Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érintés 11-15.fejezet

2009.04.07
 

  
 
 
11
 
    András a találkozásuk után többször hívta telefonon Flórát, aki gondolkodási időt kért még tőle. Félt a találkozástól, félt, hogy csak András emlékébe szerelmes és mindkettőjüknek csalódás lesz a találkozásuk. Hiszen már majdnem tizennégy év telt el előző kapcsolatuk lezárása óta.  Mindkettőjükkel sok minden történt közben. Arra is gondolt, hogy Andrásnak bizonyára több kapcsolata volt Eszter után. Nehezen szánta rá magát, hogy ismét találkozzon vele, pedig a szíve mélyén vágyott rá. Aztán egyik nap András, váratlanul megjelent a házuk előtt, kék Volkswagenjével. Flóra zavartan nyitotta ki a kertajtót és befelé tessékelte.
  - Nem vártalak. Micsoda meglepetés! Kissé fésületlen vagyok és enyhén szólva piszkos. Éppen elkészültem a szállítandó készlettel. De gyere, ülj ki a teraszra addig!  Mindjárt befejezem és jövök.
  - Egyedül vagy? A kislányod? – nézett rá szeretettel a férfi.
  - A szüleimnél nyaral. Éppen tegnapelőtt utazott hozzájuk, én meg... Egyedül vagyok.
  - Ne menj el! – fordította maga felé Flórát, miközben megfogta a két kezét és így álltak szemben egymással.
  - Én érted, vagy hozzád jöttem. Nem tudok tovább várni! Egyenes igent vagy nemet szeretnék hallani tőled. A telefonba mindig olyan kétértelmű válaszokat adtál. Vagy nem akarsz velem már semmilyen kapcsolatot? Előző találkozásunkkor érzett érintésed, tévedés lenne? Vagy csak az én képzelgésem létezik,  és te egészen mást érzel már?
  Flóra elhúzta a kezét, zavarta, hogy poros, hogy nem ápolt, ahogy azt András megszokhatta tőle. Majd hirtelen kézen fogta, maga után húzta a teraszra, szinte erőszakkal leültette. Kávét, üdítőt hozott neki.
  - Tessék. És most itt várj engem szótlanul. Vagy nézz addig körül! Mondtam, hogy mindjárt készen leszek. Aztán lefürdök, rendbe teszem magam és beszélgethetünk. Érezd magad otthon! - elsietett a műhelye felé.
    András közben a már érett nővé változott Flórára gondolt, egykori fiatal korukra, együtt töltött szerelmes napjaikra. Csak remélni merte, hogy ismét valami jó történik vele és a még mindig csinos, de már teltebb, már asszonyosabb Flóra szerelemét ismét elnyerheti.
     Flóra viharos gyorsasággal készült el, miközben zakatolt az agya. Tudta, hogy most már nem kerülheti ki András kérdését. Döntenie kell. András, közben sétált a kertben, majd végigjárta a házat. Mindenütt Flóra gondoskodó  kezének nyomát látta. Ízléses, szépen berendezett szobák, tisztaság és harmónia sugárzott mindenhonnan. Belegondolt, hogy nála otthon micsoda zűrzavar és összevisszaság van - Mint bennem - gondolta.  Visszaült a kerti székre és várta Flórát, aki már illatosan és rendezetten, sűrű barna haját simán összefogva, egy sortban és pólóban ült le mellé.
  - Itt vagyok. Láttam, hogy körbejártál mindent. Hogy tetszik? - nézett Andrásra kíváncsian.
  - Szép. Olyan, mint te. Félsz, hogy ezt a nyugalmat, ezt a harmóniát, amit itt érzek, én megzavarom? Békétlenséget, zűrt hozok a házadba? Ettől félsz talán?
    Flóra lesütötte szemét, keze az ölében volt, majd az asztalon lévő pohara után nyúlt, ivott egy kortyot a narancsléből és nagyon nyugodtan válaszolt.
  - Nem ettől félek. Tőled és magamtól félek. Attól, hogy csalódunk egymásban. Mindketten a múltra emlékszünk... Közben nagyon sok idő telt el. Én már harminchét éves vagyok, te negyvenkettő András. Mindketten megéltünk az elmúlt évtizedben egyet s mást...
  - Semmiféle érzelem nincs benned irántam? Ezek szerint csak én képzelegtem.
  - Nem, nem. Félre értesz. Sokat gondoltam rád. De ami egyszer lezárult az nem jön vissza.  Félek. Azt hiszem, van is egy olyan mondás, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Mi pedig éppen ezt akarjuk most.
