Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Érintés/befejező rész) 21-25.fejezet

2009.04.01

     21
 
     Flóra és Tamás egymást ölelve ébredtek, amikor eső verte az ablakot, villámlott és nagyokat dörrent az ég. Flóra felpattant, maga köré tekerte a vékony takarót, szaladt, hogy becsukja a nyitva felejtett ablakot. Majd visszasietett a férfi mellé, aki lustán nyújtózott és Flórával együtt bújt ismét a takaró alá.
  -   Micsoda vihar! Félsz? – kérdezte Flórát.
  - Igen, kicsit. Kislánykoromtól félek a villámlástól és a mennydörgéstől. Furcsa ez az októberi vihar!  Nem tehetek róla, de tényleg félek! Légy szíves védj meg! - nézett aztán mosolyogva és hamiskásan Tamásra.
  - Csak bízd rám magadat! Megvédelek a tüzes mennykövektől is! Csak magamtól nem tudlak! Egyáltalán elég tüzes vagyok neked? – elnevették magukat, hallgatták az eső lassan lecsendesült kopogását. Ahogy így feküdtek egymás mellett Flóra azon gondolkodott, vajon meddig tart ez az érzelem? Félt, hogy Tamás majd megszokja őt, de félt a házasságtól is. Eszébe jutott most Sándor, majd András, a velük való hasonló együttlét, ami akkor, az adott pillanatban valami hasonló volt számára. Azon csodálkozott most, hogy ezzel a férfival is átéli a testi örömeket, és ismét érzelmei vannak. Ismét ragaszkodik valakihez, és tartozni akar valakihez. Tamás csak nézte Flórát, majd megkérdezte.
  - Min gondolkodsz? Látom rajtad, hogy messze vagy. Pedig nemrég még nagyon is itt voltál!
    Flóra lassan felült, Tamás göndör fürtjeit forgatta az ujjai között.
   - Itt vagyok most is. Nagyon is itt vagyok és érezlek. Éppen azon gondolkodom, hogy... Nem is tudom, hogyan mondjam el ezt neked. Szóval, hogy lehet, hogy én más férfival, azaz a két volt férjemmel is szerelemben tudtam lenni, majd most veled hasonlóképpen. Nem furcsa? Azaz egyik sem volt hasonló, mert minden kapcsolatom más és más.  És más érzelmek voltak akkor biztosan bennem. De én furcsállom magamat, talán ti férfiak ebből nem csináltok ügyet.
  - Nahát! Hogy te miken gondolkodsz! Most meg is sértődhetnék! Persze nem teszem, mert értem, hogy te miről elmélkedsz most. Édes Flóra! Ami volt, az a múltad. Benned él. Megtörtént veled. Ember vagy.  Miért ne szerettél volna hasonlóképpen? Csak hát az a múlt, és most ez a jelen.  Hiszen soha nem arra készültél, hogy csak átmeneti dolog lesz életedben az éppen jött szerelem! Akkor, abban az időszakban, amikor szerettél, biztosan ugyanolyan szent volt minden érzésed, különösen, amit András iránt éreztél, gondolom...  Kicsit féltékeny is vagyok most... Remélem, nem Andrást keresed bennem?
  - Szó nincs róla! A múltam lezárult. Persze az emlékek élnek, de a jelenem te vagy. Csak hát morfondíroztam, hogy miért képes az ember ennyiféleképpen szeretni, és esetleg többször szeretni. Vagy csak én lennék ilyen? Miért nem élek csak András emlékének?  Érted?
  - Azért szépségem, mert a szívedbe sikerült beleférkőznöm, vagy az általam keltett érzelmeknek nem tudtál ellenállni. De miért is kellett volna? Így is elég sokáig beburkolóztál. Érző emberek vagyunk Flóra, és nem szeretünk egyedül, magányosan élni. Ha pedig rátalálunk sorstársunkra, különösen a veled történtek után, csak örülni kell, és nagyon vigyázni, hogy ne veszítsük el őt.
  - Igazad van. Félek is néha, hogy majd rám unsz és akkor...
  - Na, látod ez butaság. Bár senki nem tudja, hogy mit hoz a jövő, de ilyen eszembe sem jutott. Azt hiszem, elég régen ismerjük egymást, és nem csak szeretlek, de becsüllek és tisztellek téged. Remélem, te is hasonlóan gondolkodsz! És ez nagyon fontos!
    Flóra elérzékenyült, visszabújt Tamás mellé és hálásan átölelte. Érezte, hogy Tamás szavai igazak és valóban így érez.
 
