy kávét meginni?
   Anikó Flórára nézett, majd hirtelen megszólalt - Én szívesen megyek, Flóra te? - nézett a barátnőjére.
    Végül is elfogadták a fiú meghívását, akiről megtudták, hogy fazekas mesterséget tanult, kis műhelye van, ez az üzlet pedig most indult, édesanyja vezeti. Elsétáltak hármasban megnézni a műhelyét, Flóra nagyon érdekesnek találta az egészet, még korongozni is próbált, persze nem nagyon ment a dolog. Aztán megbeszélték, ha kedvük és idejük lesz, megtanítja őket a fortélyokra.
     Flóra, később élt is a lehetőséggel. A diplomája megszerzése utáni nyáron gyakorta megfordult a fiú műhelyében.
 
3
 
    Meleg augusztus volt. Szinte hőguta kerülgette az embereket, amikor András egy hétvégi délután azzal állított be Flóra szüleihez, hogy szeretné elvinni lányukat, nyaralni a Balatonhoz. Flóra boldog volt, szülei persze, hogy hozzájárultak. Úgy látták komoly a két éve tartó kapcsolat lányuk és a fiú között.
   Andrásnak, ekkor már volt egy kis Trabantja, ezzel utaztak. Velük ment Viktor is, Flóra testvére a barátnőjével, Adéllal. Nem különösebben zavarta őket a hőség. Tele voltak jókedvvel, vidámsággal. Késő délután érkeztek meg az Almádiban lévő nyaralóba, amit hatalmas gaz vett körül, elhagyott és lelakott volt az épület is, mintha évek óta nem használták volna. Bent a szobákban is hasonló állapot uralkodott. András elmondta aztán, hogy nem  használják a nyaralót, még ő sem. Hiszen nem ér rá. Alig van szabadságon.  A szülei pedig évek óta csak ritkán nyaraltak itt. Az apja halála után anyja már egyáltalán nem akart itt tartózkodni. Így aztán lassan az enyészet kerülgette a házat.  Persze fiatalok voltak, hamar feltalálták magukat és nem igazán érdekelte őket a házban lévő felfordulás. Flóra, és Adél, igyekeztek pár óra alatt elfogadható rendet tenni, addig a fiúk a füvet kaszálták le. Később érkezett meg András, Imre nevű jogász barátja, szintén egy lánnyal, és egy Sándor nevű fiú,aki Imre kollégája volt, mindketten egy ügyvédi irodában dolgoztak Pesten. Még az egyetemi évek alatt ismerkedtek össze Andrással.
    Késő este volt már, amikor mindahányan elindultak egy zenés, táncos, kerthelyiséges szórakozóhelyre. Több asztalt összetoltak, vacsorát rendeltek, és ki bort, ki sört ivott. Adél, fogorvosi asszisztens volt, Imre barátnője, Beáta pedig pénzügyi előadóként dolgozott egy bankban. Egyedül csak Flóra nem dolgozott még. Ő szeptembertől kapott állást egy belvárosi óvodában. Még élvezte az utolsó szabad nyarat, ami a volt diákélethez tartozott.  Táncoltak, beszélgettek, később pedig lesétáltak a vízpartra. Sándor egy bontatlan, pezsgősüveggel sétált közöttük. Rossz kedve volt és a sok italtól, talán ő volt az egyedüli, aki erősen spicces lett. Egész este piszkálódott, majd kritizálta a rendszert, heves politikai eszmecserébe keveredett Andrással, miközben mindannyian leültek a parti móló szélére.
  - Nehogy már azt mondd nekem, hogy ez a húzd meg, ereszd meg kádári politika jó nektek! A most majd mi leszünk a jó fiúk. Megengedjük, hogy kicsit utazhattok is, kicsit jobban élhettek, közben meg az elvtársak... De hát gyerekek, nagy szarban van ez az ország.  A sorozatos kölcsönöket vissza is kell majd fizetni. Aztán hol van itt a szabadság? Itt ülnek a ruszkik az országunkon, ha valaki kinyitná a száját, mehetne a dutyiba. Én még megvédeni sem tudnám. Az én apám ötvenhat után csücsülhetett. Még, jó, hogy nem nyírták ki! Tudtok ti erről valamit egyáltalán? Vagy csak befogjátok a szemeteket, fületeket, szátokat, mint a nagy többség? És csak a pénz érdekel benneteket?
  - Na, azért ne becsülj le ennyire bennünket! - válaszolt Sándornak haragosan András, miközben a többiek csendben és elgondolkodva ültek a közelében - Én a magam részéről olvasok és tájékozódom, és szerencsére apámmal otthon sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról, aki szintén nem a rendszer híve, de mit lehet tenni? Te is csak hőbölögsz Sándor!De most nem is azért jöttünk össze, hogy a politikáról vitatkozzunk...
