Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Félve szeretni 7- 13. fejezet ( befejező rész)

2017.11.30

7          

 

      Ágota nem akarta egyedül tölteni a karácsonyt. Eldöntötte, hogy Márta húga hívására elutazik hozzájuk három napra. Kivett néhány nap szabadságot. Vágyott egy kis beszélgetésre, kikapcsolódásra, túlságosan tele volt a szíve bánattal. Gergő jó pár alkalommal hívta telefonon, de szántszándékkal egyszer sem volt hajlandó kapcsolatba lépni vele. Haragot és csalódást érzett Gergő iránt. Nem volt kíváncsi az esetleges további magyarázkodására. Nem tudott volna megbízni benne, ezt jól tudta.

          Bécsben a húgánál, aki egy belvárosi szép nagy lakásban lakott a családjával, végre jól érezte magát. A két kicsi gyermekkel való játék, a Christkindl, azaz a fényárban úszó karácsonyi vásárban való bóklászás, az esti beszélgetések jót tettek a lelkének. Örült, hogy Margittal is találkozhatott, aki már Mártáéknál lakott, ő vezette a háztartást. Igazi, meghitt karácsony estében volt része. Bár volt egy pillanat, amikor a két testvér hirtelen sírva borult egymás nyakába. Mindketten édesanyjukra gondoltak. Ágota ott léte utolsó napján ült le késő este Mártával. Beszélgetni akartak. Beszélni a múltról, gyerekkorukról, a szüleikről. Emlékeikről. Fontos volt számukra megeleveníteni rövid időre a múltat.

         - Ha kimész a papához és a mamához, majd vigyél nekik a nevemben is valami szép kis virágot – mondta most Márta és belekortyolt italába.

       - Rendben, Márti! Majd elmondom nekik a sírnál, hogy te küldöd…

       - Jól van.  Látod? Nekem olyan jó, hogy itt van Margit. Több időm jut Péterre is. Most virul a szerelmünk.  Szeretne még egy harmadik gyereket is…

      -   És te is? – nézett most mosolyogva a húgára. Örült, hogy Márta ilyen boldog.

         - Persze, így már igen. Valahogy már vágyom is egy kis baba tutujgatására… De te édes Ágotám, te mindig mellé fogsz… Azért ne búslakodj. Hidd el, hogy mindenkinek eljön az igazi, hidd el…

         - Már csak ebben reménykedem! Nagy baklövés volt Gergő, nagyon bánt, hogy olyan naivan és könnyen adtam magamat. Csak úgy jött ez a szerelem és én nagyon vak voltam. Azon is elgondolkodtam, hogy ennyi idősen hogyan lehetek ennyire buta… - elgondolkodva folytatta - És mégis, mindezek ellenére… Szép volt a vele való rövid együttlét… Azért kaptam tőle néhány szép és maradandó pillanatot. Talán igazán szeretett. Csak éppen nem tud egy nő mellett kitartani…. A rosszra pedig nem akarok gondolni már…

         - Hát persze, hogy nem. Többet gondoltál, többet éreztél… Bíztál ebben a férfiban. Az érzéseink néha becsapnak. Persze azért ne zárkózz el és ne gondold, hogy minden férfi gazfickó.

         - Remélem!...  De ne beszéljünk erről többet! Kellene a tanácsod Márta. Mit tegyek a lakással? Tudod, hogy én nehezen tudom elhagyni azt, amihez nagyon kötődök. Olyan nehéz elgondolni, hogy ez a lakás eltűnik. Tulajdonképpen én szeretek ott élni, csak fel kellene újítanom, átrendeznem… Mit gondolsz róla? Vagy túl nagy az nekem?

          - Én ebbe nem szólhatok bele. De megértelek. Ha fenn tudod tartani a költségeivel együtt… Meg aztán ki tudja, mit hoz a jövő, hátha lesz majd egy férjed, esetleg gyerekeid, és akkor kell ez a lakás.  Tedd, amit a szíved diktál. Maradj ott. Ráérsz a nyáron felújítani. De örülnénk, ha velünk jönnél a nyáron Olaszországba. Nem felejtsd, hogy Péter is ezt akarja. Rosszul esne neki, ha visszautasítanád a meghívását. Gyönyörű hely. Majd meglátod! Igazi mediterrán hangulat, régi nagy ház, sűrű növényzet, illatozó virágok a kertben, cédrusok… és a tenger! Feltöltekezel. Oké?