   András felállt, leguggolt Flóra mellé, belecsókolt a kezébe, Flóra zavart lett, felállt, András is felkapaszkodott mellé és hirtelen átölelte, szorosan magához húzta. Flóra érezte, hogy a szíve nem közömbös. András belecsókolt a nyakába, mint régen. Rövid időn belül Flóra hálószobájában kötöttek ki, ahol elfeledkeztek korukról, az eltelt időről, eleinte szemérmesen, aztán egyre felszabadultabban szerették egymást. Aztán később csak szótlan örömben, egymás kezét fogva, behunyt szemmel feküdtek egymás mellett.
  - Szeretlek. Nekem szinte ugyanaz vagy Flóra, mint sok évvel ezelőtt. És most nem akarlak elveszíteni.
  - Furcsa, de én is ezt érzem. Sajnos a valóság az, hogy te messze vagy tőlem, hogyan oldjuk meg a találkozásunkat?
  - Máris túlkomplikálod a dolgot! Én nem találkozni akarok veled, hanem veled akarok élni! Persze, ha te is akarod.
  - Ezt, hogyan gondolod, vagy mit értesz ez alatt? - nézett rá meglepetten Flóra.
-         Ahogy mondtam. Legyél a feleségem! 
   Flóra izgatottan ült fel - Ezt komolyan mondod most? Istenem! Bár tizennégy évvel ezelőtt mondtad volna ezt! Nem is tudom. Itt van Szandra, nekem ez nem olyan egyszerű!
    András a kezével megemelte Flóra állát, majd két tenyerébe vette arcát.
   - Szeretsz te engem? Akarsz te engem? Ha igen, akkor semmi nem lehet probléma. Én szeretni fogom a te gyerekedet, talán ő is megkedvel majd engem. Biztosan megérti majd ezt a helyzetet. Én már mindent elterveztem. Megpróbálok Pesten állást szerezni, nem lesz gond, van kapcsolatom. Eladom a lakásomat, nyitok egy magánrendelőt is esetleg. Nem tudom. Én alkalmazkodom hozzátok.
   Flóra meglepetten hallgatta, de boldogság töltötte el a lelkét. Egykori álma, hogy Andrással éljen most mégis megvalósulni látszott.
  - Nem kellene ezzel azért várni? Nem sietsz te nagyon? - nézett rá mégis aggódva Flóra.
  - Nem. Miért húzzuk az időt? Mire várjunk? De nem válaszoltál a kérdésemre. Szeretsz engem, be tudsz fogadni a történtek után? Ígérem, hogy...
  - Ne ígérj semmit! Szeretlek András. Felejteni nem tudok, de már régen megbocsátottam neked. Azért adj egy kis időt, hogy összeszokjunk, Szandra is megismerjen téged és biztosak legyünk egymásban.
  - Most te vagy nagyon óvatos. De megértelek.  Rendben. És a következő héten szabaddá tudnád tenni magad?  El tudnál velem jönni?
  - Hová mennénk? - nézett Andrásra, akinek közben odaadta a szemüvegét.
  - Almádiba. A nyaralónkba. Szeretnék csak veled lenni egy hetet a víz mellett. Szeretnélek szeretni, sétálni, beszélgetni veled. Élvezni, hogy vagy nekem, hogy én vagyok neked - zavartan fordult egyet -  Érzelmes vagyok, ugye? - Flóra szeretettel közeledett hozzá, mellére hajtotta a fejét és átölelte Andrást.
  - Nem baj, ha érzelmes vagy.  Így szeretlek. Mindig is hiányzott nekem az általad nyújtott érzelmes szerelmed. Boldog vagyok, bevallom. Féltem, hogy nem így találunk majd vissza egymáshoz. Veled megyek. Még mindig olyan dzsumbuj van a nyaralódban?
  - Rendbe hozattam az egész házat tavasszal. Valamire el kell költenem a pénzem. Csak a szemem jelent gondot. Tudod a cukrom miatt, ami nagyon ingadozik, egyre rosszabb a látásom. Félek is, hogy megvakulok. Így is elfogadsz? Ki tudja mi vár rám?  - nézett kérdőn Flórára.
  - Nem kellene egy jó szemészhez elmenned, vagy egy jó belgyógyászhoz, itt Pesten?
  - Voltam már. Nem sok jóval kecsegtetnek. De azért majd, ha már itt lakom, elmegyek. De most menjünk el valahová vacsorázni. Elviszlek valami elegáns helyre. Gyertyafény...Azt akarom, hogy ugráljanak körülötted, azt akarom, hogy...
  - Na, de András! Tudod, hogy soha nem szerettem a nagy felhajtást! - nézett rá szinte korholóan Flóra, miközben mindketten öltözni kezdtek.
  - Nem baj! Tudom.  De most nagyon szeretnék veled kettesben egy meghitt estét így tölteni.  Nekem örömet okozna. Legyen neked is az! Dobd egyszer félre a szerénységedet! 
     Ezt az estét valóban úgy töltötték, ahogy azt András szerette volna. Flóra pedig élvezte a gyertyafényes, vörösbe burkolózott étterem csendes zugában a pincérek udvarias szaladgálását, András udvarló szeretetét. A nagy csokor vörös rózsa, amit András vett neki, ott díszelgett az asztalukon, virágillat lengte körül őket.  Flóra szeme csendesen ragyogott.  
 