  - Nem egészen így van ez.  Azért mi Pesten, többen vagyunk olyan fiatalok, akik… De vannak közöttünk idősebbek is. Összejárunk, beszélgetünk. És azért március 15-én, vagy október 23-án, úgy ahogy tüntetgetünk. Egy bizonyos értelmiségi kör.
    Flóra felfigyelt a kissé kapatos Sándor erős gesztikulálással kísért szövegére, nézte a férfit, aki talán két-három évvel idősebb volt a többieknél. Fehér inge összegyűrődött rajta, az ingujját feltűrte, barna haja a homlokába hullt kicsit, cipőjét lehúzta és azzal hadonászott, majd a pezsgőt nyitotta ki, ami ráfolyt a ruhájára.
  - Na, a szentségit! Mindegy! Ennek már mindegy! - nézett maga elé, majd ivott az üvegből. Aztán kínálgatta, de már nem kért senki belőle.
 - Mi az? Kispolgárok vagytok? Részeg vagyok? Az vagyok! Na és? Ha nem kell, akkor összetöröm! - látszott, hogy szándékában áll egy nagy kőhöz vágni az üveget. Ekkor Flóra váratlanul felpattant, kikapta Sándor kezéből az üveget és ráüvöltött.
  - Ebből elég! Nem sírni jöttünk ide, hanem szórakozni! Jól akarjuk érezni! - Sándort láthatóan meglepte Flóra váratlan közbelépése majd a lány felé fordult.
  - Te meg aztán mit értesz ebből? Semmit. Kis jól nevelt úrilány vagy! - Nem tudta folytatni, mert András ekkor felugrott és lekevert egy pofont neki, majd erőszakkal, magával húzta Flórát. A többieket is arra biztatta, hogy induljanak hazafelé. Sándort váratlanul érte András pofonja, de ekkor már fáradtnak érezte magát, leült a partra, láthatóan elfogyott az ereje. A társaság elindult hazafelé. Flóra sírdogált, András vigasztalgatta. Viktor egy idő után visszament a parton maradt Sándorhoz, aki összegubbadva ült ekkor már és csak motyogott magának valamit. Viktor finoman megütögette a vállát.
  - Hé, öreg! Gyere velem! Hazamegyünk. Beülsz a kocsimba és hazaviszlek. Tökrészeg vagy. Gyere! - nyújtotta neki a kezét.
    Sándor felnézett gyűrött fejével Viktorra, lassan rágyújtott egy cigarettára, majd szó nélkül felállt, kicsit dülöngélve elindult Viktorral.
   Másnap a társaság, jókedvűen, felejtve Sándor viselkedését, lement a strandra. Sándor többször is bocsánatot kért, majd odaült a könyvet olvasó árnyékba húzódott Flóra mellé.
  - Remélem, nem haragszol rám! Kicsit tényleg többet ittam. Hanem tényleg rendes bátyád van!  - nézett aztán Viktor felé, aki lábteniszezett Imrével és Andrással. A másik két lány behunyt szemmel, háton fekve, egymás mellett napozott. Flóra letette a könyvét, felült és ránézett Sándorra.
  - Sértő volt ugyan, amit nekem mondtál, meg gondolom, nem tartasz sokra, talán üres eszű tyúknak is képzelsz...
  - Ugyan!  Sőt! Bocsánatot is kérek. Nagyon is kedves, intelligens lány vagy. Jó, hogy ti egy konszolidált életet éltek, meg a vidék más.
   - Ez igaz. De azért nekünk is van véleményünk, még nekem is.  Szerencsére a papám történelem tanár és bizony ő és a családja is megélt sok mindent. Sőt édesanyámék családjában nem egy rokon van, akiket annakidején kitelepítettek.  Nem tudom hallottál-e már erről. Mert sokaknak fogalma sincs mi is volt ez a dolog. Talán te tudod. Bár nem igen szabad ezt emlegetni.  Miért is mondom ezt most neked? - zavartan nézett a fiú szemébe, majd folytatta - Pedig, a szüleim azt mondták, erről azért senkinek ne beszéljek, de neked lehet. Benned megbízom. Szóval, ennek ellenére nem úgy neveltek a szüleink bennünket, hogy majmok legyünk, ahogy te illusztráltad. Az emberek többsége pedig jól és békében akar élni. Hogy aztán ki mennyire hódol be, az éppen uralkodó rendszernek,az már egy másik kérdés. Ezt boncolgathatnánk. De...  Én még fiatal vagyok ehhez, de azért buta nem! - emelte fel harciasan a fejét és zöld szemével, belenézett Sándor sötét szemébe.
     A fiú, nézte a lányt és arra gondolt, hogy kellemes nő, hogy kedve lenne barátjától elcsábítani, aztán csak hallgatott, a víz felé nézett, majd megkérdezte.   - Nincs kedved egyet úszni?
