Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érintés/16-20.fejezet

2009.04.06

 

 

 

16

 
   Egy évvel később, egy őszi este Flóra és András csendesen ültek a nappaliban. András fülhallgatóval hallgatta a rádiót, Flóra egy filmet nézett a televízióban. Fáradtnak érezte magát.Időnként Andrásra nézett, aki behunyt szemmel ült mellette. Soványnak és megviseltnek találta férje arcvonását.  Flóra egyre nehezebben viselte András magába forduló csendjét, de nem tudott mit tenni. Egyedül Szandra tudott vidámságot, jó hangulatot teremteni, ha nagy ritkán náluk időzött. Látta anyján és Andráson a siralmas hangulatot, de ilyenkor nem kérdezett semmit.  Flóra pedig nem beszélt lányának a gondjairól.
   A telefon csörgött, Flóra felállt és felvette a kagylót. Édesanyja hívta.
  - Szervusz, mama. Már akartalak hívni, gondoltam, hogy leutazom, illetve leutazunk hozzátok - nézett közben Andrásra, aki behunyt szemmel hallgatta a rádiót továbbra is - halottak napjára. Illetve kicsit még előtte. Hogy vagytok?
  - Megvagyunk édes Flórám. A papa kicsit öreges már - nevette el magát - tudod, hogy mindenben milyen precíz és nehézkes. És veled, veletek mi van?  András? Vagy nem tudsz most beszélni?
  - Nem igazán. De jól vagyunk. András is a maga módján.  Viktor nem jön haza? Nem beszéltem vele mostanában.
  - De jön ő is. Épp most beszéltem vele. Hazajönnek a hétvégén és örülne, ha ti is itt lennétek! De majd biztosan felhív téged is. Akkor? Hogyan készüljek?
  - Megyünk. Illetve majd még megbeszélem Andrással. De én biztosan utazom. Szandrát is meg kell kérdeznem. Nem tudom, hogy mikor van előadása, mikor ér ár. Tudod rengeteg az elfoglaltsága, de majd a következő bemutatóra eljöttök megint!
  - Büszkék is vagyunk a tehetségére a papával. Nagyszerű unokánk van! És nagyszerű lányunk is! Akkor majd visszaszólsz még! Várom a hívásodat!
  - Jól van mama. Akkor majd még felhívlak benneteket. Csókoltatom papát is! - letette a kagylót, András felé ment, leült mellé, megsimogatta a kezét, mintegy jelezve, hogy beszélni szeretne vele.
  - Igen? - nézett Flóra felé András - Akarsz valamit? Várj, kiveszem a füldugókat.
  - Nem zavarlak? Vagy mit hallgatsz?
  - Zenét hallgattam. Chopint.  De mondjad Flóra.
  - A mamám telefonált és várna bennünket a hétvégén. Tudod, a nagyszüleim sírjához kellene menni, meg a te szüleid sírjához is elmehetnénk akkor. Kicsit előbbre hozzuk a halottak napját, végül is mindegy, nem? És Viktor is most érne csak rá. Ott lesznek ők is.
   Csend volt. András nem válaszolt. Egy nagyot sóhajtott. Lehajtotta a fejét. Flóra csak nézte elkínzott, keserű ráncokkal beárnyékolt arcát.
  - Nem válaszoltál. Az utóbbi időben, mintha levegőnek akarnál venni! Nem gondolod, hogy ez milyen érzés nekem? El akarsz üldözni? Kinek jó ez így, mit gondolsz?
  - Senkinek nem jó. Tudom.  Gonosznak tartasz? Talán az vagyok. Pedig szeretlek, de így, nem tudlak úgy szeretni, ahogy kellene.
  - A szeretet nem összefüggő a látással vagy nem látással. Tudod, András kezdelek nem érteni. Miért kínzol? Elvonulsz magadba, sokszor napokig alig szólsz hozzám, néha megérintesz, érzem, hogy szeretetet, melegséget keresel nálam. Én adok is neked, akkor pár napig normális vagy, aztán megint kezdődik minden. De hát ez így pokoli kezd lenni! Nem szemrehányásként mondom, csak, hogy elgondolkodj rajta. Tudom, hogy milyen nehéz neked, de...
  - Dehogyis tudod!  Ezt csak én tudom.  Igen. Kapok tőled szeretetet, melegséget is, ellátást is, mindent igyekszel adni. És itt az igyekvésen van a hangsúly. Kitartasz mellettem, mert ki kell tartanod. Úgy érzed. Azt hiszed nem érzékelem, ha Tamás itt van, akkor milyen más a hangulat? Mennyire összeillenétek ti!Hogy megértitek egymást! Hogy elvált a feleségétől egyre többet jön... Mit gondoljak? Persze megértelek. Milyen életed van mellettem?  Na, de mindegy. Nem szemráhányásképpen mondom. Nem megyek most veled. Ne haragudj! Utazz egyedül! Majd egyszer máskor! - lehajtotta a fejét. Flóra meglepett arccal nézett rá.
  - Döbbenten hallgatlak. Csak nem azt képzeled, hogy Tamás meg én? Kollégák, jó barátok vagyunk. Hiszen tudod, hogy milyen régóta ismerjük egymást. Dolgozik nálam néha, beszélgetünk. Te tényleg arra gondolsz, hogy ő meg én? Úgy látom András, te kezdesz ... Te téves úton ballagdálsz!
  - Nem, nem ballagdálok téves úton. Tudom, hogy nincs köztetek semmi. De érzem, hogy lehetne. Ha én nem lennék. Sajnos látni nem látom Tamás arcát, szemét, amikor rád néz, de érzem, hogy te több vagy neki. Ne mondd, hogy ezt te nem vetted észre?
   Flóra elgondolkodott András szavain. Érezte, hogy igazat mond András, de ő ezt nem akarta eddig tudomásul venni. Majd hirtelen megszólalt.
  - Lehet, hogy így van, de én soha nem viszonoztam az ő érzelmeit. Különben is tudja, hogy szeretlek és egyáltalán! Nem fordult elő, hogy kikezdett volna velem.
  - Különben is... Meg egyáltalán... Nem fordult elő... Mit értesz ez alatt? Na és? Aztán? Attól még! Piszok tisztességes vagy. Nem mered az esetleges rejtetten szunnyadó vágyaidat vállalni egy ép és értelmes, ráadásul jóképű férfival. Ez az igazság.  Jó barátod. Áltatod magadat. Őszintén. Mire vagyok én jó? Semmire. Miért is ne lehetne más vágyad mellettem?
  - Ne beszélj így! A mi korunkban pedig nevetséges ez az egész! Elképesztő dolgokat mondasz! Mi az, hogy mire vagy jó? Nekem vagy jó, nekem így is szükségem van rád. Miért nem tudod elképzelni, hogy mi minden köt hozzád András! - átölelte és meg akarta csókolni, de András finoman eltolta magától.
  - Hagyjuk, Flóra.  Biztosan így van a felszínen.  De az igazság legalul van. A tudatod alatt. Azért köszönöm, hogy itt vagy nekem. És ne haragudj! - visszahúzta Flórát és megsimogatta - Utazz egedül, vagy Szandrával. Nekem most nincs hozzá kedvem.  Hány óra van? Kezdek álmosodni.
   Flóra lelkét alaposan felkorbácsolta András elmélkedése. Nem mindenben adott neki igazat, de tudta, hogy András pontosan fogalmazott és nagyon is világosan látja a helyzetet. De szerette, és mellette akart lenni. Fájtak András mondatai. Érezte, hogy a szakadék kezdett megnyílni közöttük. Pedig küzdött ellene. Keserű gondolatokkal lett tele.
  - Féltizenegy. Menjünk akkor aludni. És a hétvégén lehet, hogy leutazom, de csak két napra. Lehet, hogy Szandra is velem jön, de ezt még vele meg kell beszélnem. Ha meggondolnád magad, azért szólj!
   - Jól van. Így lesz majd! Szépséges Flórám!  Azért szeress engem!
    Megölelték egymást, András végigsimogatta Flóra arcát és elindultak a szobájuk felé. Mindkét emberben dolgozott még a megszokott szeretet, az egymáshoz tartozás melegsége és a felszikrázó vágy.
   Röviddel ezután Flóra elutazott a szüleihez egyedül, Szandrának külföldön volt fellépése, nem tudott vele menni.  András pedig ezen az őszön tette meg azt a lépést, amire Flóra nem számított. Rászánta magát a már régebb óta benne motoszkáló dologra, arra, hogy erőszakkal vet véget az életének. Úgy érezte képtelen ilyen semmittevésben, egyre rosszabb egészségi állapotba kerülve élni az életét. Jó alkalomnak látta, hogy Flóra elutazott, üres volt a ház. Mindent gondosan előkészített. Tudta, hogy Flórának fájdalmat fog okozni, de úgy érezte nincs miért élnie.
 