 
12
 
   A balatoni együttlétük még közelebb hozta őket egymáshoz. A két szobás kis nyaralót András valóban rendbe hozatta, vadonatúj bútorokkal rendezte be, az udvart pedig egy helybéli emberrel tartatta rendben, aki rendszeresen nyírta a füvet, vágta a bukszus sövényt. Flóra még átrendezett egy-két dolgot, közösen vásárolgattak hiányzó berendezési tárgyakat, és nagyokat fürödtek, úsztak, napoztak. Igazodtak egymáshoz. Ismét fel kellett fedezniük a már elfelejtett és a már új, az elmúlt idő alatt rájuk rakódott szokásaikat, el kellett fogadniuk egymást úgy, ahogy voltak.
    Az időjárás kedvezett nekik. Egyik este kint ültek a teraszon, csak a gyertya világított az asztalon, a szúnyogirtó pöfékelte a füstöt, és a tücskök augusztusi ciripelése törte meg a csendet.  Mindketten hosszú nadrágban és pulóverben voltak. Késő volt már, kezdett hűvösödni.
  - Mi lenne, ha esetleg már karácsonyra felköltöznék hozzád? - nézett kérdőn András Flórára - Még mindig ragaszkodsz, hogy csak jövőre?
  - Nézd András!  - válaszolt neki Flóra - én nem mondtam, hogy jövőre, én csak azt kértem, hogy adj egy kis időt. És most is ezt kérem. Azt gondolom, ha nem terhes neked, egyelőre feljöhetnél minden hét végén, én nem tudok hozzád menni, legfeljebb akkor, ha Szandra az apjánál van. Aztán majd meglátjuk!
  - Miért? Szandra is jöhet veled. Persze, majd én utazok hozzátok sűrűbben. Amikor csak tudok. De igazad van. Nem árt egy jó állást sem keresnem és, ha eladom a lakást, akkor abból bérelhetnék egy lakást, ahol a magánrendelőmet kialakíthatnám. Tudod az a helyzet, hogy nagyon sok ausztriai páciensem van, nekik itt még mindig olcsóbb a fogászat, mint náluk. Nem tudom, hogy a már kialakult betegköröm követni fog-e Pestre? Bár, azt gondolom, hogy kedvelnek, és jó fogorvosnak tartanak. Azt hiszem, minden túlzás nélkül az is vagyok. Nemcsak a fogaikat gyógyítom, hanem a lelkükkel is foglalkozom közben. Talán ettől aztán sokkal többen jártak hozzám a helybéliek is. Kicsit sajnálom otthagyni a várost, már én is megszoktam, de tudom, hogy te nem tudsz költözni. Így aztán kettőnk közül valakinek lépni kell, ha együtt akarunk élni. És, mint mondtam, veled akarok most már mindig lenni. Te már megszoktad Pestet, nem hiányzik Sopron?
  - András drága! - Flóra aggodalmasan nézett maga elé – Muszáj a magánrendelő is? Észre vettem , hogy valóban nem igazán jó a látásod. Látom, hogy mennyivel erősebb a szemüveged.  Te magad mondtad, hogy mennyire hamar fárad a szemed, és mennyit romlott. Szeretnék vigyázni rád! Tudom, hogy mennyire beleérző, empátiás képességgel rendelkezel, és mennyire lelkiismeretes vagy a munkádban, erről már Viktor is mesélt, amikor még kezdők voltatok. Hogy Sopron hiányzik-e?  Én, az egykori vidéki lány és a nagyváros?  Még mindig szokom a város lüktetését, még nem igazán tudok mit mondani. Tudod nagyon rossz, hogy a barátnőm, a baráti köröm az ott maradt. Tulajdonképpen Tamás és felesége, aztán néhány új ismerősöm van, de eléggé magányos lettem. És hát vidéki lányként éltem le az életem nagy részét eddig, hogyne hiányozna az én gyönyörű városom! Ha tehetem, megyek is a szüleimhez! De hát a politikai élet olyan nagyon felgyorsult, annyi változás történt, hogy csak kapkodom a fejemet. Jó, hogy mindez megtörtént, de szerintem a vadkapitalizmus felé haladunk majd. Félek kicsit. Leginkább Szandrát féltem. Azt érzékelem, hogy nagyon nehéz helyzetben van a kultúra. Tulajdonképpen én is egy mókuskerékben szaladgálok.  Már én is csak a kerámiakészítés, fazekasság nívós, művészeti részével szeretnék foglalkozni, de még nem tehetem, még fel kell nevelnem a lányomat. És hát a pénz a jól eladható tömegcikkből van.
  András mosolyogva és szeretetteljesen simogatta meg Flóra vállát.
  - Kedves vagy, hogy így aggódsz!  Nem tudom. Lehet, hogy igazad van. Majd elmegyek egy nagy kivizsgálásra, ha már felköltöztem hozzád. És utána döntök. Az eredménytől teszem függővé. Eddig ez sem érdekelt.  Most lesz miért, kiért, törődnöm magammal. Igen. A politikát én is így látom. De mélyebben nem akarok belefolyni. Azért odafigyelek az eseményekre. De mintha az emberek egyre jobban politizálnának, és szinte behálózza a házukat, beleült a lakásukba. Szinte nem tudok olyan társaságba kerülni, hogy ne esne szó róla. Persze, érthető. Hiszen sokáig hallgatni kellett. Talán majd ez az állapot is kinövi magát. Reménykedjünk! Sándorral szoktál beszélgetni? Várható volt, hogy ott fog kikötni, ahová végül is került. Magamról még annyit, hogy volt egy-két rossz évem. Bevallom, iddogáltam is, aztán szerencsére időben abbahagytam. Különben sem szabad innom. De akkor nagyon rossz passzban voltam. Erről nem akarok beszélni...