 

22

 
   Másnap szép, napsütéses októberi reggelre ébredtek. Közösen megreggeliztek, majd mindketten lustán és csendben kortyolgatták a kávéjukat. Flóra és Tamás a kávézás után kölcsönös szeretettel szemlélték egymást.
  - Na, milyennek találtad a tegnapi viharos délutánt? – kérdezte élcelődve Tamás.
  - Hátborzongatóan izgalmas volt és gyönyörű! Neked is? Sok ilyet szeretnék átélni! - nyújtotta a karját a férfi felé. Tamás megfogta Flóra kinyújtott karját, majd mind két kezét megcsókolta.
  - Azt hiszem, csak rajtunk múlik Flóra! - elmosolyogta magát, majd hátradőlt a székében - Na, de térjünk a napi dolgokra. Tegnap kérdezted, hogy menjünk-e együtt a lányodékkal ünnepelni. Szerintem, várjuk meg a hétvégét, és majd meglátjuk. Lehet, hogy Szandra és a barátja más programot terveznek. De engem nem zavarna az sem, ha együtt mennénk ki az ünnepi gyűlésre. Sándorral nem beszéltél mostanában? Ő mit mond?
  - Nem. Már régen találkoztunk. Egyébként is. Ő politikus és másképp lát bizonyos dolgokat, mint én. Nem tudom neked mi a véleményed, mi lesz ebből a Kossuth téri tüntetésből?
  - Nagyon vegyes érzelmeim vannak. Kint voltam tegnap este. Nagyon vegyes a tömeg. Szerintem nincs igazán vezetőjük. Kicsit zavarosnak tűnik és nem igazán megvalósíthatónak, amit a különböző vezéreik akarnak. Aztán a nép fele hallgat, meg a másik felének a fele is hallgat. Békés, nyugodt demonstráció. Tudod, nem hinném, hogy ez eredményre vezet. Ez a posztkommunista kormány a betegagyú, cezaromániás vezérrel nem óhajt eltűnni, sőt! Aztán a liberósok! Ocsmány ez az egész! De azért csak ki kell mennünk a gyűlésre, azt gondolom! A népnek össze kellene fogni és nem néhány ezren, hanem sokszázezren, a fél országnak kellene tüntetni, de mint minden népet, ezt a tömeget is vezetni kellene. De ne politizáljunk, nekem el kellene mennem még a kiállításom ügyében. Te, mit csinálsz ma?
    Flóra elgondolkodva hallgatta Tamás véleményét és gondolatait, de látva, hogy mennyire készül indulni, nem bonyolódott bele politikai indíttatású témájába.
  - Valahogy hasonlóan látom én is. De jól van, akkor majd, hétvégén eldöntjük, hogy mit teszünk. Szándékomban állt befejezni valamit, de valahogy nekem most nincs kedvem alkotni. Főzők valami különlegest és este, ha hazajössz... Vagy nem jössz? - nézett kutakodva Tamásra, aki már felvette pulóverét, őszi dzsekijét és búcsúzni készült tőle.
  - Hogyne jönnék! Csak nem képzeled! Csak nem én vagyok az oka, hogy nincs kedved alkotni? - nézett Flórára mosolyogva.
  - De igen. Eltaláltad. Túlságosan beültél a szívembe, az agyamba és most nincs kedvem az érzelmeimet, gondolataimat kiengedni onnan. Most nem érdekel más, csak te! Na, ez van! – átölelték egymást, majd Tamás elsietett, Flóra pedig valóban főzésre adta a fejét. Előszedte szakácskönyveit, és addig kotorászott a receptek között, amíg úgy érezte, hogy valami egészen különlegesre talált. Kiírta a hozzávalókat, felöltözött, beült a kocsijába, hogy az ételhez szükséges hozzávalókat beszerezze. Úgy döntött, Tamásnak nagy ünnepi vacsorát rendez. Csak úgy. Csak azért, mert szereti ezt a férfit és örömet akart neki okozni a maga egyszerű módján. 
 