   

 

 17

 

    

   Flóra egy évvel volt túl András elvesztésén. Ismét közeledett a halottak napja. Úgy érezte, haza kell előtte mennie. Haza, a szüleihez. Egyedül utazott Sopronba.  Szandra külföldre ment három napra, egy nemzetközi néptánc gálára.
    Még csak október eleje volt, de úgy döntöttek Viktorral, hogy nem várják meg a hivatalos halottak napját, és előbb összejönnek a szüleinél. Mindig szívesen ment haza szülővárosába. Hiányzott számára a megszokott kisvárosi hangulat, az ismerősei, akikkel ilyenkor jó volt neki is mindig összejönni egy-egy rövid beszélgetésre. Szerette szülei lakását, amelyben egykor nagyszülei laktak, majd ő. Akkor azt hitte, itt fogja leélni az egész életét Sándorral, volt férjével és kislányával együtt. Mégsem így alakult a sorsa. Elnézte egyre jobban összetöpörödő szüleit, akik már a nyolcvanas éveik elején jártak és még mindig önállóan el tudták látni magukat. Ritkán mozdultak ki hazulról, de azért minden évben ellátogattak egyszer Viktorhoz, a fiukhoz Bécsbe, és Flórát is meglátogatták Pesten, még a balatoni nyaralóba is lementek. Megérkezvén szülei lakásához, már látta a ház előtt álló Viktor kocsiját. Jó érzés töltötte el, hogy ismét találkozhat vele. Belépett a régi nagy kapuajtón, hirtelen magányosnak érezte magát, András hiányzott mellőle. Becsengetett. Édesanyja nyitott ajtót, aki nagy örömmel fogadta, Viktor gyerekei pedig a nyakába borultak.
  A család együtt ment ki a temetőbe, ahol a nagyszülők sírjánál lerakták a virágokat, a mécseseket, elsétálgattak a temetőben, és csak nézték, hogy mennyi közös ismerősük nyugszik már itt. Halkan, csendesen beszélgettek. Viktor és Flóra, szüleik és a gyerekek mögött mentek. Viktor felesége Helga, anyósa és apósa karjába karolva mesélt valamit nekik.
  - Hogy vagy Flóra? Remélem, hogy túl vagy András elvesztésén valamelyest? Nagyon megviselt még engem is akkor a halála. Valahol én azért megértem őt. Lehet, hogy én is ezt tettem volna a helyében. Szomorú, de ezt kell mondanom - nézett kérdőn Flórára Viktor.
  - Nehéz. Még mindig nehéz. Nagyon hiányzik. Gondolhatsz, amit akarsz. Én szerettem őt, és úgyis szerettem, vakon és botorkálva. Eleinte haragudtam rá, hogy ezt tette velem, de lassan talán elfogadom. Aki szereti a munkáját, aki szereti a hivatását, annak bizony egy ilyen helyzet biztosan pokoli. Kezdem én is megérteni. De még mindig fáj és hiányzik. Azért remélem, hogy idővel kicsit könnyebb lesz.
  - Sajnálom. Remélem azért nem vagy teljesen magányos? Borzasztó, hogy így alakult az életed. Szandra, hallom jól van, megint külföldön szerepelnek. Szép lány lett belőle. Büszke voltam rá, amikor Bécsben voltak. Nagyon tetszett az előadásuk. Sokat utazgat. Mi lesz így majd egy házassággal? Még mindig nincs valami komoly fiú az életében? És mi van Tamással? Tart még a barátság köztetek? - kérdezte kíváncsian.
  - Nem tudok róla, hogy Szandrának lenne komoly kapcsolata. De hát valójában nagyon elfoglalt. És ti? Rendben vagytok? - nézett kíváncsian a bátyjára.
  - Igen. Azt hiszem. Nézd meg, már kész felnőtt gyerekeim vannak nekem is. Megvagyunk. Tényleg. Ne aggódj! De nem válaszoltál a kérdésemre. Mi van Tamással?  És anyagilag kijössz? Ne segítsek valamit?
  - Nem, köszönöm. Elboldogulok. Tamás? - nagyot sóhajtott, majd kicsit zavartan válaszolt - Igen, van még. Tudod nehéz ebben a világban csak művészetből megélni. Tudod, Tamással sokat beszélgetünk... Szóval éppen vele beszélgettünk arról, hogy a nagy büdös kommunizmusban mennyivel több volt a támogatottság, lehetőség, kellenének szponzorok talán... Igaz, akkor meg csak azok kerültek szóba, akiknek voltak kapcsolataik... Most a kultúrát lassan besöpri ez a pénzorientált társadalom. És hát a bóvli... Az kell az embereknek. De, nem kesergek!
  - Ezek szerint még tartjátok a kapcsolatot? És nem érzed, hogy esetleg...
  - Mit akarsz mondani? Hogy nincs-e valami közelebbi kapcsolatom vele?
  - Mondjuk igen. Miért ne lehetne?  Ami azt illeti tényleg jóképű srác volt, már rég láttam. Nem tudom, hogy most hogyan néz ki. De te mindig olyan jól megvoltál vele. Aztán úgy tudom el is vált. Most akkor egyedül él?
  - Igen, egyedül él. Megmaradt végül is a műterem lakása. Egyébként nem sokat változott, de hát ő is őszülőben, bár de nem hízott el. Nálam öt évvel fiatalabb különben is zavartan, és elgondolkodva válaszolt Viktornak.
  - Nem értelek Flóra. És, ha fiatalabb. Nem látszik köztetek!  Szerintem tetszik neked ez a Tamás. Talán magadnak sem vallod be. Nem környékezett még meg? Ne mondd már? Még mindig jól nézel ki és nem jó egyedül maradni. Előbb-utóbb Szandra is kirepül majd végleg.
  - Ne hozz zavarba. Öreg vagyok már. Bevallom, hogy tetszik, és próbálkozott is, de valahogy nem megy. Időt kértem tőle. Na, itt tartok. Most aztán kinevethetsz. Valóban nem jó egyedül.
  - Na, végre, hogy kinyögted. Akkor, ha hazamész nyugodtan mondd meg neki, hogy vége a kivárásnak és, ha tudod szeretni, hát szeresd! Érted kishúgom? Nem vagy még olyan öreg, hogy betemetkezz a magányodba! Próbáljátok ki! Aztán tájékoztass! – megölelgette testvérét és egy testvéri csókot nyomott Flóra elvörösödő, zavart arcára - Na, jól van. De itthon is vagyunk. Menj előre Flóra, mi még elmegyünk kicsit a városba – Viktor a feleségével és a két gyerekével elköszönt a családtól és elindultak egy belvárosi sétára.