 - Menjünk! - állt fel Flóra - Várj! Szólok Andrásnak. Látom, ők most nagyon belemerültek a játékba.
    Flóra és Sándor később együtt jött ki a vízből, láthatóan mindegyiküknek jól esett a hosszú úszás. A többiek már egy kupacban ültek. Abbahagyták a labdajátékot.  Sándor Viktor mellé ült, András pedig a mellé ülő Flóra vállát átölelte és megcsókolta, majd halkan a fülébe súgta.
  - Szeretlek! Menjünk haza! Most nincs a házban senki! – átfogta Flóra derekát, aki érezte András vágyakozását, visszacsókolta és elköszönve a többiektől elindultak a kocsi felé, hogy hazamenjenek. A házba érve bevonultak a szobájukba, ahol András levette szemüvegét, majd gyengéden átölelte Flórát.  Amikor már izzadtan, szótlanul elnyúlva feküdtek egymás mellett a félig besötétített szobában, András megfordult és Flórához bújva átölelve őt, halkan megszólalt.
  - Jó veled Flóra. Jó lenne mindig veled lenni!
  - És miért nem tesszük?
  - Mire gondolsz? Házasságra?
  - Talán igen. Azt hiszem, egy ilyen lépéssel a  szüleim is boldogok lennének.
  - Igen tudom. Én még nem akarok házasodni, hová? Nincs lakásunk sem.  És, még te is csak most kezdesz majd dolgozni.
  - Na igen. De mindent meg lehet oldani. Szerintem már olyan jól ismerjük egymást. Lassan két éve, hogy vagyunk egymásnak. Vagy tévedek? Szeretlek és tudod, hogy te vagy az első szerelem az életemben. Persze neked én biztosan már a sokadik nő vagyok.
  - Ez mindegy. Nem lényeges. De te más vagy. Tényleg szeretlek. Szép vagy és kedves, intelligens. De azért ne siessünk, és gyereket én még nem akarok. Ehhez még én nem vagyok eléggé elszánt, vagy érett - felkelt az ágyból, felhúzta a fürdőruháját, felvette szemüvegét és kifelé indult a szobából.
  - Most hová mész? Rosszul esnek a mondataid. Úgy érzem, hogy mégsem én vagyok neked az igazi - Flóra felkönyökölt és András után nézett, aki ekkor megfordult, majd visszaült az ágy szélére.
  - Nézd, én cukorbeteg vagyok, tudod, hogy nem könnyű az életem. Minden nap úszni járok a munka mellett, sporttal is igyekszem karbantartani magamat. Tudod, hogy anyám is milyen! Kőkemény nő. Igazából talán soha nem szeretett engem. Kislányt várt és állítólag nehezen tudta elfogadni, hogy helyette fia van. Ráadásul súlyos beteg. Apám halála pedig teljesen kikészítette. Aztán, minden nőre féltékeny. Nem kedvel téged sem, talán senkit sem szeret... Meg aztán késői gyerek vagyok, és talán magamnak való is. Ilyen helyzetben hogyan gondoljak a nősülésre? Pláne gyerekekre?
  - Most mit akarsz ezzel mondani? Ezt nem értem!  Ezeket már sokszor elmondtad nekem. Ne haragudj, de ez nem indok. Nem is értem, hogy erre hivatkozol. Egyébként ki volt az a nő, akivel Anikó együtt látott sétálgatni egyik este? Amikor nekem azt mondtad, hogy nem érsz rá, mert...
    András erre felcsattant - Nem tudom, miről beszélsz? És, hogy jön ez most ide? - ismét felállt, és rágyújtott egy cigarettára.
  - Most ideges vagy? Pedig jobb lenne, ha őszinte lennél hozzám! Nem akartam szóba hozni, de most valahogy kibukott belőlem... - Flóra is felkelt az ágyból, visszavette fürdőruháját, majd széthúzta a sötétítő függönyt, és sétálgatni kezdett a szobában.
 - Ha annyira tudni akarod, megmondhatom. Egy lány, egy színésznő, egy régi ismerősöm, itt járt a városban és találkoztunk. Beszélgettünk. Semmi különös. Csak nem akartam neked mondani, mert azt gondoltam ez magánügy, és most is ezt gondolom - válaszolt neki nyugalmat tettetve András.
  - Na, ez érdekes!  – húzta el a száját sértődötten Flóra - Talán üljünk ki a teraszra!
    Mindketten kiültek a terasz árnyékos részére, Flóra traubi szódát tett a tálcákra, kávét vitt ki maguknak, majd mikor leült, hirtelen szembe fordult Andrással.
  - Mégis, hogy képzeled? Nekem erről más a véleményem. Ha két ember igazán szereti egymást, akkor nincsenek rejtegetnivaló titkaik egymás előtt. Érzem, hogy nem mondasz most igazat!