 
 

23

 

  

    Gyönyörű, napsütéses idő köszöntött rájuk, október huszonharmadikán reggel. Szinte nyári meleg volt.
    Előző este sokáig fent voltak, mivel Szandra megérkezett Johannal, a svéd-magyar származású barátjával, és beszélgetésük hosszúra nyúlt. Flóra igazi magyaros ételekkel várta a férfit, aki nagyra értékelte jövendőbeli anyósa figyelmességét. Magas, szőkésbarna hajú, atléta termetű barátságos férfit könyvelhettek el maguknak. Flóra lassan megnyugodott és úgy gondolta lánya talán jól választott. Bár, ha arra gondolt, hogy majd nem lehet minden nap a jövendőbeli unokái mellett, elszorult a szíve. Most, hogy másnap reggel az ablakon beszűrődő napfényre nyitotta ki a szemét, nagyot nyújtózott, majd felült, haját igazgatta. Tamás hason feküdt és mosolyogva nézte, ahogy élete párja igyekszik elsimítani az éjszakai gyűrődéseket.
- Szép vagy. Nekem így is szép vagy Flóra.  - szólalt meg aztán.
 Flóra meglepődve nézett rá, majd Tamás felé fordulva
válaszolt neki.
- Lehet, de mégiscsak borzas vagyok, és egyáltalán - megfordult és belelépve papucsába a fürdőszoba felé indult. Tamás megfordult, feje alá tette a kezét, behunyta a szemét és szinte semmire sem gondolt. Egyszerűen jól érezte magát. Majdnem elszenderült, amikor Flóra friss illatát érezte maga mellett.
  - Na, most már friss és illatos vagyok. Így sokkal jobban érzem magam - leült a fekvő férfi mellé, belecsókolt még mindig sűrű, göndör őszülő hajába, megsimogatta, majd felállt és a konyha felé indult, hogy reggelit készítsen – Te nem kelsz fel?
  - Azt hiszem, lassan erőt veszek a lustaságomon, de olyan jól esik nekem most csak így lennem - felkönyökölt és közben nézte Flórát, ahogy a teát főzi, ahogy tálal a reggelihez. Hallotta, ahogy a kávéfőzőből szörcsögve csöpög ki a kávé, illata betöltötte az egész szobát.
  - Szóval boldog vagy, ha jól értem? – mosolygott Tamásra Flóra – Akkor jó. Akkor csak maradj! Majd az ágyba viszem a reggelidet!
   - Dehogyis!- pattant fel Tamás - Azért nem kell kiszolgálnod! Annyira nem vagyok lusta!- de ekkor már Flóra egy tálcára pakolta a reggelit és Tamás elé tette.
  - Maradj! Örömet okoz nekem, hogy egyszer már én hozom ágyba neked a reggelit. Hiszen többnyire te szoktál engem így kényeztetni - mindketten reggelizni kezdtek. Flóra is visszakucorodott Tamás mellé. A kávét később, már felöltözve, a nappali asztalánál ülve kortyolgatták.
  - Tudod, Tamás, nem hittem volna, hogy mi így együtt. Bevallom még ennyire felszabadultnak, ennyire könnyűnek, nem is tudom, mit érzek pontosan. Lehet, hogy ez a boldogság, ami már régóta hiányzott az életemből. Pedig azért Sándort is szerettem. És hát András volt a nagy szerelem, a fiatalságom. Most, hogy a lányom is elmegy majd... Milyen egyedül lennék, ha te nem jössz nekem! - elsírta magát - Ne haragudj, hogy ilyen érzelgős vagyok, de csak hálát adhatok a sorsnak, hogy te itt vagy nekem! - Tamás kortyolgatta közben a kávéját, nézte a láthatóan elérzékenyült, sírva és akadozva beszélő Flórát. Szívébe ívódtak Flóra szavai. Jól esett a nő vallomása. Flóra ritkán nyílt meg előtte ilyen őszintén. Egészen meghatódott. Letette kávéscsészéjét, majd átült Flóra mellé a kanapéra és gyengéden átölelték egymást. Lassan bontakozott ki Flóra a férfi puha, meleg, öleléséből.