  - Azért szeretném Viktor, ha egy órára itthon lennétek! - kiabált az édesanyja utánuk, aki már láthatóan nehezebben vette a pár lépcsőfokot. Édesapja még korát meghazudtoló fürgeséggel ment mögötte.
  - Ne izgasd magad mama, időben itthon leszünk - válaszolta nyugtatóul Viktor az anyjának.
  - Úgyis van, Márta. Mit izgulsz? Ha később jönnek, akkor majd később ebédelünk. És még én vagyok a szokásaim rabja! Mindig ezt mondja édesanyád - nevette el magát és a lányára nézett.
   Otthon, hármasban leültek, és beszélgetni kezdtek. A szokásos módon először Szandra került szóba, akiről áradoztak és láthatóan elégedettek voltak. Majd magáról és a munkájáról mesélt Flóra. Aztán, édesapja a politikára terelte a szót.
  - Mi folyik ott Pesten Flóra? Látom a tévében a tüntetést a Kossuth téren. Fel van ajzva az ország fele lakossága. Ez a kis hazudós pszichopata miniszterünk pedig, a holdudvarával, biztosan ül a trónján. Ennek a bandának semmi erkölcsi érzéke sincs. Elképesztő! Anyád már nyugtatókat szed, ha politikát néz a tévében. Aztán egyik-másik adó meg körbenyalja őket… Teljes egészében eladta a lelkét ennek a hatalomnak. Félretájékoztatják a népet, és bizony van egy nagy réteg, akiket be lehet még etetni.
  - Ez így van papa. Siralmas a helyzet. Itt állunk a gazdasági csőd szélén, rosszabbnál-rosszabb döntéseket hoznak, és a nép, az isten adta nép egy része azt mondja, jól van ez így. A másik kormány sem tudna mást csinálni. Olyan érzelmi kötődés van az emberek egy részében ehhez a párthoz, hogy én ezt fel nem fogom papa!  Én szégyellem magam, talán itt a soproni emberek nagy része azért más.
  - Itt is vannak még azért bőven, akik sajnos nem látják a valót. Még mindig el vannak kábulva. Az elmúlt hatvan év ideológiája jól beléjük lett táplálva.  Sajnos lányom a nép, az ország megosztott lett, és még mindig azok irányítják az országot, akik régen, azoknak a leszármazott utódai vannak hatalmon. A lelkek, szellemek nem változtak.
  - Úgy érzem papa, hogy a nemzeti ünnepeinkből hiányzik a katarzis. Én legalábbis nem érzem. Nemsokára itt lesz ötvenhat ötvenedik évfordulója. Valahogy elfásultam. Talán 1989-ben éreztem valami katartikus dolgot, amikor Nagy Imre újratemetése volt.
  - Lehet, hogy igazad van. Látod ötvenhatban minden más volt. Váratlan volt a robbanás, az akkori nemzeti összefogást persze számos fontos tényező segítette elő. Én még úgy nőttem fel, hogy tudtam mit jelent a nemzet. A nemzethez tartozás gondolata élt bennem, meg az egykori ötvenhatosokban is. És akkor még csak hat-nyolcéves diktatúra volt. Akkor a hatalom csúcsán volt egy belső ellenzék, aztán Sztálin halála! Nagy Imre ebből az ellenzékből került ki, nem azonnal ugyan, de azonosulni tudott az országban történtekkel. És kitartott az elvei mellett.
  - Nahát, igen Bélám, de most? Most ez a banda? Ez a pénzoligarchiával azonosul... Baj van ezzel a demokráciával! Igaz, hogy fiatal demokrácia, de nagyon elromlott itt valami - szólt közbe Flóra édesanyja is.
  - Hát igen, Márta. Nagy baj van. Jöttek a pénzügyi hatalmak, de talán mindjárt a kilencvenes években romlott el minden, talán még 1990-ben. Azt hiszem az akkori politikusok, nem gondolták végig. Vagy túl naivak voltak. Nem gondolták, hogy az MSZMP utódpártja az MSZP rövid idő alatt rekonstrukciót hajt végre. Előbb jött a pufajkás, majd a titkos ügynök, most meg a privatizátor miniszterük. Talán féltek a radikális politikától, pedig az kellett volna. Az akkori ellenzék talán azt sem vette számba, hogy a Kádár rendszer kiirtotta a nemzeti összetartozást a fejekből, szívekből. Talán azért a fele népnél mégsem sikerült. Sokan talán azt gondolták, ha ezek a kommunisták az országirányitó hatalomból kiesnek, a nép majd eltávolítja őket mindenhonnan szép lassan, de nem ez történt! Azt gondolták, hogy diktatúrát nem lehet diktatúrával lebontani. Pedig pont ezt kellett volna! Akkor most nem állnánk így. Sajnos a Kádárérában csak be kellett fogni a szájukat egyeseknek és aztán minden jól ment nekik, ha behódoltak a hatalomnak. És sokan voltak. Rombolták a magyarság szellemét.
  - Na, papa erről elbeszélgethetünk, te pedig, mint történelem tanár elmélkedhetsz, hogy miért is így alakult a történelem, de ez nem vigasz a szenvedő igazi magyar lelkeknek, akiknek el kell viselni ezt a hazudozó, és szégyenletes minisztert.
  - Igazad van Flóra, de kell, hogy legyen egy csoport, valakik, akik pontosan tudják, hogy mit akarnak. Fontos, hogy legyen ellenállás, és akik ezt vállalják, legyenek határozottak a rendszerrel szemben. Vannak erre politikusok, vagy legalábbis kellene, hogy legyenek, akik láthatják a kivezető utat ebből. Nekik kellene ezt véghez  vinni. Ha meg nem történik meg, régen rossz lesz nekünk. De hallom, jönnek Viktorék. Persze, nem mi váltjuk meg a világot! - felállt és indult az előszoba felé, hogy ajtót nyisson fiának és családjának.
  - Na, kislányom megint a politika. Én már nem bírom idegekkel. Nem bírom ezt a sok mellébeszélést, a sok hazugságot. És bele lehet őrülni, hogy az emberek egy része másképp látja, hogy nem nyitott a szíve az igazra, a jóra. Vakon lát, és még mindig hisz nekik. Nem nyitják ki a szemüket. És nincs hitük. Talán ez a legnagyobb baj! – morzsolgatta köténye szélét Flóra anyja, aki mindezt elkeseredetten mondta lányának.
  - Pontosan így van mama, amit én sem értek. Nagyon nem értek. De hagyjuk valóban. Inkább terítsünk meg az ebédhez - mindketten felálltak, Flóra megsimogatta édesanyja vállát, majd elindultak a konyha felé.
 