       - Jól esett ez a meghívás. Persze, hogy megyek. Ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is!   - felállt, végig simította ruháját, kihúzta magát – Jaj, a csontjaim! Álmos lettem Márti, - nagyot ásított - menjünk aludni!

      - Nem lenne jobb, ha kicsit később indulnál? - Márta is felállt, húgához lépett, átölelték egymást - Hiányozni fogsz!

     - Te is nekem Márti.  Jobban szeretek világosban vezetni. Jó volt veletek nagyon! Köszönök mindent! Majd hívlak. Beszámolok mindenről. Jó éjszakát kicsi húgom!

 

8       

      Ágota szilveszter napján kisétált a temetőbe, ígéretéhez híven húga nevében is vitt virágot

szülei sírjára. Elálldogált és elgondolkozott a múlton, sok minden eszébe jutott. A szemét törölgette, amikor felfigyelt egy fiatalemberre, aki nem messze szülei sírjától éppen egy nagy virágcsokrot tett az előtte álló sírra. Magas, szőkésbarna férfi volt, aki szintén felfigyelt a lányra. Ekkor Ágota sietősen elindult a temető kijárata felé, nem nézett sem jobbra, sem balra. Aztán beült a kocsijába és elindult hazafelé. Nem kívánt társaságba menni, bár Emma barátnője nagyon unszolta, hogy menjen velük egy buliba, de neki egyáltalán nem volt kedve. El kezdte kidolgozni a Bécsben készült temérdek képet. Megelégedetten nézegette a fotókat, és már ki is válogatta azokat, amiket Mártának készült elküldeni. Késő délután volt, amikor csengettek.

          Attila állt az ajtóban, az egykori szerelem, a gyógyszerész fiú.

        - Hát te? – nézett rá kérdőn a lány.

        - Bemehetek?

        - Hát nem is tudom, de miért jöttél? – kicsit tétovázott a lány, majd beengedte a fiatal férfit.

           A fekete hajú, kék szemű fiú belépett az előszobába - Egyedül vagy?

        - Látod, nem?  - mondta kissé hűvösen Ágota – Mi ez? Baráti látogatás?

        - Vedd annak. Egyedül vagyok, és gondoltam esetleg eljönnél velem egy helyre… Emma mondta, hogy már nem vagy együtt azzal a pasival…

       - Gyere be a szobába és foglalj helyet, mivel kínálhatlak meg?

       - Köszönöm semmivel. Nem maradok sokáig.

       - Akkor jó. Mindenesetre megáll az eszem! Gondoltad, hogy felmelegítjük a kapcsolatunkat?

    Vagy? Nem értelek?

      - Hát azt nem tudom. De azért együtt elmehetnénk…

      - Aztán hová?

       -  Gézáéknál van egy jó kis társaság…

       - És? Miért kellek én oda? Teljesen hülyének nézel?

       - Nem. Csak én még nem egészen zártalak le. Végül is te szakítottál velem, nem értettem akkor sem, de még most sem, hogy mi is volt velem a bajod? Tudod? Esetleg most elmagyarázhatnád…

     - Na, Attila, felnőtt ember vagy. Ne gondold, hogy Gergő miatt, így hívták, ha nem tudnád…

     - Tudom. Hanem, akkor miért?

     - Nem találtam meg benned azt, amire szükségem lett volna, de kérlek, hogy most menj el! Nem tartozom már magyarázattal. Egyszer már elmondtam… Nem szeretlek, mint férfit. De, ha ilyen hülyén viselkedsz, mint embert sem.

     - Igen? Addig jó voltam? Csak úgy hirtelen ezt kigondoltad?

     - Nem lehet igaz! Állj föl és menj el, most látom csak, hogy te ittál …

     - És, ha nem megyek el? – nézett a lányra, miközben kissé inogva felállt és hadonászva magyarázni kezdett érzelmeiről, egykori szerelmes érzéseiről.

        Ágota idegesen és sietve az ajtóhoz ment, amit nagyra tárt, éppen egy társaság ment el előtte a lépcsőházban.