  - Néha, ha Sándor eljön Szandráért, leülünk és beszélgetünk. Ilyenkor természetesen szóba kerül minden. Hiszen ez foglalkoztatja leginkább. Tőle aztán több mindenről tájékozottabb vagyok. De, hogy te ennyire magányos lettél volna? Azért ezt nem hiszem! És ittál? András! Ez új nekem! - nézett furcsállón Flóra Andrásra - Az anyagiakon pedig ne aggódj! Szandrát, Sándor támogatja rendesen. Nekem is van munkám. Nem vagyok egy telhetetlen, tudod. Bár a nagy házat azért fenn kell tartani.
  - Ha nem lesz magánrendelőm, akkor az eladott lakásom pénzét befektetheted valamibe... Azt oda adom akkor... Vagy akár fel is élhetjük! Rád bízom!
  - Jaj, András!  Ne beszéljünk már annyit az anyagiakról! Viszont egyet árulj el!  Miért nem jelezted, amikor nálunk voltál vendégségben, Sopronban, hogy mit érzel irántam? Vagy akkor még nem éreztél semmit? Vagy akkor éppen nem voltál magányos? - kutakodva nézett a gyertyafényben alig látszó András szemébe, aki mutatóujjával feltolta kicsit a szemüvegét.
  - Úgy láttam, hogy jól megvagy Sándorral, láttam a boldogságot a szemedben, amikor megmutattad a nemrégen született kislányodat. Láttam a szép, rendezett lakásotokat és Sándor is olyan szeretettel beszélt rólad. Nem akartam feldúlni, még gondolatban sem az életedet. Meg arra gondoltam, hogy elutasító lennél biztosan azok után, ahogy viselkedtem veled. Rossz választás volt részemről Eszter, és mind, ami utána jött. És bizony igenis nagyon magányos voltam. Eltört bennem valahol valami. Volt több kapcsolatom és rá kellett jönnöm, hogy senki mellett nem tudok valamiért kikötni. Nagyon sokszor gondoltam rád. Néha összefutottam Sándorral, de ő nem mondta, hogy nincs rendben köztetek valami. És amikor mutogatta a fényképeteket, hát... De minek ezekről beszélni? És te? Gondoltál azért rám?  Beszélj magadról!
  - Persze, hogy megérintettél, amikor nálunk voltál.  Bevallom, akkor jöttem rá, hogy még mindig szeretlek, és nagyon fájó volt akkor ez a felismerés. Igazából akkor döbbentem rá, hogy mi Sándorral egyáltalán nem vagyunk egymáshoz valók. Nem tudom. Ma már azt gondolom, hogy talán tartozni akartam valakihez, ha már hozzád nem lehetett, hát adódott Sándor, akit azért szerettem és belementem a házasságba. Egyébként eleinte talán még más volt minden közöttünk...  Ennyit erről. De valóban zárjuk le. Most viszont jó veled. Minden percet szeretek veled tölteni és azt érzem, hogy te is így vagy ezzel. Persze most nagyon újak vagyunk egymásnak megint. Remélem, hogy egy-két év után nem fordulsz el megint tőlem?
  - Látod, ha tudtam volna! Akkor azért, előbb kereslek, és talán erőszakosabb leszek. De nem baj! Most sem késő! Én valóban szeretnélek feleségül venni!  Nagyon szeretnék veled élni! Sem két év, sem sok év múlva nem akarok mást! Ha a jó Isten is engedi. Nekem ezek a hosszú évek kemények voltak. Fel kellett ismernem a magam hibáit is. Szeretnék értelmes és tartalmas életet élni, de nem egyedül, nem akárkivel! Veled, veletek Flóra. Nem kell félned! Szeretnék majd a szüleiddel is találkozni. Lehet, hogy... Mit szólnál hozzá, ha együtt lemennénk hozzájuk, amikor utazol Szandráért?
  - Vicces lesz. Szerintem a szüleim nagyon meg fognak lepődni és nem biztos, hogy örülnek a döntésemnek. Bár! Ki tudja! - válaszolta elgondolkodva.
  - Az élet bonyolult, vagy mi tettük azzá Flóra. Mindegy. Ha elbeszélgetek velük, biztosan megértenek. Hiszen nagyon intelligens szüleid vannak.  Nem akarnak itt nyaralni? Vagy Viktor és a felesége? Itt ez a nyaraló, bárki jöhet, akinek kedve van egy kicsit a tónál pihenni. Hála Isten most már rendezett a ház is, azaz lakható. Kérdezd majd meg tőlük! Ha szép hosszú ősz lesz, a szüleid nyugodtan lejöhetnek. De támadt egy ötletem! Holnap vegyünk két kerékpárt és kerekezzünk. Neked sem árt a mozgás, nekem meg kiváltképp jót tenne.  Mit gondolsz?
   - Látod, ez egy jó ötlet! - Flóra ásított, nyújtózott egyet - Benne vagyok! Akkor mindent megbeszéltünk és lassan kezdelek újraismerni téged. Azért sokat változtál, de előnyödre! És, ha nagyon akarsz, akkor jöhetsz velem asszony-kérőbe! - elnevette magát.
  - Boldogan teszem! De kezd hűvös lenni, menjünk be, annál is inkább, mert már nagyon szeretnélek magamhoz ölelni, és szeretném érezni a tested melegét! – az utolsó szavakat Flóra fülébe súgta miközben mindketten felálltak. András átölelte Flóra derekát, megcsókolták egymást, és elindultak a szobájuk felé. 
 