 
 

18

 
 
   Hazafelé a vonaton, Flórának eszébe jutott, az a végzetes nap, amikor magára hagyta férjét. Akkor, a szüleitől hazaérkezvén, holtan találta Andrást a hálószobájukban. Remegés és pánik fogta el. Először kirohant a lakásból, majd visszament az ágyon mozdulatlanul fekvő férjéhez. Nem iszonyodott a holttestétől. Egy kis idő eltelte után megtette a hivatalos telefonokat, rövid időn belül megjelent az orvos, majd a halottszállítók. Flóra szinte bábként tette ekkor már a dolgát. Amikor egyedül maradt, leült a nappaliban lévő fotelba, maga alá húzta a lábát és hosszan zokogott. Majd eszébe jutott az asztalon megtalált levél, amit András neki címezett.  Bátortalanul elővette zsebéből, és olvasni kezdte. Rövid és tömör volt az üzenet: „Bocsáss meg! Nincs értelme az életemnek. Tudom, hogy szeretsz, de akkor sem tudok így élni tovább! Nagyon szerettelek, de nem akarok sem magamnak, sem neked teher lenni. Így lesz nekem jó. Ne haragudj ezért rám! Emlékezz rám szeretettel!  Így a lelkem talán megnyugszik majd a túlvilágban, ahol egyszer biztosan találkozni fogunk ismét. András”.
   Flóra, hosszú ideig, nem tudott megnyugodni. Soha nem gondolta volna, hogy András képes lesz így véget vetni az életének.  Hiába vigasztalta a lánya, a barátok, az ismerősök. Hiába volt akkor néhány napig mellette Viktor, aki a hírre azonnal a testvéréhez utazott. Ismerte Flórát, tudta, hogy mennyire szüksége lesz most a támogatására. A temetés után, szülei is nála maradtak egy hétig. Azt gondolták, talán az ottlétük némileg feledteti András tragikus halálát.  Egyik este, amikor a szülei már lefeküdtek, Flóra nem bírt aludni, felkelt az ágyából és a konyha felé indult. Késő volt. Talán már éjjel egy óra lehetett. Fáradtan vánszorgott a nappalin keresztül, majd egy pohárba ásványvizet töltött. Nekitámaszkodott a konyhaszekrénynek. András járt az eszében. Letette az üres poharát, megtörölte könnyes szemét, amikor észrevette, hogy édesanyja halkan kilép a nappaliba.
  - Valami baj van, mama? Nem tudsz aludni? - kérdezte tőle Flóra.
  - Nem kislányom. Csak éreztem, hogy veled van baj. Gyere, beszélgessünk. Hátha jót tesz neked - közben mindketten leültek a nappaliban lévő kanapéra. Flóra egy pokrócot adott anyjának, hogy takarózzon be, hiszen csak egy hálóruha volt rajta.  
  - Nem is tudom mama. Igazán sajnálom, de nem akarlak terhelni az én bánatommal.
  - Az édesanyád vagyok. Tudom, hogy mit érzel. De nem szabad ennyire elhagynod magadat. A halál természetes dolog lenne. Bármennyire fájó is.  Tudom, hogy András halála nem volt az. Így még nehezebb feldolgoznod ezt a tragédiát. De ő választotta. Ő döntött. Te mindent megtettél, lelkiismeret furdalásod ne legyen. Szerencsétlenül alakult az életetek, de azt is tudom, hogy mennyire jól voltatok, miután összeházasodtatok. Azért volt néhány szép évetek. Ennyit adott a jó isten. Biztosan tudta András, hogy mit cselekszik és miért tette azt, amit tett. Elfáradt, kislányom. Számot vetett biztosan mindennel. Bár, a jó isten előtt bűn az, ha önszántából vet véget az ember a saját életének. De, talán...
  - Igen, mama. Felfogom én is, de nehezen fogadom el. Nagyon nehezen. Tudod, attól is félek, hogy veletek mi lesz? Mi lesz, ha egyikőtök majd eltávozik. Kezdek szorongani, félni. Itt van nekem még Szandra, de tudom, már nem az enyém. Felnőtt. Éli az életét. Valahogy most a munkám sem érdekel...
  - Flóra! - nézett lányára az anyja - Nem ismerek az én higgadt, határozott, csendes lányomra.  De nagyon is természetes, hogy most így érzel. Nem tudok mást mondani, csak a csendes beletörődést. Azzal meg mit foglalkozol, hogy velünk mi lesz? Mi élünk még! Tudjuk, hogy átutazók vagyunk itt a világban és végül a mennyek országában, kötünk ki. Legalábbis a hívő lelkek így gondolják. Én nem félek a haláltól, de a papa sem. Mi erről sokat beszélgettünk, és békével távozunk, ha eljön az ideje. De ne sírj nekem! A csudába is! – simogatta lánya karját - Próbáld meg összeszedni magadat! És főként, mozdulj ki a lakásból! Vagy nincs kivel?
  - Nem nagyon. Illetve, itt van Tamás, hiszen ismered! – nézett az anyjára Flóra.
  - Igen, persze. Nagyon rendes fiú volt, emlékszem rá és a temetésen is láttam, hogy mennyire vigyáz rád. Igazi jó barátod, nem? Vagy több? - kérdezte a lányát kíváncsian.
  - Mama! Hogy képzeled! - zavartan törölgette Flóra a szemét, és kifújta az orrát - Tényleg a barátom. A szó jó értelmében. Aztán, van egy-két ismerősöm, de hát mindenkinek megvan a maga élete, programja.
  - Majd szép lassan rendben lesz minden. Menjünk aludni édes Flórám, és próbálj megnyugodni.
    Mindketten felálltak, átölelve egymást mentek pár lépést, majd megszorítva egymás kezét, Flóra hálásan nézett édesanyjára. Akkor úgy érezte, mégis jó a sors hozzá, hiszen számtalan ember veszi körül, akik szeretik, akik mellette vannak. Nem maradt teljesen egyedül. Ettől megkönnyebbült.
     Erre gondolt most. Arra, hogy ismét halottak napja volt, ahogy egy évvel ezelőtt. Csendesen, gondolataiba merülve szállt le a vonatról. Mikor hazaérkezett és a belépett a lakásába üres némaság fogadta. A lánya csak pár nap múlva jött vissza külföldi útjáról. Ekkorra már megcserélték lakrészüket. Flóra felköltözött az emeleti részre, ami külön bejáratú volt, és neki éppen megfelelt. Úgy érezte, itt könnyebben tud felejteni. Hamar megszokta a nagy nappalit a kis amerikai konyhával, a hálószobát. Jól érezte itt magát.
  