      - Menjél el Attila, mert segítségért kiáltok. Hihetetlen! Megjelensz nálam ittasan és - odalépett a fogashoz, közben az ajtót nyitva hagyta, így hangos kiabálásuk kihallatszott, mire a szomszéd férfi érdeklődve lépett ki és benézett hozzájuk - Valami baj van Ágota?   –  Ekkor Attila odament a lányhoz, elvette a kabátját – Nem, uram semmi baj. Éppen indulni készültem. Felvette a kabátot és elindult lefelé a lépcsőn.

        - Köszönöm Béla bácsi. Tudja egy régi ismerősöm volt, aki beivott kicsit, nem is tudom, hogy miért is engedhettem be, már kezdtem félni… Jó, hogy jött.

        - Jól van lányom. Csak hallottam a hangos vitát és azt hittem valami baj lesz… Nem akartam zavarni…  Szervusz,  Ágota. BUÉK neked! Visszamegyek a feleségemhez.

         Ágota ekkor becsukta az ajtót, majd bement a szobába, leült és csak bámult maga elé    - Én tényleg nem vagyok normális. Ennyire naiv lennék? Beengedem… Még jó, hogy nem vert meg, vagy nem erőszakolt meg. Jó ég! – Bekapcsolta a tévét és valami nézhető filmet keresett. Megszólalt a mobilja. Ránézett a kijelzőre –  Na, ő is jelentkezik,  Gergő az. Hát nem veszem fel. Nem érdekel már…   Most már nem…-   kikapcsolta a telefonját.

 

9   

        Ágota nem bánta, hogy ezt a szilvesztert magában töltötte. Volt ideje gondolkodni a múltján, és a jelenén.  Januárban sok feladat várt rá. El kezdte a nyelvi kurzus második félévét is. Kevés ideje maradt arra, hogy gyászba burkolózzon az elmúlt események miatt. Egyedül édesanyját siratta időnként. Barátnőjével is csak telefonon tudott társalogni. Emma is szakvizsgára készült, tanult, dolgozott.  Márta, a húga hívta fel úgy január vége felé, örömmel újságolta, hogy galériát nyitott, ahol egy fotókiállítást akart összeállítani Ágota képeiből. Erről beszélgettek majd egy órát. A nővér egyelőre lebeszélte erről, mivel Ágota úgy érezte, ehhez nincsen megfelelő képmennyiség. És neki ehhez a témát is ki kell találnia. Azt ígérte húgának, hogy őszre minden készen lesz. Örült persze az új feladatnak és a lehetőségnek is, már néhány téma megfogalmazódott a fejében.

      Másnap Emma várta a kórházban és a részleg főorvosa, Ágota a nemrég elkészült, teljesen új sebészeti osztályt kívánta bemutatni a lakosságnak.

       Emma várta a kapuban, majd felkísérte a főorvos szobájába. Miközben elhadarta, hogy az új fiatal sebész, milyen kedves, milyen jóképű. Ágota egészen össze volt zavarva, mire bejutott a főorvos szobájába, aki kedélyesen fogadta a lányt. Jól ismerte Ágota édesapját, de ő akkor még fiatal orvos volt. Így aztán könnyedén folyt a társalgás közöttük.

        - Nem akar fotót készíteni egy műtétről, persze teljes beöltözéssel – kérdezte a lányt, amikor a beszélgetés befejeződött.

      - Hálás lennék. Milyen műtét lesz? És mikor? – kérdezte nagy nyugalommal Ágota.

     - Lapareszkópos epeműtét, másfél óra múlva, addig bemutatom a részleget, fotózhat kedvére. És persze ismerje meg a kollégákat is. Jöjjön Ágota. Mindketten felálltak, és elindultak a kórtermek felé először. Közben persze fotózhatott kedvére. Majd összehívta a jelenlévő orvosokat, nővéreket, róluk is készített képet a lány, közben a szeme hirtelen megakadt egy rövidre vágott szőkésbarna, barnaszemű férfin. Ismerősnek tűnt számára, de nem tudta hová tenni.  Ekkor a főorvos  magához hívta  ezt a férfit,  és bemutatta Ágotának.

       - Ismerkedjenek meg, mivel a műtétet végző orvos ő lesz. Balázs doktor.

          Ágota a kezét nyújtotta: - Benkei Ágota. Üdvözlöm.

           A meleg barna szemek rámosolyogtak - Dr. Balázs Zalán. Nem ismerjük mi egymást? Olyan ismerősnek tűnik.