  - Na, most aztán vallottam őszintén, de tényleg ne haragudj! - kezébe vette a csészéket és elindult a konyha felé.
  - Ritkán hallok tőled ilyen szavakat. Bevallom jól esett Flóra. És nem haragszom, sőt! – felállt és sétálgatni kezdett a szobában – Már igényeltem is ezt a vallomást. Tegnap este elnéztem a lányodat és a barátját. Tudod kicsit irigyeltem a fiatalságukat. Mennyi minden van még előttük! Mit gondolsz a te anyai szemeddel róluk?
  - Azt, hogy összeillenek. Johann jóképű, érett férfi. Okos és érzékeny. Úgy látom, Szandra nagyon szereti. De nekem akkor is nagyon fog hiányozni a lányom! Persze majd megszokom! Aztán nekem még itt vannak a szüleim! Fel is hívom őket. Azért fantasztikus, hogy már nyolcvan felé járnak, és milyen jól tartják magukat! Nagy szerencsénk!
  - Igen, valóban. Látod, nekem már csak az édesanyám él. Sokszor elgondolkodom, hogy vele kapcsolatban mit hoz a jövő? De hát jól van még ő is. De mi van, ha ápolni kell? Mi lesz vele? Magamhoz kell vennem. Nem várhatom, hogy te... Nem is merek erre gondolni. - Tamás maga elé nézett, elgondolkodva. Flóra hirtelen letette a telefonkagylót.
  - Csak nem gondolod, hogy nem segítenék neked? De minek erre gondolni? Egyelőre, mindkét részről jól vannak a szüleink és gondolom, hogy ketten képesek leszünk megoldani, ha bármi komoly probléma adódna velük. Biztosan nem lenne könnyű, de azt hiszem, jobb lenne a napi dolgokkal foglalkozni. Már tizenegy óra. Felhívom a szüleimet, aztán leszaladok Szandráékhoz, ha fent vannak, akkor talán lassan készülődhetnénk egy belvárosi sétához, később egy éttermi ebédhez, majd mehetünk a nagygyűlésre. Mit gondolsz? - nézett a fotelban elnyújtózott férfira, aki egy hirtelen sóhajtással maga mögött hagyta titkos félelmeit.
  - Rendben, telefonálj és menjél csak! Addig belenézek a hírekbe, ha nem haragszol. Tájékozódom, hátha történt valami fontos! - kezébe vette a távirányítót és bekapcsolta televíziót, ahonnan csak úgy özönlettek a reggeli és napi események, a Kossuth téri tüntetők kiűzetéséről, több rendőri közbelépésről, az elbarikádozott, sunyin szervezett állami ünnepségről, ahol a külföldi képviselőkön és a vezető kormány tagjain kívül egy lélek sem volt. Mintha a nép, az istenadta nép nem ünnepelne, nem ünnepelhetne.  Holott az ötvenhatos forradalmat ők harcolták végig.
   Flóra a szüleivel történt beszélgetés után izgatottan hívta fel Szandrát és barátját, majd együtt ültek le Tamás mellé. Döbbenten hallgatták a híradást. Akkor még nem tudták, hogy az ötvenhatos ünnepség ötvenedik évfordulóján az esti órákban milyen tragikus, szégyenteljes események zajlanak majd. Az elbarikádozott parlament azt az érzetet keltette bennük, mintha köréjük is vasláncot fogtak volna. Valahol a tudatuk alatt szabadságuk máris korlátozott lett.
  