  - Féltékeny vagy? Utálom a féltékeny nőket! – idegesen, kapkodva mondta mindezt, miközben feltolta kicsit a szemüvegét.
  - Nem, még nem vagyok féltékeny, csak nem szeretem, ha becsapnak. Márpedig mintha te az utóbbi időben ezt tennéd velem!  És mintha más lennél az ágyban is. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ezt érzem. Szerintem erről beszélnünk kell! Én nem akarom kierőszakolni a házasságot, de úgy látom, mintha eltávolodnál tőlem.
    András elgondolkodva nézett Flórára, majd hirtelen válaszolt neki.
  - Akkor jó. Öntsünk tiszta vizet a pohárba. Ha ezt akarod. Még várni akartam ezzel a dologgal. Szóval a nő... Fél éve ismerem, és nem tudom, hogy vagyok vele, meg most azt sem, hogy veled hogy vagyok - felállt és sétálgatni kezdett a teraszon. Flóra döbbenten nézett rá, majd csendesen megkérdezte.
  - A szeretőd ő is?  Szereted őt is? - elsírta magát.
    András visszaült a székre, kezébe vette Flóra kezét és kis szünet után megszólalt.
  - Azt hiszem igen. Szeretem. De ne sírj! Ez annyira pocsék nekem! Nem akartalak bántani, megbántani. És téged is szeretlek. Tudom, hogy döntenem kell...
  - Akkor mit akartál? Hogy mindketten leszünk egy darabig, és majd eldől, hogy melyikünk a jó neked, a jobb neked? És ezt így kell megtudnom! Na, ebből elég! Erre nem számítottam. Én azt hittem, hogy kettőnk között minden rendben van. Hiszen annyi közös szép dolgot átéltünk. Annyi szép együttlét köt hozzád! Istenem! Én annyira azt képzeltem, hogy mi egyszer majd együtt élünk. De nagyon naív vagyok! - sírva fakadt megint, a kezét elvette András kezéből, aki gondterhelten nézett maga elé.
  - Ha gondolod, akkor távolodjunk el egy kis időre egymástól és majd meglátjuk.
  - Távolodjunk el? Aztán majd meglátjuk! Na, nem! Mégis minek nézel te engem! - pattant fel ekkor hirtelen Flóra, megtörölte a szemét és belekezdett egyre hangosabb monológjába.
  - Te becsaptál engem! Ha jól értettem fél éve párhuzamos kapcsolatod van, amit én nem is sejtettem. És most is csak véletlenül derült ki. Ha Anikó nem lát téged ezzel a nővel, talán így élünk továbbra is? Hazug kapcsolatban? Aztán majd egyszer, váratlanul közlöd velem, hogy vége!  Gyorsan megszoktál engem, túlságosan hamar. Kiszerettél belőlem. Nem kell nekem itt papolnod, hogy milyenek a családi körülményeid, meg a sanyarú, szeretet nélküli gyerekkorod!  És én még sajnáltalak! Igyekeztem feléd mindig a legnagyobb nyugalommal, szeretettel, szerelemmel, megértéssel közeledni. De tudomásul vettem. Tudomásul veszem. Menj csak, távolodj csak! Biztosan nehéz volt már neked ez a kettős kapcsolat! Szóval, színésznő! Új nő, új érzelmek, frissebbek. Biztosan szép is. Izgalmasabb, mint én, ugye?  Ne törődj te az én bánatommal, és főként ne sajnálkozz! Észre kellett volna vennem. Ebből látszik, hogy teljesen naiv és tapasztalatlan vagyok. És te András ezt maximálisan kihasználtad! De nem is szerettél te engem igazán, ha ilyen könnyen belementél egy új kapcsolatba. Lehet, hogy félreismertelek! - ekkor már Flóra is rágyújtott egy cigarettára, és visszaült a székbe, András sajnálkozva nézett rá és láthatóan ő is szenvedett.
  - De én nem akarok szakítani veled Flóra. Én teljes lelki káoszba kerültem... Váratlanul jött ez a kapcsolat. Még nem tudom, hogy ez kell-e nekem.
  - Na, ez aztán végképp nem érdekel! És nem akarsz szakítani az újdonsült barátnőddel sem, nekem viszont jobb lenne kicsit eltávoznom. Miért nekem?  Mondhatom gyönyörű kilátások!
  - Nem tudom, hogy mit akarok, ezért kértem, hogy kis időre, ha megpróbálnánk külön lenni. Tudom, hogy nagy kérés. Gondold át!  Hátha mégis te vagy nekem...
  - Nem. Azt nem. Nincs mit átgondolnom. Elképesztő, hogy képes vagy erről így beszélni velem! Te nem szeretsz. Nem! Nagy pofont kaptam most tőled, de majd csak túlélem.  Ezek után különben sem hinnék neked.  Most lemegyek a kertbe és hagyjál békén!  Tudomásul vettem, hogy vége, de most hagyjál magamra! - Flóra felállt, de ekkor András megfogta a kezét, magához akarta ölelni.