      - Nocsak - mondta most a főorvos – talán a gyerekkor? A hölgy édesapja itt dolgozott majd húsz évvel ezelőtt.  Az édesapáddal jó barátságban volt…

      - Nem hinném – mondta most Ágota, nagyon kislány voltam én akkor…  No, mindegy, beszélgethetnénk doktor úr? - fordult most Balázs doktor felé a lány - Szakmai dolgokról persze. Biztosan tudja, hogy cikket írok…- nézett most zavartan a főorvos felé, aki ekkor elköszönt a lánytól.

      - Akkor a viszontlátásra. Várjuk az érdekes olvasmányt erről a megszépült, megújult részlegről.

         A fiatal orvos az órájára nézett - még van egy negyedórám és én már készülni szeretnék, lélekben is, jöjjön a szobámba. Ott beszélgethetünk. Egyébként pedig most rémlik valami, nem volt a helyi temetőben szilveszter napján? – kérdőn nézett a mellette lépkedő lányra.

        -  Csak nem? – Ágota szívdobogása felgyorsult – Csak nem Ön volt egy nagy csokor virággal… Egy szép sír előtt állt… Szóval onnan volt olyan ismerős.

             Mindketten elnevették magukat.

       -  A nagyszüleim sírjánál voltam kint.

       -  Én pedig sajnos a szüleimnél. Először édesapám, aztán édesanyám halt meg.

       - Ekkor kinyitotta az orvosi szoba ajtaját és betessékelte a lányt.

       - Sajnálom! Tudja, őszintén örülök, hogy édesapám egykori legjobb itteni barátjának a lányával megismerkedhetek. Alig várom, hogy meséljek neki majd…

            Ágota ideges zavarát igyekezett palástolni, aztán mindketten leültek. Nagy örömére szolgált, hogy alig kellett kérdeznie az orvost, aki tömören fogalmazott és okosan.

        - Nos, akkor én készülök, odakísérem Emmához, ő majd eligazítja Önt. - Emma már várta barátnőjét.

        - Műtét után találkozunk, remélem, még lesz talán pár kérdése - mondta kissé huncutul és elviharzott.

           Emma és Ágota utána néztek. Majd Emma megkérdezte: - Na, milyen a pasi? Jóképű és olyan kisfiús, nem? Egyedül él, nincs a láthatáron senki, mindent tudok róla. Tavaly szakvizsgázott. Utazz rá!

        Ágota, hátba verte barátnőjét, majd megdorgálta.

       - Hogy beszélsz Emma? Eszembe sincs! Férfi, mint a többi… no, jó kellemes egy férfi, de nem. Nem ezért vagyok itt. Hanem akkor kísérj a műtétre, vezérelj, hol kell beöltöznöm, mert fotózni is szeretnék…

      - Nagyon jó! Csak fotózd ezt a remek orvost munka közben, de én is ott leszek ám, én vagyok az altató orvos. Rólam is legyen fénykép, csak úgy nekem, elteszem emlékbe - egy puszit nyomott Ágota arcára, karon fogta és elindult vele a műtő irányába.

 

10     

         Ágotát a cikk megjelenése után többen felhívták, gratuláltak a jó, összefogó írására. Emmával elküldött néhány fotót Balázs doktornak, ami a műtétről készült, csak úgy magáncélra. Az orvos ekkor hívta fel Ágotát, megköszönve a képeket. Egy kávéházi találkozásra hívta a lányt, de Ágota nem ért rá. Így csak annyit mondott, hogy sajnálja, de egy továbbképzésen vesz részt Pesten, így nem tudja összehozni ezt a találkozást. Olyasmit próbált dadogni zavarában, hogy majd lesz rá mód egy másik alkalommal. Ennyiben maradtak. Emma jól leszidta, amikor ezt elmesélte neki Ágota. Véletlenül futottak össze az utcán, amiből aztán egy esti séta lett.

        - Mire vársz? A hercegre? Nem tetszik neked? Te tiszta hülye vagy!

       - Ugyan hagyjál! Nem akarok senkit. És valóban Pesten leszek egy fotós tanfolyamon.  Ettől még találkozhatok vele, majd később.

       - Aha. Majd elhalásszák előled, mert tudnod kell, hogy sokan utaznak rá. Most éppen a csábos kis szubrett járkál be sűrűn, az anyját operálták. Méghozzá Zalán operálta. Látom, hogyan csavarja körül a nő.

          Ágota, ekkor megállt egy könyvesbolt előtt. Majd Emma felé fordult.