 
 
 

24

 
    Két óra körül már óriási tömeg gyülekezett az Astoriánál szervezett jobboldali nagy-gyűlés miatt. Sokan kitűzött fehér szalaggal, lyukas nemzeti színű zászlót lengetve álltak fegyelmezetten az egyre sűrűsödő sorokban. Flóra Tamás mellett, Szandra pedig anyja előtt állt, Johann kezét fogva. Átszellemülten hallgatták a pódiumon megjelent színművész előadásában elhangzott gyönyörű verset, amelyet aztán nagy tapssal jutalmazott a közönség. A pódiumon megjelent elnököt pedig nagy ovációval fogadták, majd beszédét közbeszúrt tapssal, vagy nagy egyetértéssel fogadta a tömeg. Érezni lehetett az elmúlt hetek tüntetéssel kapcsolatos eseményeinek hangulatát, a kormány elleni elégedetlenséget és különösen a miniszterelnök öszödi beszéde által kiváltott indulatokat. Hiszen a tüntetések lényege az volt, hogy a miniszterelnök alkalmatlan a kormányzásra, erkölcsileg megbukott, de vele együtt a kormánya is. Az eddigi kitartó Kossuth téri tüntetők távozásra szólították fel, amit egyre pimaszabbul reagált le és esze ágában sem volt lemondani. Még a liberális hozzájuk tapadt érdekpárt további támogatását is élvezhették.  Tamás, ahogy végig nézett az Astoriát keresztező utcákon, sűrű embertömeget látott, akik csillogó szemmel, zászlókat, feliratokat lengetve hallgatták a műsort. Majd négy óra körül, mikor vége lett a rendezvénynek, tétován néztek egymásra, és Tamás javaslatára a Kálvin tér felé indultak. Az emberek közben beszélgettek, értékelték az elhangzottakat, Tamás nem igazán volt elragadtatva. Szerinte sablonok hangzottak el, a népszavazási ötletre pedig azt mondta, abba hatvanszor belekötnek, és majd lehetetlenné teszik. Közben egy ellenirányból jövő, mellettük elhaladó pár szavaira figyeltek fel, akik azt állították, hogy az Andrássy úton tank megy, a rendőrök pedig lőnek, elfogják az embereket. Arra gondoltak, hogy ez biztosan túlzás. Johann, mindenáron vissza akart fordulni, de Szandra és Flóra is lebeszélte róla. Így aztán hat óra felé már otthon voltak. Szandráék lakrészében ültek le, ahol közösen értékelték az eseményeket, bekapcsolták a televíziót, mert érezték, hogy nem lesz eseménytelen az este. De amit láttak, arra nem számítottak.
  - Én azt gondolom, hogy az előzmények után úgy tenni a kormánynak, mintha minden rendben lenne, nagy hiba volt. A Nyitott Múzeum is. Számomra álságosnak tűnt és felületesnek.  Na, és most nézzétek mi lett belőle! A T 34-es tankot beindították! Nevetséges! Nem beszélve, hogy erre nem lett volna szükség! Csak rontott a helyzeten – mondta Johann, miközben dermedten nézték, ahogy a rendőrök gumibottal vernek embereket, oktalanul hasba és hátba rugdossák egyiket-másikat, ahogy bedobják a könnygázt, a vízágyút. Nézték a szerencsétlen emberek védekezését, akik felszedett kövekkel próbáltak ellenállni. Először a Deák Ferenc tér körül, majd estére már az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, és a Blaha Lujza téren alakult ki a rendőrök és a tüntetők közötti összecsapás.  Totális háború alakult ki a tömeg és a rendőrök között, akik nagy része rendőri azonosító nélkül verte az elkapott fiatalt vagy öreget. Majd fej és törzsmagasságban lőtték ki a gumilövedékeiket, ami egy embernek a félszemét kilőtte és több komoly sérülést okozott. Visszanézhették a tévé adásából, ahogy egy csoport kiválik a tömegből, és azt kiabálja: - „Gyertek velünk! Ébresztő! „- és elindulnak a Kossuth tér irányába. Késő estére, éjfél felé aztán egyre nagyobb lett a rendőri brutalitás, szinte mindent bevetettek. Hiába a barikád, hiába a kis számú tömeg kitartása, a rendőri túlerő, késő éjjel szétoszlatta minden csoportjukat.