  - Nem, nem! Nincs szükségem sajnálatra! Menj a színésznődhöz, ha az kell neked! - kiabálta és kiszaladt a kertbe, ahol leült egy fa alá és zokogni kezdett.
 
 
4
 
 
   Viktor a későbbiek során próbált a két ember között közvetíteni, de húga semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó. Csalódása és szerelmi bánata nagyon mély volt. Szinte nap, mint nap a fülében hallotta András mondatait, ami sértő és fájdalmas volt számára.  Édesanyja hiába próbált vele beszélni, bezárkózott. Szeptemberben megkezdte munkáját egy óvodában, némi vigaszt talált a gyerekek között, csak az estéi voltak keserűek. Hétvégén, eljárt Kornélhoz, a fazekas fiúhoz, beiratkozott egy fazekas tanfolyamra is. A fazekas fiúnál Anikót is megtalálta mindig, mivel Kornél és Anikó ekkor már együtt jártak. Egy ilyen este, hazafelé menet a Fő utcán összefutott Andrással és újdonsült barátnőjével is, egy kissé molett, szőke, hosszú hajú nővel, aki Flóra meglátása szerint pár évvel idősebb volt Andrásnál.  Szíven ütötte a találkozás, de mosolyogva köszönt Andrásnak, megnézte magának a nőt, és szó nélkül ment tovább. Még mindig nem heverte ki szerelmi bánatát. Pedig, már majdnem egy éve volt, hogy szakítottak. Nagyon rossz éjszakája volt ekkor. Tudta, hogy András nem vette ugyan feleségül azt a másik nőt sem, de sokat vannak együtt. Azt is tudta, hogy menni készül. Egy másik városba, ahol a nő lakik, ahol a szőke nő színháza van. Nem lepődött meg András másnapi telefonján, aki találkozást, és egy beszélgetést kért tőle. Arra gondolt, hogy talán el akar köszönni tőle. Így aztán, este beült vele a Cézár pincébe.
    Leültek egy csendes sarokba, nem voltak túl sokan. Inkább turisták ültek körülöttük, mint helybeliek. András kékfrankost rendelt. Mindketten cigarettára gyújtottak és szinte méregetve nézték egymást.
  - Tudod, hogy még szebb vagy, mint voltál? - szólalt meg András, miközben a hamut pöckölte a cigaretta tálcába.
  - Gondolom, nem ezért hívtál ide, hogy bókolj nekem.  Te is jól nézel ki. De mintha erősebb lenne a szemüveged.
  - Igen. Jól látod, dolgozik a cukrom. Majd egyszer még megvakulok. De, ez már nem rád tartozik. Akkor is szép vagy! Tulajdonképpen én sokat gondolok rád, és nem rajtam múlott a döntésed, pontosabban nemcsak rajtam múlott. Tudod, nem akar benőni a fejem lágya. Eszterrel sokat veszekszünk, ő egy hisztis nő, nem olyan, mint te voltál.
  - Talán jobb lett volna, ha én is hasonlóan teszek és nem egy szürke, higgadt lány módjára viselkedem. De ahogy láttam, mintha idősebb lenne nálad. Biztosan sok mindenben tapasztaltabb, mint én. Lehet, hogy te  az ilyen érett nőket kedveled. Én még túl kislányos vagyok, illetve voltam neked - nézett András szemébe Flóra, miközben a poharát forgatta.
  - Ne beszélj, butaságokat! Én így szerettelek téged, amilyen vagy.  Kicsit elbizonytalanodtam most...De elmegyek, elhagyom ezt a várost. Ha egy városban lakunk Eszterrel, majd kiderül, hogy mit is hoz nekünk ez a kapcsolat. Mennyire erős. De nem bántalak tovább. Talán már kihevertél. Tudom, hogy aljasnak tartasz, de nem tehetek az érzelmeim ellen. Szerettelek volna még egyszer a közelemben tudni, és megkérdezni tőled, hogy tudnál-e barátsággal gondolni rám, hogy megbocsátottál-e nekem?  Tudnod kell, hogy szerettelek, és fontos voltál, mindenek ellenére még most is élsz bennem. Nem tudom ezt világosan megfogalmazni...