 
 

19

 
   Most, hogy belépett a szobájába, lepakolta táskáit, kezet mosott, belenézett a tükörbe, végigsimította arcát. Közelebb hajolt a tükörhöz és megállapította, hogy vonásai még a régiek. Az előbukkanó szarkalábak, a szájzugban tolakodó vékony ráncok nem torzították el egykori szép vonásait. Aztán csak legyintett egyet magának - Nem mindegy hogyan nézek ki? Végül is ötvenéves vagyok. Mit is akarok? - Tamás jutott az eszébe, aztán elhessegette magától a vele kapcsolatos gondolatait. A telefon csörgött. Flóra sietve odalépett, arra gondolt, talán a lánya hívja. De nem ő volt, hanem Tamás a jó barát, akivel pár hete már, hogy nem találkozott.
  - Zavarlak? Jókor hívlak? – kérdezte Flórától Tamás.
  - Nem, nem zavarsz. Éppen most jöttem meg Sopronból. A szüleimnél voltam. Viktor is ott volt a családjával. Tudod, jó volt kicsit összejönni ismét. De te hogy vagy? Már rég nem láttalak!  Eltűntél.
  - Egyedül vagyok, de nagyon. Nem találkozhatnánk? Persze, nem akarok tolakodó lenni, de elmehetnénk ilyen szép időben kirándulni. Nem is tudom, miért mondom ezt? Lehet, hogy neked más egyéb dolgod van. Olyan régen nem beszélgettünk. Ott vagy még Flóra?
  - Igen, hallgatlak. Csak elgondolkodtam közben, ne haragudj. Miért is ne találkozhatnánk! És jó ötlet a kirándulás. Holnap. Mit szólnál egy máriaremetei kiruccanáshoz?
  - Nem is rossz ötlet. Akkor holnap mikorra menjek érted? Gondolom, kocsival megyünk.
  - Igen, kocsival, és majd a faluból már gyalogosan kirándulunk a remetei barlangokhoz. Gyere ide tízre.
   Amikor Flóra letette a telefonkagylót, leült a kanapéra és elgondolkodott Viktor mondatain. Most Tamást látta maga előtt. Jóképű férfi volt még most is. Őszülő, göndör, félhosszú haja és kedvessége, okossága, higgadt tartása miatt kedvelte.  Ugyanakkor, érezte, hogy valami furcsa belső láz dolgozik a férfiban, amit Flóra előtt láthatóan visszafogott. Csodálkozott is Flóra a férfi higgadt reagálásain, mivel művészemberre ez nem igen volt jellemző, de Tamás inkább befelé égett. Arra is gondolt, hogy biztosan nem könnyű ember. Félt bármit is kezdeni, a benne szunnyadó érzelmekkel. De most úgy érezte, hogy találkoznia kell vele. Találkozni, és közelebb kerülni egymáshoz, ahogy azt Viktor javasolta. Tudta, hogy sokáig nem bírja a magányos életet.
    Másnap Tamás érte jött a kocsijával. Mindketten sportosan öltöztek.  Szép meleg, napfényes idő volt, csak egy pulóvert vettek magukra. Flóra a csengetésre leszólt az ablakból.
  - Nyitva van a kapu, gyere fel nyugodtan, mindjárt indulhatunk.
   Tamás felnézett az emeleti ablakra, Flóra mosolygós arcára, és jókedvűen indult fel a lépcsőn, ahol már Flóra várta. Megölelték egymást, majd Flóra, maga után hívta, leültek a nappaliban. Az asztalon már ott gőzölgött a kávé.
  - Hogy te milyen figyelmes vagy? - nézett Flórára a férfi, miközben kevergette a kávéját.
  - Tudom, hogy nagy kávés vagy, csak nem megyünk el e nélkül? Voltál már a máriaremetei barlangnál? Vagy a Zsíros hegyen? - kérdezte Flóra és jóleső melegséget érzett a szívében, ahogy Tamásra pillantott.
    - Nem, nem voltam. Pedig szeretek barangolni. És most gyönyörű az ősz. Ezernyi színben pompázik a világ, ahogy te is Flóra.  Hiányoztál.
    - Ne hozz zavarba, Tamás! Mit akarsz ezzel mondani?  - kérdezte zavartan.
    - Amit már pár hónapja elmondtam neked, de te akkor azt mondtad, hogy adjak időt, hogy a kor közöttünk, meg mindenféle kifogást találtál. Én régóta vonzódom hozzád és nem, mint lelki baráthoz, hanem, mint nőhöz. Sokszor kellemetlen is volt nekem és fájdalmas, de most Flóra, hogy így alakult a sorsod... Magadra maradtál...Te nem érzel irántam semmit? A barátságon kívül? - szinte egyszerre álltak fel, Flóra a tálcára tett üres poharakat szándékozta elvinni, de Tamás Flóra elé állt és kérdőn nézett rá.
  - Most válaszoljak? Így, tálcával a kezemben? - kérdezte szinte belepirulva Flóra, de ekkor Tamás kivette a kezéből a tálcát, odatette a konyha boltíve alatti polcra, majd visszalépett Flórához, aki mozdulatlanul állt, mint egy kamaszlány.
  - Na, most nincs tálca a kezedben! - lépett vissza Tamás Flórához, a kezéért nyúlt, megfogta. Csak nézték egymást szótlanul, majd egyre közelebb kerülve egymáshoz, átölelték és megcsókolták egymást.
  - Szeretnélek szeretni Flóra! - szólalt meg Tamás, amikor Flóra kibontakozott az öleléséből. Hátrább lépett kicsit, végig simította csípőjét, majd hirtelen visszalépett Tamáshoz, és megszólalt.
  - Azt hiszem, én is szeretni akarlak. De most induljunk Tamás!
     Mindketten fellélegeztek. Kimondták érett, felnőtt fejjel azt, amit már pár hónapja mindketten tudtak. Most már úgy indultak Máriaremetére, mintha ezer évet leéltek volna együtt. Ami igaz is volt, hiszen nagyon régen ismerték már egymást, csak éppen a testük és a lelkük nem találkozott még így. Vidáman beszélgettek útközben. Tamás a munkájáról mesélt.  Majd a politikára terelődött a szó, megvitatták az októberi tüntetéseket, a lehetetlen gazdasági helyzetet.
   Az erdő szélén letették a kocsit és egymás kezét fogva elindultak az úton felfelé. Szikrázó napsütés volt, az erdei úton beszűrődött a fény, a fák lombjai valóban ezernyi színben pompáztak. Felértek a tetőre, ahol átölelve egymás derekát nézték az eléjük táruló panorámát. Leültek egy sziklára, és sokáig csendesen nézték az alattuk elterülő falut, a környező hegyeket, a mellettük lévő villámsújtotta fekete ágas-bogas fát. Az őszi erdő fanyar illatát behunyt szemmel szívták magukba.