 
 
13
 
   András és Flóra az első időkben, ahogyan azt megbeszélték, utazgattak egymáshoz. Szandra is megkedvelte Andrást.  Aztán a következő év tavaszára sikerült felköltöznie, eladta lakását, betársult egy magán rendelőhöz. Régi évfolyamtársa beszélte rá, akivel egyelőre felváltva dolgoztak ebben a rendelőben. Régi páciensei közül többen felkeresték, főleg az osztrák betegei. Valószínűleg elégedettek voltak munkájával, mert nem lettek hűtlenek hozzá. A nyár közepére kitűzték az esküvő napját, meghívták a szűk rokonságot, barátaikat, és összeházasodtak hivatalosan is. Szülei eleinte aggódtak, bár Flóra édesapja csak azt hajtogatta feleségének megnyugtatásul, hogy ez egy régi szerelemből támadt új szerelem. András volt az igazi Flóra lányuk életében, és kiderült, hogy András is így van ezzel. Csak hát - tette hozzá, némi élccel - a férfiember más, mint a nő. Ő úgy látta, ez tartós és jó házasság lehet. A maga részéről nyugodt volt. Viktor sorsa is elrendeződött, nem akart végleg hazajönni, haza költözni. Ő másképp ítélte meg az itthoni helyzetet. Mindig azt mondta, nagyon törékeny ez a demokrácia. Úgy látta, hogy továbbra is fontos helyeket töltenek be a régi rendszer volt vezetői és a leszármazottaik.   Véleménye az volt, hogy nem adják fel egykönnyen a hatalmukat és az azzal járó előnyöket. Nem volt optimista az ország jövőjét nézve. Feleségével és megszületett két pici gyerekével Bécsbe költözött, így nem voltak túl messze egymástól. Gyakran meglátogatta szüleit, de Flórát és Andrást is felkereste többször, nem beszélve arról, hogy Andrással szakmai beszélgetéseik és üzleti ügyeik is voltak.
     Flóra élete is mozgalmasabb lett, rendszeresen főzött, ellátta családját. Más értelmet kapott az élete. Andrással gyakran jártak színházba, zenei koncertekre. Szoros barátságban voltak Tamással, a festő baráttal és feleségével, akivel elég viharosan élt a férfi. Miután Flóra férjhez ment, azután többször volt náluk Tamás felesége egyedül is.  Már nem volt féltékeny Flórára, de minden más nőre, egyre jobban. Valószínű, hogy erre Tamás okot is adott, de Flóra erről nem beszélgetett a férfival. A felesége, Margó viszont annál többször panaszkodott Flórának, ha kettesben maradtak. Flóra ilyenkor próbálta vigasztalni Tamás feleségét. El is gondolkodott azon, hogy a visszahúzódó, kicsit magányos fiú, hogy kinőtte magát, milyen felszabadult lett. Arra gondolt talán az elért sikerek kellettek neki ehhez.
    Sokszor volt vendég náluk a barátnőjével Géza is, András új barátja és egyben kollégája. A barátnő csinos volt, aki egyben a férfi mellett, mint asszisztensnő dolgozott. Együtt utaztak velük az olasz tengerpartra, majd a következő évben Ausztriába, a hegyekbe, ahol csatlakozott hozzájuk Flóra testvére Viktor a feleségével együtt. 
   Felhőtlen, boldog évek következtek. A két ember valóban egymásra talált, kisebb súrlódások akadtak ugyan, de jól alkalmazkodtak egymáshoz, szeretetben éltek. Flóra sem dolgozott annyit és leginkább csak alkotni próbált. Közös gyermekük nem született, erről sokat nem beszélgettek. Flóra eleinte még gondolt rá, de valahogy András nem firtatta a dolgot. Sőt, kerülte a témát. Szandrát viszont saját lányaként szerette. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttük.
     Teltek az évek, Szandra tizennyolc éves lett, befejezte tanulmányait, sikerült bejutnia egy neves táncegyüttesbe, ahol jól érezte magát. Minden úgy látszott, hogy rendben mennek a dolgok, még a politikai hatalom is kedvükre való volt. Mindketten, jobboldali nézeteket vallottak, Sándor a volt férje pedig sikeres politikus lett. Szandra, büszke volt rá, de az apa új házasságából származó fiával és lányával, a mostohatestvéreivel, nem igazán tudott jó kapcsolatot kialakítani. Pedig Flóra sokszor ösztönözte erre. Hiábavaló volt. Nem tudta elfogadni, apja új feleségét, és a féltestvéreit sem. Szégyellte magát emiatt, de nem tudott alakoskodni. Az apja eleinte haragudott rá emiatt. Aztán lassan megértette a lányát. Szerette őt, és  büszke volt rá.  Tehetségesnek és szépnek tartotta. Örökös lelkiismeret furdalása volt miatta, így igyekezett minden mással elhalmozni őt, és minden kérését teljesítette. Flóra ennek nem igazán örült, mert úgy érezte, elkényezteti a lányukat. Emiatt, nem egy alkalommal volt is vitája egykori férjével. 
  