        - Hát istenem, lehet, hogy a szőke és butuska bombákat kedveli. Jöjjenek össze. És akkor mi van? Miért akarsz engem mindenáron összehozni ezzel a dokival? Nem is értelek…

          - Mert szerintem hozzád való. Te meg őhozzá.

          -  Nem lehet igaz! Honnan veszel ilyen marhaságot?  Na, figyelj, én most egészen mással vagyok elfoglalva.

          - Csak nem megint összejöttél Gergővel? Olvasom, hogy újabb szerepet vállalt, egy mai darabban, szerelemi háromszög, kiégett, korrupt férfi, éppen neki való a szerepe.

          - Jó előadás lesz. Éppen tegnap voltam fotózni. Összefutottam Gergővel is. Csak egy rövid beszélgetés zajlott le közöttünk… Na, de forduljunk itt be, feljössz hozzám? –kérdezte aztán Emmát.

     - Na, jó. Ne haragudj rám, de szeretném, ha boldog lennél. Nem megyek most, mert Matyival beszéltem meg egy mozit… - elköszöntek egymástól, Ágota nem haragudott a barátnőjére, de az eltelt néhány hétben fásult lett, kiégettnek érezte magát és nem akart senki terhére lenni.

          A fotós tanfolyamon több olyan dolgot tanult, ami hasznára volt. Kollégájával, a csak fotózással megbízott Miklóssal ment. A szerkesztőség kifizette nekik az összes költséget.  Ágota egy olcsóbb szállodában lakott, kollégája pedig az itt élő nagyszüleinél. Szabad idejükben nagyokat sétáltak és jókat beszélgettek. Miklós vele egykorú, magas, szemüveges, fiú volt és most jött rá, hogy mennyire tájékozott, művelt a férfi.

        Egyik este beültek egy kávézóba a Duna parton.

    - Na, ugye, hogy azért nem unalmasak az előadások és gyakorlatok? - kérdezte Miklós a lánytól.

    - Nem. Örülök, hogy eljöttem. Pedig nagyon nem volt kedvem hozzá. Tudod, semmihez sincs kedvem mostanában. Lehet, hogy ez már a hosszú, sötét, nyirkos, hideg tél hatása? Amúgy te nem akarsz egyszer feljönni Pestre dolgozni?

        - Nem. Jól érzem magam a lapnál. Utálom a nyüzsit. Van időm olvasni, mászkálni, filmeken csámcsogni, magánéletet élni, és írni.  Talán depressziós lettél? El kellene menned orvoshoz, nem?  – nézett hosszan a lányra, miközben szemüvegét kissé felfelé tolta mutató ujjával.

        - Lehetséges. Nem jártam vele orvosnál az igaz. De bízom benne, ahogy kisüt a Nap, jön a tavasz, elmúlik.  Mit írsz? Nem is tudtam… nézett most rá Ágota, miközben a kávéját kavargatta.

          - Ó, ez még titok.  Versek. Majd egyszer odaadom neked őket. Lehetsz te az első kritikusom, és talán utána már elő is merek vele rukkolni, ha elég jónak találod őket. Benned, a te ítéletedben megbízom…

        - Na! Ne hozz zavarba, Miklós . Nem vagyok én olyan okos…  Marinak még nem mutattad?

          Miklós kis hallgatás után, zavartan tologatva poharát, válaszolt.

        - Nem. Félek tőle. Félek, hogy nem veszi komolyan, meg nem is igazán tudna szerintem objektív véleményt mondani. Matekot tanít, hiszen tudod.  Érdeklődésünk nem egészen azonos. Ezzel nem azt mondom, hogy nem értjük egymást, mert amúgy jól megvagyunk… Lassan már négy éve, hogy együtt vagyunk, lehet, hogy lassan megnősülök. És te? Hallottam a pletyiket, hogy a Rónai Gergővel, a színésszel összejöttél, aztán, hogy szétváltatok, meg megint összejöttek…

       - Istenem! - kissé hátradőlt székében a lány - a sok üres duma. Igaz, hogy volt vele kapcsolatom és szerettük egymást… Talán mindenek ellenére még ő is. Kissé átvert… Nem adtam neki több esélyt.  Persze az is lehet, hogy tényleg szeretett. Mit tudom én, hogy a férfiak lelkében mi zajlik? De annak vége. És nem jöttem vele újra össze.  Most éppen egyedül vagyok. De van dolgom éppen elég… Meg aztán még a Mamám halála, a hiánya is kísért időnként. Nem lehet ezen csak úgy átlépni.