  - Azért nem szép, hogy mi itthon ülünk a babérjainkon, miközben ők ott próbálnak valamit tenni  - nézett Johannra Szandra - Talán mégis jobb lett volna, ha ott maradunk, és mi is közéjük vegyülünk. Így most azt érzem, hogy gyávák vagyunk, és nem tartunk igazán össze. Hiába mondják egyesek, hogy csürhék, meg mit tudom én. De a nép nem úri gyülekezet. Be kellene látnunk, hogy behúzott farokkal, csendes, polgári demonstrációval semmit nem érünk el.
  - És ezzel? Ezzel elértek most valamit? Bár teljesen egyetértek velük. És talán igazad is van Szandra, de hát látjátok, hogy mi a vége!  - szólalt meg Flóra.
  - Az a baj, - mondta elgondolkodva Johann - hogy nem ezer meg kétezer vagy uramisten ötszáz embernek kellene az utcára kimenni, hanem kétmilliónak, vagy háromnak! Én nem is értem, hogy mi történik itt? Hát csak ennyi ember akar változást? Délután a nagy-gyűlésen sokkal többen voltak. Azt hiszik, hogy ezekkel a gyűlésekkel és a csendes, intelligens elvonulással eredményt érhetnek el? Persze nekem nincs jogom kritizálni benneteket, hiszen én nem itt élek.
  - Igazad van Johann - nézett rá Tamás - De úgy látszik még mindig túl jól él a magyar. Bizonyos fokig szabadabb, mint volt, és fél. Aztán a tömeg másik fele talán észre sem veszi, hogy itt rejtett diktatúra van, hogy álarcban vannak a politikusaink. Nekem nem igazából tetszik a jobboldal sem.
  - Talán nem érett meg a helyzet még - szólalt meg ismét bizonytalanul Flóra - Igaz, hogy elnézve a felvonulási téri központi emlékműavatást egy tragikomédiában éreztem magam. Nem véletlen, hogy a köztársasági elnök biztonsági okokból, lemondta az ottlétét. Valami elfogadhatót ugye mondania kellett. Láttátok, ahogy ez a ravasz róka a szívére tette a kezét és álságosan végigcsinálta azért a bandájával együtt.  A nép pedig bekiabálásokkal, motorzúgatással zavarta az ünnepélyt. De ő nem zavartatta magát.  Engem a hányinger kerülgetett. És tudom, hogy sokan vannak, akik ezt az embert elfogadják. A tüntetőket, az ellenállókat pedig rendzavaró csürhének nevezik.  És ők mondják majd, hogy egy ország szégyene lett miattuk az ötvenhatos megemlékezés. Mi pedig pont az ellenkezőjét gondoljuk. Itt a fejekben nagy káosz van. Fogalmam sincs, hogy mit lehet itt lépni.
  - Hát nem könnyű, a biztos. És még mi vár ránk! Azt hiszem, hiányzik egy igazi, erős jobboldali vezetés, bátor kiállás. Valahogy meg kellene mozdítani a hallgató, félő polgári tömeget, akik persze, érthetően féltik a gyerekeiket hasonló rendőri atrocitásoktól, mint amit most láthattunk.  Te nem így látod Johann? Talán te külső szemmel...
  - Igen, azt hiszem, igazad van Tamás. Szétesett országot látok magam előtt, és bátortalan, össze-visszairányított elkeseredett kis csoportokat, finoman viselkedő több ezres tüntetőket, akik akkor jönnek elő, ha a vezetőjük, nevezetesen a vezető jobboldali ellenzék hívja őket, akkor is betartva a békés, csendes vonulást. Hogy mit is kellene csinálni? Nem tudom. Gondolom, azért létezik egy erős értelmiségi réteg, akik tudják talán, hogy mi a megoldás. Nem vagyok politikus. Nálunk mindenestre ilyen nem fordulhatna elő. Mármint a kormányfő már rég lemondott volna, vagy lemondatták volna. Nem szeretnék itt élni! Megmondom őszintén. Remélem, azért nem haragszotok rám?
  - Megértelek Johann, de hát mi itt élünk - válaszolt neki Tamás kissé szomorúan - Félek, hogy ezután csak rosszabb lesz. Bár, én úgy érzem, hogy lassan, de érik valami. Flóra nem megyünk fel? Késő van. A világot pedig nem mi váltjuk meg. Persze azért gondolkodnunk kell és lépni, ha szükséges...
   Flóra szó nélkül felállt, Tamás mellé csatlakozott, aki már indulni készült. Majd visszafordulva lányára és Johannra nézett.
  - Sajnálom! És szégyellem magamat, hogy így történt, ami történt. De azért ne felejtsétek, hogy ti is magyarok vagytok Szandra! Főleg te! No, nem bántani akarlak Johann, de te nem itt születtél, nem itt éltél. Aludjatok azért jól! És vigyázzatok egymásra! - hirtelen megfordult és Tamással karöltve kilépett a lakásukból, majd gyors léptekkel felmentek a saját lakásukba.
 