  - Ugyan. Ne dadogj nekem. Értelek én téged. Te ilyen vagy.  Talán, ha most arra kérnélek, hogy ma este szeretnék veled lefeküdni, még azt is megtennéd. Nem zavarna, hogy ezzel tulajdonképpen hűtlen lennél a te Eszteredhez. Sokáig nagyon hiányoztál. Talán még most is. Nekem nehezebb. Én nem találtam, de nem is kerestem más partnert eddig még. Majd az jön magától. Attól, hogy te nem vagy nekem, nem szaladok rögtön más férfi ágyába. A szerelem majd vagy megtalál, vagy nem. Őszintén szólva, én nagyon rád építettem a jövőmet, és komolyan gondoltam mindent. Az én elképzelésem a férfi és nő kapcsolatáról merőben más, mint a tied. Pedig én azt gondoltam, hogy szex területén is jó vagyok neked. Valószínű, hogy itt tévedhettem.
  - Nem! Nincs igazad. Mondtam már, hogy te úgy voltál nekem jó, ahogy voltál - kinyújtotta kezét, és Flóra keze után nyúlt, aki hagyta ezt az érintést. Majd rövid idő után visszavette kezét, kihúzta magát és kicsit keményebben válaszolt Andrásnak.
  - Hagyjuk ezeket az elemzéseket! Lassan úgy érzem magam, mintha pszichológusnál ülnénk. Igyekszem majd nem haraggal gondolni rád. Végül is az a két együtt töltött év számomra, mélyen maradandó. Hogy neked mi, legyen a te titkod. És hol fogtok lakni? A barátnődnek van lakása talán?
  - Nem. Nincs. Tudod, édesanyám meghalt, nem tudom hallottad-e...
  - Nem. Sajnálom. Bár tudom, hogy elég rossz volt a kapcsolatod vele, de súlyos beteg volt, nem? Mikor történt?
  - Fél éve. Azért mégiscsak az anyám volt - nézett maga elé kissé szomorúan és nagyot sóhajtva András - Eladtam a házat, és Győrben vettem egy lakást, ott fogok élni. Eszter még a színészházban lakik, de lehetséges, hogy hozzám költözik majd, de még várni akarok vele.
  - Érdekes - nézett elgondolkodva Andrásra Flóra -, hogy te senkit sem akarsz teljesen felvállalni. Nagyon kis óvatos fiú vagy! De ezt már én megtapasztaltam.
  - Igen, az vagyok – kortyolt egyet a poharából és kicsit közelebb hajolt Flórához - Emlékszel, amikor hideg tél volt, csikorgott a lábunk alatt a hó, sűrűn hulltak ránk a pelyhek és mi bandukoltunk a kilátóhoz? Amire odaértünk, szinte lila lett a kezed a hidegtől, aztán ott forralt bort ittunk, és dörzsölgettem a két kicsi kezedet, te pedig átöleltél és nem zavartatva magadat, csókolgattál és utána a szobámban. Mennyire jó volt akkor veled!
  - Ne nosztalgiázz, ha kérhetlek! - Flóra szeme könnyes lett - Vagy mindenáron fájdalmat akarsz okozni?  Bennem még nem zárultál le teljesen, vagy nem érzékeled?
  - Tulajdonképpen bennem sem. Kérek még két pohár bort. Jó? - nézett Flórára, majd rendelt a pincértől.
    Flóra érezte, hogy ott tudná folytatni Andrással, ahol abbahagyta. Ivott egy korty bort, majd letéve a poharát, hirtelen kedve lett egészen másról beszélni.
  - Tudod, hogy itt a szőlő és bortermelés egészen a keltákig nyúlik vissza? Hogy a múlt századtól a német ajkú gazdák, a poncichterek tették híressé a soproni bort? És tudod, hogy kik ezek a poncichterek? Ők a német, vagy bajor telepesek, akik a szőlősorok közé ültették a babot. És a német „Bohnenzüchterből ”, poncichterré ferdült el az elnevezésük. Azóta is így hívják őket. És azt tudod, hogy a soproni gazdák a pincéket nem a szőlőhegyekbe, hanem itt a városban a saját házaik alá építették? De miért is mesélek neked erről? Nem tudom. Talán azért, mert ahogy néztem a pohárban a szép sűrű vörös lét...
   András mosolyogva hallgatta Flóra előadását, kicsit előredőlt, és ismét megfogta Flóra asztalon elnyúlt kezét. Melegen nézett a lány szemébe.
 - Nagyon élvezetes volt hallgatni ezt a kis bortörténeti előadást, mindenesetre érdekes volt, és nem hallottam még erről. Nem lenne kedved egyet sétálni velem? Esetleg eljöhetnél hozzám... - tette hozzá tétován.