  - Olyan nagyon örülök, Flóra! El sem akarom hinni. Féltem, hogy nem fogadsz el. Pedig én már egészen fiatalon éreztem, hogy te meg én... Bár legyőztem volna a félénkségemet akkor! Bár, ki tudja! Te mást szerettél mindig, engem nem vettél észre, pedig érezhetted volna... - nézett aztán hirtelen Flórára Tamás.
    Flórának jól estek Tamás mondatai és szinte nem akarta elhinni, hogy ez most megtörténik közöttük. Maga sem értette, de vonzódott Tamáshoz. Nem tudta, hogy milyen lesz köztük majd a testi együttlét, de nagyon akarta, hogy bekövetkezzék. Megsimogatta a férfi arcát.
  - Én pedig félek most ettől a kapcsolattól. Talán eddig is féltem. Hogy eddig miért nem vettelek észre?  Nagyon jóképű, és értékes ember voltál számomra. Tehetséges festő és szobrász vagy. Kicsit csodáltalak is. Nem tudom miért is mentem el melletted! Valahogy a testvéremnek, a barátomnak tekintettelek mindig. Úgy éreztem, köztünk több nem lehet. És lám! Persze most már egyedül maradtam. Te is, én is magányosok lettünk. Talán a sorsunk akarta így. Ezt a kései találkozást. Hiszen milyen sokat voltunk együtt, mint két jó barát. Furcsa! - lehajtotta a fejét, Tamás pedig figyelmesen hallgatta, Flóra magyarázkodását - Most sem vagyok teljesen tisztában az érzelmeimmel, de vonzódom hozzád és szeretnélek szeretni. Csak hát nem vagyok már fiatal!Csak a lelkem az, és ettől nagyon zavart vagyok. A hozzád hasonló korú férfiak, ha egyedül maradnak, inkább a náluknál jóval fiatalabb nőket keresik. Nem is értelek! Én pedig még idősebb is vagyok pár évvel. Szóval, zavarban vagyok piszkosul. Biztos, hogy tényleg engem akarsz? – nézett most Tamás sötéten csillogó szemébe.
  - Igen, téged akarlak. Soha nem vonzódtam a nálamnál jóval fiatalabb nőkhöz. Nem a lányomat akarom magamnak tudni, hanem egy érett nőt.  Egy olyan nőt, akivel tökéletesen megértjük egymást testben és lélekben egyaránt.  Ma már válogatós is vagyok. A külső szépség kevés nekem. Legfeljebb megfestem, de belső kisugárzás nélkül talán még azt sem tudnám. Te pedig még mindig szép vagy nekem, és ami fontos, a lelked is szép. Olyan, ami nekem kell. Hiszen végül is, ha nem is egymással, de együtt korosodtunk meg. Nem igaz? Csak attól félek, hogy te nem igazán azt érzed, amit én. De induljunk visszafelé , és nézzük meg az egyik barlangot.
    Felálltak, majd egymás kezét fogva, meg-megállva, mint a fiatal szerelmesek elindultak a barlang irányába. Egy kortalan, alacsony sovány férfival találkoztak a barlang bejárata előtt, aki itt lakott. Szerteszét nylon szatyrok, ruhák kupacos tömege, egy régi falikútból eszkábált tűzhely vette körül a barlanglakót. Éppen az ebédjét melegítette. A férfi vidáman és készségesen üdvözölte őket. Szinte örült, hogy társasága lesz kis időre. Bevezette őket a nagy barlangba, megmutatta nekik a denevérek lakhelyét. A nagy fakupacokat. Elmesélte, hogy ez már a téli fakészlete. Diós kifőtt tészta volt az ebédje. Megtudták tőle, hogy négy éve itt lakik, ez az otthona. Elmesélte, hogy a falubeliek lassan, de elfogadták őt. Egy kis sátorban volt a fekhelye. A sátor pokróccal, rongyokkal volt leborítva, hogy melegebb legyen. Úgy beszélt az életéről, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő a hajléktalanok életét éli. Sőt, kicsit büszke is volt arra, hogy ő szabad ember, itt él a fák és az erdei állatok között. Szinte minden madarat ismer, visszafüttyög nekik, ha megszólalnak. Jól ismeri a vaddisznók, az őzek járását. Két mobiltelefont mutatott nekik, mondván, ha az egyik lemerül, legyen ott a másik. Lekísérte őket egészen a falu széléig. Útközben megmutatta a vaddisznó-csapást, beszélt a téli hidegről, amikor itt ember sem jár, de ő akkor is itt lakik és naponta egyszer lejár a faluba. Mesélt a gyomorvérzéséről, arról, amikor a mentők az erdőből vitték el.  Szerencsére a mobilján tudta értesíteni a falubeli ismerősét, hogy bajban van. Aztán, amikor leérkeztek a faluhoz Tamás egy ezrest adott neki, majd kezet fogva, minden jót kívánva elköszöntek. Ők pedig elgondolkodva beültek az összkomfortos kocsijukba.
  - Mit szólsz? - nézett Flóra Tamásra - Fantasztikus, nem? Nekem még groteszk is a nyomorult ember a mobiltelefonjával együtt. Biztos nem szép, hogy ezt mondom. De hát az egész helyzet. Egy ember, aki négy éve él itt a remetei barlangban, de nem remete. Ki tudja milyen volt az élete azelőtt? Erről nem beszélt, én meg nem akartam kérdezni. És festi a haját! Észrevetted?Vajon miért?  És, mintha elégedett és boldog lenne.
  - Nem kell ám olyan sok a boldogsághoz!  Nézőpont kérdése minden. El tudom képzelni, hogy megélt már egyet, s mást ez az ember. És nincs más választása. Menjen ki a pesti aluljárókba? Nem megy. Inkább a természetet, a magányt választotta. A szabadságot. A maga ura. Ez ad neki erőt szerintem.  Biztosan oka van ennek is.  És valóban úgy tűnik, mint aki elégedett a sorsával. Az élete a mindennapi létfenntartás, az erdő, a fák, az állatok, a gyűjtögetés, aztán gondolom, a faluban az időnként alkalmi munkák, a kocsmai beszélgetések. Inni nem iszik, azt látom. Viszont cigizik a negyed gyomrával. Hát mit mondjak! Nem biztos, hogy ezt én végig tudnám csinálni! Valahonnan persze el kell jutni eddig a ponthoz is. Az élet bonyolult és mi emberek ezernyi félék vagyunk, ezernyi sorsok...
  - Én meghatódtam, ahogy mesélt nekünk.. Érző ember ő is... Azt hiszem, egyszerű bölcsessége dönthetett így, hogy ezt az életformát választotta inkább, mint a pesti aszfaltot. De, hogy télen itt él a mínusz húsz fokban? Szinte hihetetlen!
  - Pedig azt mondta. De itthon is vagyunk. Meg sem kérdeztem tőled, hogy maradhatok nálad?
   Flóra zavart lett, csak bólogatott, majd mindketten kiszálltak a kocsiból és elindultak Flóra lakása felé.
 