 
 

25  

 
    A továbbiakban is figyelemmel kísérték a napi politikai eseményeket, de úgy látták kezd reménytelenné válni a helyzet. A kormány megszorító, hirtelen, át nem gondolt, nagyon rossz döntéseit az ellenzék sem tudta megakadályozni, de úgy tűnt számukra, hogy a hideg idő beálltával még a kevés népakarat is megcsökkent.
    Tamás és Flóra is, egyre inkább a kiállítási anyagával foglalkozott. Segítették egymást. Mindkettőjüket örömmel töltötte el munkájuk és lassan már csak ez érdekelte őket. Szandra fellépése is kevesebb volt, így többet tudott együtt lenni Johannal, aki közben odaköltözött hozzá. Flóra jól látta, hogy kiforrott, határozott, őszinte férfit talált a lánya. Nagyon bízott abban, hogy lányának jó házassága lesz, és talán, tudja folytatni a táncot is. Ha nem is itt Magyarországon, de majd az új hazájában, Svédországban.
     Közeledett a karácsony. Úgy döntöttek, hogy Flóráéknál tartják meg az ünnepeket, és az egész család összejön. Így aztán már az ezt megelőző héten, nagy bevásárlást csapott Flóra, a lányával, és a két férfival. Tamáshoz csatlakozott Johann, hiszen az ő szüleit is meghívták. Úgy tervezték Szandrával, hogy megtartják az eljegyzésüket.
     Huszonnegyedikén, késő délután érkeztek meg a vendégek. Tamás édesanyjáért kocsival ment a pályaudvarra. Johann pedig a reptérre ment Szandrával együtt, a szüleiért. Flóra szülei pedig Viktorral és a családjával együtt jöttek kocsival.
    Flóra, amikor kis időre, egyedül maradt a lakásban, várakozó és izgatott állapotban volt, hiszen már régen tartott ilyen nagy családi ünnepséget. Szerette volna, ha minden úgy sikerül, ahogy azt a fejében eltervezte. Már felállították a nagy normandiai fenyőt a nappaliban, kellemes fenyőillat töltötte be a lakást. A hosszú, kinyitható ebédlőasztal már megterítve állt, várva a majd betoppanó vendégeket vacsorára. Flóra is már napokkal előtte több mindent megfőzött, elkészített, tele volt a két hűtőszekrény. Megnézte még a karácsonyfa alá tett tengernyi becsomagolt ajándékot, éppen egy nagy gyertyát gyújtott meg, amikor kinyílt az ajtó, és Viktort látta, aki befelé tessékelte először a szüleiket.Flóra ránézett Viktorra, majd a meggörbült, összetöpörödött szüleire, odasietett hozzájuk és könnyes szemmel ölelte át őket, majd, szép sorban a többieket. Szinte egymás után érkeztek a meghívottak. Hirtelen hangos, egymás szavába vágó beszélgetés váltotta fel az eddigi csendet. Johann szülei tíz évvel voltak idősebbek Szandra szüleinél, de jól tartották magukat. Mindketten orvosok voltak. Az apa egyetemista korában disszidált és Svédországban fejezte be tanulmányait. Akkor ismerkedett meg svéd származású évfolyamtárásával, akit később feleségül vett.  Magyarországon Johann apai nagymamája élt még, és annak testvérei, akikhez másnap délután készülődtek elutazni a szülők, fiukkal és Szandrával együtt. Lassan mindenki váltott már pár szót egymással és kezdett halkulni a kezdeti hangzavar, amikor Flóra elérkezettnek látta az időt a gyertyagyújtásra, a közös karácsonyi éneklésre, amikor mindenki magába száll kicsit, és Jézus születésére gondol, majd a maga családjára, szeretteire. Amikor néhány percre mindenki szívébe béke és szeretet költözik majd.