        -  Akkor  érthető, az átmeneti rossz hangulatod is Ágota.

        - Hát igen. Egyszer majd gyere fel hozzám, hozd el a verseidet, én pedig szeretnék neked fotókat mutatni és a tanácsodat kérni. Ekkor elmesélte a férfinak, hogy a Bécsben élő húga mit tervez számára.

         Még hosszan beszélgettek, majd elindultak hazafelé. Kik-ki a maga szálláshelyére.

 

11         

         Már március eleje volt, amikor Ágota jó kedvvel készülődött az új darab premierjére. Kellemes, enyhe idő volt, napsütés. Ebéd után volt. Éppen a szekrényéből rakosgatta ki az esetleg felvehető ruhákat, amikor csengettek.

         Ágota kinézett a kis kukucskálón és meglepetten látta, hogy az ajtó előtt Gergő áll. Kinyitotta az ajtót és kérdőn nézett a férfira.

         - Beengedsz? – A férfi esengve nézett a lányra.

         - Te itt?  Hát, ha már itt vagy… - hezitált egy kicsit, majd beengedte a férfit, aki kabátját felakasztotta a fogasra, Ágota betessékelte a nappaliba, ahol leült a fotelba. Idegesen megborzolta haját, majd a kérdő tekintetű lányra nézett.

        - Ágota, nagyon ideges vagyok, ledőltem, hogy pihenek egyet, de most félek. Félek, hogy rosszul sül el az este…    Szükségem volt, hogy lássalak…

           Ágota a szoba közepén állt, némán nézte a férfit, egy pillanatra régi ölelését érezte, majd hirtelen közbevágott.

        - És én mit tehetek? – nézett kérdőn a férfira.

          Gergő ekkor felállt, Ágota felé lépett, de mielőtt még meg tudta volna érinteni, a lány felcsattant és visszaparancsolta a fotelba.

         - Ne haragudj, hogy így berontottam. Szükségem van a biztatásodra. A te bíztatásodra, sokszor hívtalak, egyszer sem voltál hajlandó beszélni velem. Az üzenetemre sem válaszoltál…

         - Aztán miért csodálkozol? Hozzak valamit? Tea, kávé? Esetleg egy jó kis nyugtató tea? - mondta most kicsit békülékenyebben a lány.

       - Miért nem lehet legalább barátság közöttünk? Veled olyan jókat beszélgettünk, olyan megnyugtató tudtál sokszor lenni… Igen, egy nyugtató tea jó lenne.

          Ágota kiment a konyhába, rövid időn belül visszatért a nappaliba. Egy tálcán hozta a gőzölgő teát. Letette az asztalra, majd leült  a Gergővel szembeni fotelba   – Szóval? Mi a baj?

       - Az utóbbi időben esténként kicsit többet ittam a kelleténél, azt hiszem, valahogy minden olyan feleslegesnek tűnt számomra. Sára, az életem, a szerepem…

      - Azt hiszed Gergő, hogy italozással megoldod a problémádat? Nem. Legfeljebb az idegrendszered megy tönkre, mint az most látható. Kissé másnapos vagy… Rendet kellene magadban rakni. Kár lenne visszacsúsznod, hiszen a próbán, amit láttam a múltkor, brillíroztál. Nagyon eltaláltad ennek a férfinak a karakterét. Ne izgulj! Jó leszel! Pihenj le kicsit, ha gondolod. Mi a bajod Sárával?

     - Tényleg jónak láttál? – nézett őszinte kérdéssel a lány felé. Nem viszem túlzásba a figurát, elég természetes vagyok?

     - Ugyan! Nem tudom honnan vetted? A rendeződ mit mond?

      - Hogy fogjam kicsit vissza magam…   Amúgy jónak lát…   Sára? Hát, hiányzik, vagy egy nő, talán Sára, de az is lehet,hogy te Ágota. Nem ülnél ide mellém?