 

  

 

20

 
  A következő héten Flóra, egyik alkalommal, amikor Tamás nem volt nála, éppen az új kiállítási anyagát rendezgette műhelyében. Halk jazz zene szólt, lánya, Szandra kopogott be hozzá.
  - Szabad? Nem zavarlak? - lépett be a kis műhelybe lánya, aki feltűnően karcsú, egyenes tartású volt, amit a táncnak köszönhetett. Hosszú fekete haját most egy vastag copfba fonta. Nagy kék szemével érdeklődön nézett körül, kezébe vett néhány figurát, tetszését fejezte ki, majd leült. Flóra miközben csomagolta a kiállításra szánt kis szobrokat, tárgyakat, felnézett a lányára és megkérdezte.
  - Akarsz velem beszélgetni, vagy csak úgy benéztél hozzám?
  - Tulajdonképpen beszélgetni szeretnék veled, de látom, nem igazán jókor jöttem hozzád, de hát alig van időm.
  - Semmi probléma. Gyere, menjünk fel a lakásba. Tamás ma nem jön, mert ő is nagyon készül a saját kiállítására. És a saját műtermében dolgozik most - mondta kicsit zavartan, miközben a kezét törülgette egy rongyba, majd együtt indultak Flóra emeleti szobája felé. Aztán Szandra leült anyja kényelmes fotelébe, körülnézett. Flóra kávét hozott maguknak, ő is leült a másik fotelba.
  - Na, hallgatlak. Jó is, hogy beszélgetünk kicsit. Amióta Tamással a kapcsolatom több lett, mint ami eddig volt. Tulajdonképpen még nem is volt módomban megkérdezni tőled, ez zavar téged? Nem beszéltem róla részletesen, azt gondolom ez az én ügyem, de ha van hozzáfűznivalód, mondd!
  - Ugyan, mama! Én csak örülök, hogy nem maradtál magányos a történtek után. Egyébként is én már régóta láttam, hogy te Tamással milyen jól elvagy. Csodálkoztam is, hogy korábban nem jöttetek össze, szinte érthetetlen. Jóképű, okos, higgadt, érdekes figura és tehetséges ember. Szeret téged. Örülök, hogy így alakult. Összeilletek.
  - Na, kicsit megkönnyebbültem, azt hittem már nem tetszik, hogy ilyen öregen kapcsolatot alakítottam ki.
  - Nem vagy te még olyan öreg. Az embernek meg szüksége van korabeli társra és szeretetre is. Magamról akarok beszélni. Férjhez mennék.
    Flóra meglepetten nézett a lányára.
 - Férjhez? De hát kihez? És én nem tudok róla?  Ennyire nem figyeltem volna rád? - nézett a lányára értetlenül.
  - Nem, mama. Nem tudhattál erről a kapcsolatról. A férfit, akihez, férjhez szeretnék menni, azaz úgy érzem, hogy ő az igazi, akit mélyen, szerelemmel szeretek, nem ismerheted.  Nem itt él. Még az európai turnén ismertem meg pár hónapja. Koreográfus, és nyolc évvel idősebb, mint én. De nagyon szeretnivaló.  Szerelmes vagyok.
  - Akkor távszerelem? - nézett kérdőn a lányára - Ne haragudj, de egyáltalán nem értem. Ne beszélj nekem itt rébuszokban. Nyolc évvel idősebb. De hát kicsoda? Hol él? És te elmész Magyarországról? Abbahagyod a táncot?
  - Színházi koreográfus, Svédországban él és ott élnénk, ha összeházasodtunk. Nem egészen svéd. Magyar származású. Félig magyar, félig svéd. Szeretném, ha megismernétek egymást, a hétvégén eljönne. No, ne ijedj meg! - nézett a hallgatagon ülő és elgondolkodó anyjára - Nem azonnal megyek ki, egyelőre eljegyzés, aztán jövő nyárra terveznénk az egészet, addig ő itt maradna, mert van most itt Pesten egy munkája.
    Flóra egy ideig csendben és meglepetten hallgatta Szandra bejelentését. Szíve a hírre, hogy lánya hová akar költözni, hol akar élni, összeszorult.
  - Bevallom, hiányozni fogsz, ha nem itt élsz. Nem is tudom. De hát a te életed Szandra és szeretném, ha boldog lennél. Apád tudja már? Mindenestre nagyon megleptél!
  - Nem, nem tudja.  Először neked akartam szólni róla. Majd ma este megyek hozzájuk, és akkor neki is beszámolok róla. De majd meglátod, hogy milyen jóképű, okos és kedves férfi. És szeretnék majd gyerekeket. De nem egyet.
  - Feladod a pályád? Jó lesz ez neked?
  - Mama! Milyen kérdések ezek? Csak a munka fontos? Szerintem a család, a gyerekek nélkül egy nő élete semmi. Egy táncos pedig negyvenéves kor után már nem táncolgat. De nem azonnal gondoltuk. Te nem is örülsz? – ugrott fel hirtelen Szandra, majd a zsebéből elővett egy fényképet és hirtelen odanyújtotta az anyjának.
  - Tessék, ő az.
    Flóra, értette Szandra reagálását és arra gondolt, hogy a lánya most valóban megszeretett egy férfit és lassan elérkezett az idő, amitől mindig is félt, a teljes elszakadástól. Attól, amikor a lánya tőle már egy teljesen független életet fog élni, amikor majd egy férfihoz fog közelebb kerülni. Azt is tudta, hogy anya és lánya közötti kapcsolatuk továbbra is megmarad, hiszen mindig is közel voltak egymáshoz, de ez már egy másik szakasza lesz közös életüknek.  Kezébe vette a fotót, egy jóképű, harmincas, szőkésbarna hajú férfit látott a képen, aki láthatóan szeretettel karolja át az ő lányát. Megnézte, majd letette az asztalra a képet. Szandrára nézett.
  - Gyere, édes lányom, ülj vissza. Jóképű és úgy látom, hogy ez tényleg szerelem. Akkor meg miért is bánnám. Majd néha meglátogatlak, vagy meglátogatunk Tamással, ha nem bánod, meg talán majd ti is jöttök hozzánk – felállt, odasétált Szandrához, megsimogatta lányát, megölelték egymást. Szandra elsírta magát.
  - Azért hiányozni fogsz majd mama. De buták vagyunk! Ma már nincsenek távolságok! - mindketten elnevették magukat, majd vidáman fecserészni kezdtek, és már tervezgették a jövőt. Flóra lassan megbékélt a tudattal, hogy Szandra végleg kirepül a családi házból.