 
***
 
   Hideg, nyirkos december volt. Flóra a konyhában készítette a hétvégi ebédet, Szandra is otthon volt, besegített neki a konyhai teendőkbe. András a kocsikat mosta le. Már három sorakozott a ház előtt. Túl kicsi volt a kert ahhoz, hogy ott parkoljanak. Flóra kinézett az ablakon, látta, hogy András még csak az első kocsinál tart.
  - Szandra nem mennél ki, hogy segíts egy kicsit Andrásnak? Talán a saját kocsidat, lemoshatnád. Ha nem teszed, akkor majd lemossa András. Még, ha te nem akarod, akkor is! Utálja a koszos kocsikat.  Nem is tudom, apád minek vette neked ezt az autót?  Hiszen itt van az enyém, azzal is mehetnél, ha úgy adódna. De még a világ toronyóráját is megvenné neked! Úgy látszik, nagyon jól megy nekik - morgott, miközben a felhalmozott edényeket mosogatta.
  - Na, azért ez nem luxuskocsi és használtan vette. De jó, hogy van. Miért mondod ezt mama? Ne félj, azért pontosan tudom, hogy hol a helyem. Tudom attól félsz, hogy elkényeztet. Pedig csak szeret. Van miből tárgyi dolgokat adni, ha már nem lehetett mellettem, mert képes volt elhagyni téged és engem is. Így próbálja pótolni, amit nem tudott adni. A maga módján tudom, hogy szeret. Kissé felületes kapcsolat jöhetett létre közöttünk, hiszen mindig mennie kellett, igazából soha nem ért rá hosszan velem lenni. Mindig a munka és hát a másik család. De hát jól van ez most már így. Végül is itt volt nekem András pótapaként, aki tényleg az lett. Megmondom, őszintén megszerettem. Jó fej! Örülök, hogy ő lett a férjed és nem más. Bocs, hogy így beszélek róla! Na, de majd mindjárt kimegyek és segítek neki, csak még ezt a pár szem krumplit meghámozom neked.
  Halkan szólt a zene, csendben tették a dolgukat. Flóra csak hallgatta a lánya keservét az apjával kapcsolatban, tudta, hogy mindig hiányzott neki. Nem szólt semmit. Időnként a lányára nézett és arra gondolt, hogy valami baj lehet vele, mert túl szótlan és csendes. Nem akarta megkérdezni, hogy a barátjával mi van, mivel két hét óta a színét sem látta, pedig általában mindig együtt voltak. Aztán mégis rászánta magát a kérdésre.
  - Valami baj van, Szandra? Olyan szótlan vagy. Apád miatt vagy ilyen szomorú?
    Ekkor Szandra hirtelen leült az asztalhoz, ráhajtotta fejét és zokogni kezdett. Flóra abbahagyta a mosogatást, megtörülte a kezét és odaült a lánya mellé, megsimogatta a vállát, hagyta, hadd sírjon. Szandra könnyes szemmel felnézett az anyjára és szinte kibuggyant belőle, ami talán már két hete gyűlt benne.
  - Jaj, mama! Olyan boldogtalan vagyok! Elhagyott. Két héttel ezelőtt közölte velem, hogy mást szeret. Pedig mennyire hittem benne, még veled is összevesztem, amikor közölted velem, hogy neked miért nem szimpatikus Laci. És igazad lett! De mit tegyek, ha nem tudok kigyógyulni belőle? Mit tegyek? Hol rontottam el? Vagy nem én vagyok a hibás? Nem tudok tisztán látni!
   Flóra magához ölelte lánya fejét, átérezte boldogtalanságát, hiszen jómaga is szinte ugyanezt élte át annakidején Andrással, akivel most mégis, lassan már tíz éve együtt élnek.
  - Nehéz tanácsot adni, hiszen te pontosan ismered az én történetemet Andrással. Ugyanezt megszenvedtem, de hát ahány szerelem, annyiféle. Egy biztos, csak az idő segít majd kislányom. Huszonegy éves vagy. Nagyon fiatal. Minden előtted. Ez a fiú nem bírta volna elviselni a te sok utazással járó munkádat. Valahol kisszerű is volt, nem hozzád való. Te egy nagyon színes egyéniség vagy hozzá képest, talán nem egymásnak teremtett benneteket a jóisten. Nem ő az igazi. Hidd el, hogy találkozni fogsz majd azzal is! Csak ne hagyd el magad, és ne vonulj a bánatodba! Na, Szandra! De miért nem beszéltél nekem előbb erről? Megkönnyebbültél volna biztosan... – együtt érzően megsimogatta a lánya fejét.
  - Tudom, hogy igazad van mama, mégis... Talán, mert ő volt az első szerelem nekem. Nem beszéltem, mert reménykedtem még. De most már tudom, hogy tényleg vége. Már láttam őket együtt. Meg nem is akartalak ezzel terhelni téged. Na, jó, - megtörölte a szemét, majd kifújta az orrát - azért most megkönnyebbültem picit. Kimegyek Andráshoz, segítek neki. Felöltözöm, mert hideg van. Persze nem tudom, hogy ilyen pocsék időben miért kell kocsit mosni? De mindegy.
   Flóra, a lánya után nézett, majd elgondolkodva folytatta a konyhai munkát. Titokban örült, hogy lánya kapcsolata megszakadt, mivel ő nem kedvelte a fiút, rossz véleménnyel volt róla és András is ugyanezt látta. De hát nem akartak beleszólni Szandra szerelmi életébe, csak a véleményüket mondhatták el. Abban reménykedett, hogy Szandra próbái, az előadások lekötik majd, és lassan kigyógyul szerelmi bánatából. Éppen elvégezte a konyhai teendőket, amikor András és Szandra bejöttek a lakásba. Flóra megkérte Szandrát, terítsen az ebédhez a nappaliban, ő addig átöltözött, majd együtt leültek a vasárnapi ebédhez. András és Szandra is szótlanul ettek, Flóra próbálta szóval tartani a csendes ebédet, de érezte, hogy Andrást is bántja valami. Így aztán egy idő után ő is hallgatott. Ebéd után, Szandra a saját lakrészébe vonult, Flóra rendbe tette a konyhát és Andráshoz ment a nappaliba, aki meredt szemmel, szinte mozdulatlanul feküdt a kanapén, a mennyezetet nézte.  Flóra leült mellé.
   - Valami bajod van? Talán velem? - nézett Andrásra értetlenül. Nem volt hozzá szokva András furcsa viselkedéséhez, amit már pár hete észlelt, de arra gondolt, hogy majd elmúlik a rossz kedve és eddig nem is tette ezt szóvá.
   András levette a szemüvegét, felült, nagyot sóhajtott, megölelte Flórát.
  - Nem veled van bajom. Hanem magammal. Én téged még mindig szeretlek.
  - Nem értelek. Akkor mi a baj? Megosztanád esetleg velem is? - megsimogatta és megcsókolta András arcát, aki nem válaszolt, felállt és sétálgatni kezdett szótlanul.
  - András, szólalj meg az istenért! Beteg vagy? Mi a baj? - Flóra felállt, kézen fogta a sétálgató férjét és leültette ismét maga mellé a kanapéra.
  - Flóra! Én vak leszek. Nem tudok majd dolgozni, már most sem igazán. Nem akartam még szólni, de voltam vizsgálatokon, mert egyre rosszabbul látok! - nézett nagyon kétségbeesetten András Flórára.
  - És ezt csak most mondod? Hát nem a társad, a feleséged vagyok? Kizársz az életedből. Nem egyek vagyunk? Nem szabad mindjárt a legrosszabbra gondolnod!
  - Nincs mit gondolnom, ezek tények. A cukrom keményen beleszól a további életembe. A jövő hét közepén befekszem a kórházba és... De nem sok jóval kecsegtetnek. Mi lesz azután? Pont egy nyomorék kell neked! 
  - András! - Flóra sírva ölelte át a férjét - Erről eddig nem szóltál! Mindent titkoltál előttem. Nem érzed, hogy mennyire szeretlek! Nem érzed, hogy a bajban is kitartok melletted? Ha én lennék hasonló esetben talán te is így tennél. Kérlek! Ne hagyd el magad! Bármi történik veled, én melletted leszek! Segítek, amit tudok. Van munkám, Szandra már nagylány, ő is dolgozik. Egy a fontos, hogy fogadd el a szeretetemet, a segítő kezemet. És ne gondold, hogy a sajnálat lesz bennem. Fáj, nagyon fáj majd nekem, ha valami rossz dolog történik veled, de tudnod kell, hogy én neked vagyok. Értesz? Nézz rám!
    András szomorúan simogatta Flóra arcát - Nézzek rád? Nem tudok, mert nem látlak majd! Majd tapogatlak! Mert majd csak az ujjaimmal foglak látni, érezni! Kezdek beleőrülni a gondolatba is! És mi lesz velem itt egész nap? Olvasni sem tudok majd. Nyomorultul érzem magam!- elsírta magát. Flóra tovább vigasztalta. Majd elmentek együtt sétálni a környékre. Flóra, mindenáron lelket akart önteni belé. Tudta, hogy nehéz hónapok, évek jönnek, de abban reménykedett, hogy András egy idő után kénytelen lesz elfogadni a vakságát is, ha ez valóban így történik. Reménykedett, hogy a szeretete erőt tud adni férjének. Egész éjszaka alig aludt valamit, jómaga is nehezen tudta feldolgozni András bejelentését és jóslatait. Lázasan töprengett azon, mit kell majd tennie, hogy András túlélje a jött fogyatékosságát.
 