    Csak a gyertyák és a csillagszórók fénye világította be az ünneplők arcát kis időre. Majd koccintgattak, és boldog karácsonyt köszöntgettek egymásnak. Flóra az idősebbeknek az ölébe tette ajándékukat, a többiek maguk találtak rá a fa alatt.
    Viktor és Flóra egymás mellett állt és elnézték a csomagokat bontó kíváncsi arcokat, az örömtől ragyogó szemeket. Némán egymásra néztek, megszorították egymás kezét, mindketten a régi gyerekkori karácsonyaikra gondoltak. Talán azok voltak hasonlóak, amikor a szülőkkel, nagyszülőkkel együtt ünnepeltek.
   Tamás egy kis idő után csendben átölelte Flórát és csak annyit mondott neki.
  - Gyönyörű karácsony! Köszönöm neked! – majd a vendégekhez fordult – Hát még egyszer boldog, békés karácsonyt mindenkinek! Akkor talán üljünk asztalhoz, mert biztosan mindenki megéhezett.
  Ekkor, azonban Johann állt fel, és szót kért.
  - Bocsánat, még csak pár pillanatot kérnék, szeretném hivatalosan is Szandra kezére húzni a gyűrűket, szeretném eljegyezni, és a nyáron feleségül venni, majd elrabolni. Ígérem, azért gyakran megfordulunk nálatok! - nézett Tamásra és Flórára, aki erre szipogni kezdett - De, ti is jöhettek hozzánk, amikor csak akartok, és tudtok!
   Szandra megilletődötten nézegette a gyűrűket, amit Johann felhúzott az ujjára. A rokonok nagy tapssal és örömmel nyugtázták az eseményeket. Johann szülei láthatóan szeretettel ölelték magukhoz jövendőbeli menyüket, majd rövid eszmecserébe bonyolódtak Flórával és Tamással. Hirtelen mindenki újból beszélgetni kezdett, mígnem Flóra édesapja szólalt meg váratlanul.
   - Kedves Flórám! Lassan már egy órája lesz, hogy asztalhoz invitált bennünket Tamás, én kezdek éhes lenni. Tudom, hogy sok a mondanivalónk, de együnk, aztán majd utána teli hassal megvitatjuk a világ eseményeit – körbenézett - Nem tudom nektek mi a véleményetek?
    Mindenki, egyetértően bólogatott és szinte maguktól indultak a megterített asztalhoz.  Flóra közben már hozta Szandrával a halászlét, a rántott halat, a majonézt, a rántott húst és szép sorjában, felváltva, ami éppen soron volt. Tamás töltögette a soproni kékfrankost, vagy a fehér tokajit. Eleinte politizáltak, megbeszélték az ország helyzetét. Johann szülei teljesen kikeltek magukból. Flóra apja is nagyon belemelegedett a vitába, úgy kellett őket csitítgatni. Aztán megtudták, hogy Viktor gyerekei már egyetemre járnak, hogy Viktor és Helga Sopronban készülnek házat venni. Arra gondolva, hogy ha Viktor már nem dolgozik, az év egy részét ott töltik majd.
   Éjfél felé felkerekedtek és együtt elmentek éjféli misére, a közeli katolikus templomba. Flóra ugyan erősködött, hogy szülei feküdjenek le, de mindenáron velük akartak menni. Így aztán nem ellenkeztek. Magukkal vitték őket.
   Bár fekete karácsony volt, ahogy mondani szokták, mivel nem esett a hó, és egészen enyhe volt az idő, de a szívekben fehér és békés, szeretetteljes karácsony volt ezen az estén.