    Flóra a bortól felszabadult lett. András kérdésére nem válaszolt.  Felálltak és fizettek, majd sétálni mentek a nagy gesztenyés felé. Meleg nyáreste volt. András beszélt a terveiről, a magánrendelői elképzeléseiről, Flóra pedig hallgatott. Hiányzott neki András. Fogták egymás kezét, mintha mi sem történt volna közöttük. Nem ígértek egymásnak semmit. Talán még egyszer érezni akarták egymást. Aztán András átölelte és csókolózni kezdtek. Flóra tudta, hogy nem lenne szabad ezt tennie, de nem tudott uralkodni a vágyain. Bele sem gondolt, hogy mi lesz ezután. Andrással ment a lakására. Mindketten úgy érezték, hogy nem tudnak egymástól elszabadulni. Aztán hajnalban Flóra olyan halkan surrant ki András lakásából, hogy az csak reggel vette észre a lány távozását. Szerette még Flórát, de szerette más módon Esztert is. Tele volt ugyan lelkiismeret furdalással, önmagának feltett és megválaszolatlan kérdéssel, de valami mégis az új felé vitte őt. Flóra pedig keserűen élte meg, hogy még mindig szereti ezt az embert.  Abban reménykedett, hogy idővel talán majd elmúlik benne ez a fájdalmas és reménytelen érzelem András iránt.
    Nem sokat kellett várnia. Eljött az ősz. Már második éve dolgozott. Időnként összeszólalkozott a vezető óvónővel. Más elképzelése volt a gyerekek óvodai neveléséről. Szabadabban szerette volna tartani foglalkozásait, más módszereket akart kipróbálni. Sokat agyagozott a gyerekekkel és azt hétvégén kiégette Kornél és Anikó kemencéjében, akik ekkorra már összeházasodtak. Titokban azt tervezgette, hogy valamilyen módon ő is majd a fazekas mesterségnél, vagy keramikusságnál fog kikötni. Egyre jobban foglalkoztatta ez a gondolat.
    Karácsony volt, együtt ült a család. Náluk volt ekkor Lajos bácsi, apja Grazban élő testvére, és felesége Trudi is. Édesanyjával lepakolták ebéd után az asztalról az étkezőkészletet. Anyja a másik szobában egy kerek kis asztalon kínálta vendégeinek és családjának az ünnepi süteményeket, a kávét.
      Ekkor már Flóra szíve lecsitult. Elfoglalta óvodai munkája és bedolgozása Kornél fazekas műhelyében. Csak a szerelem hiányzott az életéből. Bár, mintha valami elkezdődött volna benne. Lassan már két hónapja, hogy Viktor révén összetalálkozott Sándorral, a pesti ügyvéddel, akivel még az előző nyáron, Andrással való szakítása előtt megismerkedett. A fiú Sopronban járt hivatalos ügyben, amikor felkereste Viktort és Flórát. Mivel hétvége volt, itt marasztalták.  Flóra és Sándor összemelegedtek. Tetszettek egymásnak. Sándor már az előző nyáron vonzalmat érzett a lány iránt, de akkor ő még András barátnője volt és így nem erőlködött, hogy kapcsolatba lépjen vele. Abban az időben, egyébként is sok rossz dolgot élt át. Anyját akkor veszítette el, ami nagyon megviselte. Sándor most három testvérével élt és az apjával, aki református lelkész volt. Flóra kiegyensúlyozottnak, kellemes, okos fúnak találta Sándort. Nem utasította vissza közeledését. Levelezgettek, és a szilvesztert együtt szándékozták tölteni, itt Sopronban. Viktor és Flóra kialakult baráti körében.
      Flóra, ahogy segített anyjának a sütemények asztalra helyezésében, gondolataiban éppen Sándornál járt. Legutóbbi találkozásukra gondolt, és arra, hogy hiányérzete van. Már nagyon várta a vele való újra találkozást.
  - Flóra, kislányom, nem hallod, amit mondok? A szalvéta? - nézett lányára édesanyja, aki látta, hogy Flóra valahol máshol jár.
  - Bocsánat, mama!  - nézett fel hirtelen a társaságra és lélekben is visszatért a családja körébe, akik jókedvűen beszélgettek, hol régi történeteket meséltek egymásnak, hol a politika került szóba. Trudi törte a magyar nyelvet, ettől nagyokat kacagtak. Éppen egy vidám történetet mesélt jóízűen.
  - Hát nágy dugó volt úton, és én nagyon későn érkeztem meg társaságba, ahol sok volt magyar és beszéltek csak magyar. Lajos már kérdezi tőlem, hogy voltam ilyen sokat és miért csak most jöttem. Akkor én a társaságot néztem, és eszkuzáltam magam. Mondom nekik, bocsánat kérek, de nagy dugásban voltam és alig tudtam kikeveredni belőle. Hát ezért jöttem későn. No, mindenki a hasát fogta és kacagott, csak kacagott. De Lajos is... Aztán értettem csak meg, hogy milyen blődseget mondok én.
   Ahogy ezt mesélte, a család is hahotázni kezdett, még a könnyük is kicsordult, úgy nevettek. Flóra is rég volt ilyen jókedvű.
   - Hát Trudi, nem csodálom! Ez elég kétértelmű válasz volt magyarul! Még, jó, hogy Lajos nem szó szerint vette! - tette hozzá döcögve Flóra édesapja.