  
 
14
 
  A következő év nyarán, már túl voltak András lelki krízisén, tudomásul véve, hogy látása szinte kilencven százalékban megromlott. Leszázalékolták, otthon volt. Többnyire rádiót hallgatott, később egy-egy filmet is hajlandó volt végigülni a tévé előtt Flórával. Próbálta elképelni az eseményeket. Flóra minden szabad idejét vele töltötte. Tamás is besegített látogatásaival, gyakran eljött beszélgetni Andrással, de a többi barátai is kitartóan felkeresték.  Flóra pedig karon ragadta, ha jó idő volt, és sétára mentek, kirándultak. Szandra szánakozva nézte András tapogató mozdulatait és alig tudta elképzelni, hogy valaha is ki tudna tartani úgy egy férfi mellett, ahogy azt anyja tette most András mellett.
    A nyár nagy részét Flóra és András a Balaton mellett töltötte, itt még András is jól érezte magát. Viktor is eljött hozzájuk a feleségével és két gyerekével, akik már jócskán kamaszkorúak voltak. Az egyik délután, amikor András lepihent, Viktor és Flóra egy kiadós pingpong játék után leült a fűben, az egyik árnyas fa alá. Viktor felesége a két gyerekkel lement a strandra, így csak hárman voltak a nyaralóban.
  - Ez jól esett, Viktor! Már régen játszottam ilyen jót! Mit csináljunk? Nem akarsz lemenni a többiek után a partra? - nézett a testvérére, aki már megőszült, de még mindig jól nézett ki.
  - Nem. Most nincs kedvem, különben is inkább beszélgetnék veled! Jó, hogy végre így kettesben vagyunk! Látom, hogy mennyire pátyolod Andrást, de nem túlzás ez? Azt hiszed, hogy nem érzi? Nagyon el van keseredve, bármennyire is hallgat róla. Mi lesz ennek a vége Flóra?
  - Most ezt miért mondod? Ez egy olyan élethelyzet, amin nem tudunk változtatni. Talán, ha megtanulná a vakok írásmódját. De, még hallani sem akar róla. Pedig, akkor még olvasni is tudna. Annyira el vagyok én is keseredve!  - elsírta magát - Sajnálom őt! Annyira szeretnék segíteni neki, látom, hogy tehernek és semmittevőnek érzi magát. Pedig én nem annak érzem őt, hidd el Viktor! Szeretem így is. Ha hiszed, ha nem! De mi lesz így, hosszú távon? Tudom, hogy mire gondolsz.
  - Igen. Ez a gond. Félek, hogy majd idővel te sem bírod. Jönnek más problémák is. És Szandra?
  - Szandra? - kérdőn nézett Flóra a bátyjára - Mi van Szandrával? Éli az életét. Hála Isten kiheverte a szerelmi bánatát, azóta már kapott egy szóló táncszerepet, teljesen elfoglalja a munkája. Jövő héten jönnek haza Kanadából. Van valami fiúja, de úgy látom, hogy nem kötelezi el magát egykönnyen.  Szereti Andrást, szinte a második apjának tekinti és tudom, hogy mennyire sajnálja most ő is a vaksága miatt. Hát nem könnyű, de ne aggódj! Majd az élet megoldja. Mint mindent. - A távolba nézett elgondolkodva.
  - Jó, hogy így fogod fel Flóra. Egészséges a lelkületed. Szerencsés alkat vagy. Helga nem így venné, azt hiszem.
  - Miért? Van valami baj köztetek? Vagy egyszerűen, csak más a természete, és azért mondod?  Annak viszont örülök, hogy a gyerekek jól beszélnek magyarul. Igaz, Helga is beszéli kicsit a nyelvet. Nem is értem, hogy a feleséged magyar anyja, miért nem tanította meg gyerekkorában az anyanyelvére.
  - Mert nem volt rá ideje, azt mondta. De, Helga igyekszik, hidd el. Megvagyunk, de azért közöttünk is akad időnként vita. Aztán bevallom, hogy elcsábultam én is, majdnem a házasságunkra ment. Elvette az eszemet egy fiatal nő. Tudod... egy magyar lány ... - nézett zavartan Flórára.
  - Micsoda? Te megbolondultál?  Öregszel, és neked is a fiatal lányok járnak az agyadban? Viktor! Ne csinálj hülyeséget! Nem szereted már Helgát? El tudnád hagyni a gyerekeidet? Tudod, hogy milyen rossz lenne nekik nélküled? Én tudom. Mert Szandrát is megviselte a válás. És nagyon hiányzott neki Sándor.
  - Na, na lassabban. Már túl vagyunk rajta! Egy jó év szünet volt közöttünk, de visszataláltunk egymáshoz. Rá kellett jönnöm, hogy tényleg mellettük a helyem. Hát férfiember vagyok én is. És kinek ne tetszene, ha egy fiatal nő rajong érte.
  - Rajong? Nahát, Viktor! - csapott a testvére karjára - és ki volt az illető hölgy, és hány éves volt? Esetleg a lányod lehetett volna? - tette hozzá csipkelődve.
  - Ó, hát egy páciensem. Egy magyarországi, Kecskemétről származó lány, aki Bécsben tanul az egyetemen. Huszonnégy éves. De tényleg szerelmes volt belém és hát én is... Szép lány volt!
  - Huszonnégy! – nézett maga elé Flóra - Majdnem a lányod lehetne! És még szereted? De őszintén! Gondolsz még rá?
  - Ne hozz zavarba! ! Eszembe jut. Persze, hogy eszembe jut. De tényleg szakítottunk és megharagudott rám. Tudod, gyereke is lett volna.  Én meg nem akartam. Így aztán vége lett. Na, de hagyjuk.
  - Gyereke? Tőled akart gyereket? Megáll az eszem!  Akkor boldogtalan vagy most? Tényleg nem akartál gyereket tőle?
  - Nem. Nem akartam. Így aztán szerencsémre elvetette. Lehet, hogy akkor mégsem szerettem igazán? - nézett Flórára.
  - Lehetséges Viktor. Persze te tudod, hogy miért nem cserélted le a mostani családodat, egy jóval fiatalabb nőre.- mondta kicsit megrovón, de szeretettel Flóra.
  - Mert szeretem a feleségemet, és a gyerekeimet is. Választanom kellett és így döntöttem. Nemcsak a józan eszem, de a szívem is döntött, ma már tudom. Azért a papáéknak erről ne beszélj! Hanem felébredt András. Kijött a teraszra. -  Hé! András! Itt vagyunk a nagy gesztenyefa alatt Flórával. Mindjárt felmegyünk! - kiabált András felé, majd mindketten felálltak és elindultak a terasz felé.
  - Na, miről sustorogtatok? - nézett feléjük András, majd mindhárman leültek a terasz kerti székeire a nagy napernyő alá.
  - Ne gondold, hogy rólad! A mindennapi gondokról, az életről beszélgettünk Flórával. Persze azért te is szóba kerültél.
  - Na, gondoltam. Biztosan a Brillé-írás került szóba? Mert ez Flóra mániája. De nem! Nem érdekel!
  - Látod? - nézett Viktorra Flóra - Így áll hozzá. Pedig...
  - Nincs igazad András.  Tudnál olvasni... Azért nem mindegy! Nem vagy még olyan öreg! Jobban mondva túl fiatal vagy ahhoz, hogy ennyire lemondj a dolgokról. Hiszen hány születetten vak ember van a világon!
  - Hagyjátok, jó? Az egészen más!  – mordult fel András - Nem kívánok vitatkozni erről, különben is mit tudjátok ti ezt az egész helyzetet? Nem ti vagytok benne, illetve hát Flóra általam részese. Ej, de minek is erről beszélni? Bemegyek inkább!
  - Ne, András! Ne menj be! - kérte Flóra - Ülj vissza! Hozok egy kis ennivalót, és valami üdítőt, meg lezuhanyozom. Nagyon meleg van. Viktorral pingpongoztunk és jól elvertem! Addig beszélgessetek!
  A két férfi hosszan beszélgetett, Flóra közben rendbe tette magát, üdítőt vitt ki nekik, majd nekiállt vacsorát készíteni. Úgy érezte jobb, ha most magára hagyja őket. 
 