   Tamás, ekkor már többnyire Flóránál lakott, többet volt nála, mint otthon. Másnap, mikor elmondta neki Szandra bejelentését ő is meglepődött,de elgondolkodva csak annyit mondott.
 - Szóval ő is elhagyja az országot! Kár! De hát a szerelem sok mindenbe beleszól. De tovább dolgozik, nem ? - átölelte Flóra derekát, aki a mosogató mellett állt, és az ebéd utáni edényeket rakosgatta a szárítóba. Maga felé fordította Flórát, megsimogatta a haját, szeretettel magához ölelte - Kimegyünk az ötvenhatos ünnepségre? Az Asztoriához gondoltam.
   Flóra kibontakozott Tamás öleléséből, majd elgondolkodva válaszolta neki.
  - Elhagyja az országot! Milyen megrovóan mondtad ezt. Pedig itt másról van szó. Biztosan dolgozik majd házasságkötés után is, bár azt mondta, hogy majd gyerekeket szeretne. Gondolom, elérkezett az idő Szandra életében, amikor vágyik az anyaság után, és ez azért van édes Tamás, mert megtalálta azt a férfit, akit apának szeretne, akihez mély és erős érzelmek kötik. Hát igen, ez a szerelem - nézett elgondolkodva Tamás után, aki közben italt készített magának és figyelmesen hallgatta Flórát - Egyébként pedig huszonkettedikén érkezik Johann, a férjjelölt. Az ötvenhatos ünnepségre gondolsz? Nem is tudom. Jó lenne kimenni, de annyira zavaros a helyzet. Majd megbeszélem még Szandrával, lehet, hogy ők is jönnek velünk. Mit szólnál hozzá? Nem zavarna? - nézett aztán kérdőn a férfira.
   Tamás ekkor már egy újságot forgatott a kezében, a nappaliban ült, nem válaszolt. Flóra a boltíves, tálalóablak részén kihajolt, és a férfira nézett.
  - Nem kaptam választ! Vagy nem akarsz velük közösen menni?  Amúgy meg ne bántsd a lányomat! Férjhez megy. Szerelmes. Azt hiszed nekem könnyű lesz, hogy csak ritkán láthatom majd? - morgott aztán magának Flóra. Ekkor Tamás letette az újságot, felállt, odament ismét a mosogató Flórához, hátulról átölelte a derekát, belecsókolt a nyakába.
  - Dehogyis akarom én bántani! Félreértesz. Neked meg igazán nem akarok szomorúságot okozni! Tudod te jól! Annyira, de annyira örülök, hogy vagy nekem! És mennyire szeretlek! Csak azt sajnálom, hogy nem előbb történt mindez velünk! Te nem így érzel?
   Flóra megfordult, megcsókolta a férfit, levetette kötényét, aztán megfogta a kezét, majd a nappaliban mindketten leültetek a kanapéra.
  - Őszinte leszek.  Nagyon is szeretlek Tamás. Biztosan nevetséges, amit most mondok. Tudod, körülötted forog minden gondolatom. Szinte már beteges ez a koromban. Olyan lettem, mint egy húszéves nő. Borzasztó jó látnom, hallanom, éreznem téged! Ismét egy új korszak kezdődött az életemben... Tudni, hogy jössz, hogy várhatlak. Nagyon jó, hogy vagy nekem! 
  - És mi lenne, ha feleségül kérnélek téged? - nézett rá Tamás, miközben megsimogatta Flóra haját és arcát.
  - Zavarba hozol. Nem is tudom.
  - Én komolyan kérdeztem. És válaszolj rá, kérlek.
  - Miért? Így nem jó neked? Fontos a mi korunkban a papír?
  - Nekem fontos lenne. Miért ne lehetnénk férj és feleség Flóra. Ha már így adódott és csak most kerültünk össze! Istenem, hogy mióta ismerjük egymást! Mennyit ábrándoztam eleinte egy veled való kapcsolatról! Persze nem kezdeményeztem igazán. Nem is kérdeztem, te mit gondolsz erről?
     Flóra összekuporodott, fejét Tamás ölébe tette.
  - Látod, ezen még nem gondolkodtam. Pedig milyen helyes fiú voltál! Többször megállapítottam, hogy milyen gyönyörű szemed van, de valahogy az érzelmeim máshol voltak. Persze, ami elment mellettünk, azon nem érdemes rágódni. Inkább örüljünk annak, hogy megismerhettük egymást és, ha kicsit későn is, de szerelem lett a barátságunkból - ekkor Flóra felült, megcsókolta Tamást, aki hevesen viszonozta Flóra érzelmeit, majd ismét megkérdezte.
  - Nem válaszoltál a kérdésemre. Hozzám jössz feleségül?
    Flóra zavartan bontakozott ki Tamás öleléséből, a haját igazgatta, majd megfogta Tamás kezét, és a szemébe nézett.
  - Ennyire fontos neked? De hát miért? Ebben a korban?
    Tamás hirtelen felállt, megborzolta őszülő göndör haját.
  - Úgy látom, te nem igazán akarsz a feleségem lenni. Akkor meg hagyjuk! Nem kor kérdése ez!
    Flóra, csak nézte a sértett férfit, aki láthatóan nem érezte magát túl jól Flóra reagálásától, de most nem tudott dönteni.
  - Tamás! Gyere vissza. Ülj le mellém! Miért kell mindjárt így megsértődnöd! Szeretlek! Jó veled! Mondtam, hogy nagyon fontos vagy nekem.
  - És? Akkor miért nem tudsz igent mondani? - állt meg Flóra előtt és haragos szemmel nézett rá, majd leült mellé. Egy ideig hallgattak, majd Flóra törte meg a közéjük telepedett csendet.
   - Szeretném, ha időt adnál nekem! Én még nem vagyok kész egy újabb házasságra, nekem ez nem ilyen egyszerű!Most, hogy Szandra is menni készül - felállt majd gesztikulálva folytatta, miközben le-föl alá sétálgatott a szobában - Nem értelek! Pont a legrosszabb pillanatban tetted fel a kérdést.
    Tamás lassan megértette Flóra lelkét, lassan jutott el odáig, hogy Flóra fejével gondolkodjon. Egy darabig csak nézte és hallgatta a nő szavait, majd hirtelen felállt, odament hozzá, a szájára tette kezét, megsimogatta az arcát, egymás szemébe néztek és csak annyit mondott: - Értelek és ne haragudj! Tudok várni! És szeretlek!