  - Nos, igen. Nehéz nekem ez nyelv.  - válaszolt Trudi, majd Flóra felé fordult - Nem lenne kedved, - majd Viktorra nézett - vagy kedvetek, a nyárban jönni hozzánk vendégség? Vagy van barátnő Viktor? És neked Flóra? Van már új barát? Remélem, nem borús a kedv mindig?
  - Nem, már nem. Azt hiszem már lassan lezártam a régi kapcsolatomat. Van egy új barátom, de még erről nem beszélnék - látta szülein a zavartságot, hirtelen a fazekasságról kezdett beszélni, hogy mennyire leköti, mennyire szereti ezt a foglalatosságot. Majd felállt és behozta eddigi fazekas termékeit. Rögtön oda is ajándékozott két mázas vázát, amit ő készített saját fantáziája szerint.
  - Tudjátok, én meg szívesen kimennék külföldre, akár örökre is, ha lenne hová - szólalt meg Viktor váratlanul.
  - Ezt hogy érted fiam? - nézett rá az apja szigorúan.
  - Úgy, ahogy mondom. De erről talán nem is kellene beszélni, csak kimenni és maradni, csak a következményeitől félek. Hogy esetleg nektek lesz itthon bajotok, ha én esetleg ...
   Lajos bácsi elgondolkodva ette a süteményét, Trudi szürcsölgette a kávéját, majd Lajos bácsi megköszörülte a torkát és szinte halkan mondta.
  - Én, segítelek téged, csak okosan kell csinálni. Trudi meg a szakmában van. Nem lenne gond, ugye Trudi? - nézett a feleségére.
  - Biztosan nem. Csak, hát nem tudsz sokáig akkor hazafelé jönni és lehet, hogy a te szülőid is büntetik?  - nézett Viktorra elgondolkodva.
  - Na, jó. Felejtsük el. Csak egy ötlet volt.  - mondta aztán ismét zavartan Viktor.
  - És te Flóra? Jó az óvoda? – kérdezte Trudi.
  - Hát, nem éppen. Én nem ilyen óvodát képzeltem, nem ilyen módszereket és bizony a felszereltség sem éppen jó. Megkövesült szellemű emberek. Nekem túl nagy a fantáziám és túlzottan szabad a szellemem, ahogy a főnöknőm mondja. Ha lenne pénzem, ott hagynám őket és építenék itt az udvarban egy kis fazekas műhelyt, talán meg tudnék élni belőle, nem is tudom, csak úgy... Már gondolkodtam ezen...
  - No, csak!- nézett érdeklődéssel Lajos bácsi Flórára - Tudok én segíteni neked. Mennyi induló tőke kellene? Mit szólsz hozzá, Trudi?
  - Natürlich. Támogat én szívesen Flóra, csak mondani, hogy mit kell!  - csatlakozott férjéhez a nő.
  - Ugyan, már! - szólt mérgesen Flóra édesanyja - csak nem képzelitek, hogy Flóra gyermekes elképzelései valóra válhatnak...
  - Na, na! Nem gyermekes ez! - tette hozzá Lajos bácsi - Ebből remek üzlet lehet! Ha meg kedve van hozzá és látom, hogy milyen ügyes keze van, akkor nem ez lenne a jobb, mint örökös harcban lenni a helyi neveléssel?
  - Lajoskám!- szólalt meg ekkor Flóra apja - Majd még ezt megbeszéljük külön Flórával, talán mi is tudunk kicsit segíteni. Egyszóval ne most beszéljünk erről. Nem haragszol Flóra, ugye? - nézett a lányára - Majd visszatérünk rá, ha aktuális lesz.
  - Nem vagyok már kislány papa. De igazad van, nem annyira fontos - tette hozzá, érezhetően keserűen.
  - Nem azt mondtam, hogy nem fontos, hanem, hogy majd visszatérünk rá. Nehéz veletek!
  - Nem papa, nem olyan nehéz ez. Csak mi már másképp gondolkodunk, mint ti. Csak a pénz hiánya akadályozza meg az elképzeléseinket. Előfordulhat ilyesmi is. De én most elmegyek kicsit sétálni, Viktor nem jössz? Vagy randevúd van?
   Viktor is felállt, láthatóan megkönnyebbült, nem akart egész délután a szülei és rokonai társaságában lenni.
  - Nincs randevúm, de sétálnék én is egyet.

 

  A két testvér jól beöltözött, és elindultak a napsütötte fehér havas Erzsébet sori fák közé, hogy friss levegőt szívjanak, hogy csak ketten legyenek és megbeszéljék problémáikat. Csak úgy egymás között, mint két jó testvér, akik hasonlóan látják a világot. Kapcsolatuk mindig is baráti volt, és ahogy felnőttek lettek, egyre jobban szerették és segítették egymást.

 

Listen to the rain