 
15
 
    A hideg idő beálltával Flórának egyre nehezebb volt Andrással, aki nem akart kimozdulni a lakásból. Ilyenkor elkeseredésében elmenekült a műhelyébe, ahol szinte fortyogva dolgozott. Tehetetlen volt.  Egyre jobban érezte, hogy András szenved, de bármi jót akart tenni, mintha egy mozdulatlan falba ütközött volna. Egy ilyen délután Tamás kereste fel őket. András nyitott ajtót, mert Flóra a műhelyben dolgozott.
  - Szevasz, András. Egyedül vagy? Nem zavarlak? - nézett körül az előszobában, miközben a kabátját a fogasra akasztotta.
  - Nem zavarsz. Nem vagyok egyedül, de Flóra dolgozik. Hozzám vagy hozzá jöttél? - kérdezte kissé gunyorosan.
  - Ezt hogy érted? - válaszolta, megrökönyödve Tamás.
  - Sehogy. Csak nem tudom, hogy kivel akarsz beszélgetni?Hátha szakmai ügyben jöttél Flórához. Arra gondoltam... - visszakozott most András.
  - Természetesen mindkettőtökhöz. De most esetleg inkább veled beszélnék először, ha tényleg nem zavarlak.
    - Gyere a nappaliba, üljünk le. Iszol valamit? - kérdezte a fotelban helyet foglaló Tamástól, aki kissé őszülő, sűrű göndör hajába beletúrt, összedörzsölte hideg kezeit, majd megszólalt.
  - Van egy kis konyakotok? Most innék egyet.
  - Hozom. Ne állj fel, elboldogulok azért egyedül is. Foltosan,de látok azért - visszajött két pohárral, magának ásványvizet hozott, Tamásnak pedig konyakot töltött, majd leült a kanapéra, kényelmesen hátradőlt - Régen voltál nálunk! Csak, nincs valami baj otthon?
  - Valóban régen jártam nálatok, de nagyon benne voltam egy munkában. És végre készen lettem. De még mindig kételyeim vannak. Tulajdonképpen Flórának meg is mutatnám majd, adok a véleményére. Kint van a kép a kocsiban. De, ezt majd később. Inkább beszélgessünk. Tudod Margó a problémám. És, mint férfiember hátha tudsz nekem valami jó tanácsot adni.
  - Tanácsot? Én? Öregem, én már félig halott vagyok. De mondjad azért!
  - Mi az, hogy félig halott vagy? Megőrültél? Miket beszélsz? Épkézláb férfi vagy. Ne beszélj már sületlenségeket! Kezded megint? Miért nehezíted meg Flóra életét is! Nem látod, hogy mennyire szeretné, hogy elfogadd magadat olyannak amilyen vagy? Ha már a sors így hozta. Azt is felfogom, hogy nem könnyű. De Flóra, nagyon szeret téged! Bár így szeretne engem Margó! Ő egy idegileg gyenge, féltékeny nő, aki nem hozzám való. Egyre jobban így érzem és pokol mellette az életem. Szülni nem tudott, így még egy közös gyerek sem köt össze bennünket. A munkámat pedig egyáltalán nem értékeli. Pedig nekem szükségem lenne a biztatásra, gyengédségre.
  - Szerelemből vetted el? Ha meg már nem szereted, akkor miért éltek együtt? Ő persze másképp gondol a kettőtök kapcsolatára. De két felnőtt ember csak tudja tisztázni az érzelmeit!  Nem egészen értem...
  - Látod, ez a baj! Sajnos soha nem voltam szerelmes belé. Tetszett. Nem is tudom, hogy miért házasodtunk össze. De vele nem lehet semmit tisztázni. És ő ragaszkodik hozzám még mindig. Amúgy meg teljesen hangulatember. Tulajdonképpen elég korán rájöttem, hogy nem egymáshoz valók vagyunk.
  - Nekem ez így nagyon zavaros. Nehéz így tanácsot adni, hogy csak te beszélsz. Margó biztosan szeret akkor téged. Azt sem értem, hogy miért vetted akkor feleségül?  És te nem ragaszkodsz hozzá egy cseppet sem? Nem szereted egyáltalán már? Szexuálisan sem?
  - Mi tagadás, ma már sehogy sem. Annyi olyan dolog történt közöttünk, amit nem részletezek, hogy az évek során szépen kiábrándultam belőle teljesen. Meg is csaltam, nem is egyszer. De azok a kapcsolatok sem kellenek igazán. Talán velem is baj van. Mit tudom én? Ahányszor csak eldöntöm, hogy elválok, megsajnálom. Aztán hová is menne? Albérletbe. A lakásból biztosan nem költözik el. Nem akarja megérteni, hogy nem sok közünk van egymáshoz. Talán a szex fogott meg benne, annakidején, mit tudom én? Mondom, magammal sem vagyok tisztában. Nehéz, magamnak való ember voltam mindig. Nehezen nyíltam meg az emberek előtt, de ezt te is észre  vehetted. Talán ő ragaszkodott a házassághoz, nem is én. De ez már régen volt. Szóval, így vagyok.
  - Hát ez a gond. Nem vagy könnyű helyzetben. Pedig szerintem tiszta vizet kellene öntened a pohárba. Én a helyedben egyenesen cselekednék. Voltam én is valamikor nehéz helyzetben, amikor lépni kellett. Szerintem válj el! A szüleid? Nem tudnak segíteni? Vagy az ő szülei?
  - Nem. Tudod, hogy a szüleim Sopronban élnek. Kevés félretett pénzük van. Az viszont az övék.
  - De hát a műterem lakást te kaptad, nem? Nem értem! Margónak Pesten élnek a szülei, ott nem tudna lakni?   A te lakásod önkormányzati, nem?
  - Az.Végül is nekem utalták ki annakidején, én vagyok a jogosult rá. De hová menjen Margó? Nem akarom kisemmizni. Ettől lelkiismeret furdalásom lenne életem végéig.
  - Nem tudom, hogy hogyan oldod meg. Tanácsot sem tudok adni.  De ezt vele kellene megbeszélned. Nem igaz, hogy nincs megoldás.
  - Van egy vidéki telkem, Sopron mellett. Hacsak azt el nem adom, ha egyáltalán el tudom adni, és abból talán tudnék adni Margónak némi pénzt. Csak előre félek a nagy hisztériás jelenetektől. Neked fogalmad sincs, hogy mire képes? - nézett maga elé elgondolkodva. Ekkor jött be a lakásba Flóra.   Örömmel üdvözölték egymást Tamással.
  - Hát te? Nem is tudtam, hogy itt vagy? Miért nem szóltatok?  Már régóta beszélgettek? Hú, de hideg van! Mindjárt jövök, csak készítek nektek valami harapnivalót  - azzal elment a konyhába.
  - Tényleg! Nem voltál éhes? Látod, nem is kérdeztem. De, hogy a témánál maradjunk. Bírd ki Margó hisztijét, ülj le vele, ha meg nem tudsz vele dűlőre jutni, hát add be a válókeresetet! Csak kimegy a lakásból előbb-utóbb. Vagy próbáld eladni előbb a telked, meglátod mennyi lesz a pénz belőle... De neked kell döntened.
  - Na, itt vagyok, gyertek asztalhoz. Én is nagyon éhes vagyok. Miről társalogtatok?
    András Tamásra nézett kérdőn, hogy beszélhet-e erről Flórának, de ő legyintett és megelőzve Andrást megszólalt.
  - Mindenféléről. Szeretnék neked majd mutatni egy képet, kiszaladok érte, behozom, és vacsora után megnézed.  Fontos kép. Érdekelne a véleményed.
  - Tedd azt Tamás! – majd Flóra átölelte András derekát, halkan mondott neki valamit és együtt az asztalhoz indultak, miközben Tamás kiszaladt a kocsiban maradt festményéért.