      - Nem. Mással szórakozz, ha nőre van szükséged, én legfeljebb a barátod lehetek. Már túl vagyok azon, amit éreztem irántad. Örülök, hogy nem jobban sérült a lelkem…

     - Most bocsánatot kérek. De hidd el, hogy szerettelek. Ha Sára nem lett volna, akkor biztosan… De még akkor is, ha kitartasz mellettem és küzdesz értem… De te elengedtél…

    - Kösz. Nem kérek magyarázatot. És ne emlékeztess a múltra, ha megkérhetlek. Próbálj meg barátként viselkedni… Ha már idejöttél … Ebédeltél?

    - Nem. Nem tudtam, olyan gyomorgörcsöm volt. Rendben. Értelek. És igazad van.

    - Adhatok valamit? Sült csirke, zöldség körettel, kis burgonya…- kérdezte Ágota meglepően barátságosan.

      Gergő az órájára nézett – Négy óra, tulajdonképpen ennem kellene valamit, mert előadás előtt közvetlenül nem akarok. Nem terhellek vele?

      - Ne udvariaskodj! Gyere velem a konyhába! - Gergő felé lépett, megfogta a kezét és maga után húzta. Együtt kimentek a konyhába.

         Gergő leült a konyhaasztalhoz, Ágota rövidesen tálalta a felajánlott ebédet. Leült Gergő mellé.

     - Jó étvágyat!

       Gergő mikor már túl volt az étkezésen, felállt és tétován megfogta a mosogató előtt álló lány kezét és kezet csókolt neki – Köszönök mindent neked. Te vagy a világ legnormálisabb nője. Előadás után lennél velem a bulin? Barátilag, persze. Nem akarok egyedül lézengeni…

       Ágota elnevette magát – Nahát! Hogy ezt is megértem! Nem tudtam volna jó félévvel ezelőtt elképzelni, hogy én leszek a te vidéki barátnőd egyszer… De talán jobb, hogy így alakult.  Szerintem pihenj le kicsit, aztán majd én keltelek, ha már indulnod kell. Majd lemegyek a klubba, és ott találkozunk.

        Amikor Gergő elment, Ágota beült a kádba. Elmélázott Gergőn, a látható magányán, kételyein, valahol jól esett számára, hogy hozzá jött lelki támaszt kérni. Jól emlékezett most a Gergővel töltött szerelmes pillanatokra. Szerette a férfi gyengéd és időnként heves öleléseit, csókjait. Szerette szétszórtságát, ideges mozdulatait, váratlan felcsattanásait, kamaszos mosolyát. Nagyot sóhajtott:   – Felejtsd el Ágota, jó volt, szép volt, ez már a múlt!  nagy nehezen kikecmergett a kádból, végül is egy fekete, csipkével díszített testhez simuló fekete szövetruhát vett fel, két fehér tekla klipszet rakott a fülébe, haját kontyba csavarta, arcát szépen kisminkelte, miközben érezte, hogy parfümje bujaságot párologtat a bőréből. Fekete magas sarkú cipőjébe belebújt, majd elégedetten nézett a ruhásszekrény nagy tükrébe.

          A színház előcsarnokában találkozott Emmával és Matyival.

       - Hú, de jól nézel ki! Mi történt? Csak úgy ragyogsz! – mondta csodálkozva barátnője, de Matyi is egyetértett ezzel.

        - Semmi különös, váratlan látogatóm volt, Gergő lelkét pátyolgattam, váratlanul feljött hozzám, de ne gondoljatok semmi rosszra. Majd neked elmesélem Emma – nézett a barátnőjére mosolyogva, aki értetlenül nézett a barátnőjére.

           Menjünk befelé,  - mondta aztán Matyi –  csak nem barátság lett a nagy szerelemből?

           Ágota mosolyogva válaszolt: - Beletaláltál Matyi. Valami olyasmi. 

           Elindultak a földszinti sorok felé, Ágota ekkor pillantotta meg Balázs doktort a szőke szubrettel.

           A férfi is felfedezte Ágotát, biccentett a fejével Ágota felé, majd Emmának integetett, aztán feltűnően nézte a lányt ismét néhány percig.

          Ágota előadás után elköszönt Emmától, halkan csak annyit mondott - nekem dolgom van a színfalak mögött.

        -  Menj! - mondta Emma féltőn: - Csak vigyázz magadra!  Amúgy, nagyot alakított, valahogy kilépett önmagából és tökéletesen belebújt a farkas bőrébe. Tényleg jó színész.  Mondd meg Gergőnek, hogy nagyon nagy volt. De az egész előadás!

          Ágota elköszönt Emmáéktól, majd a ruhatár felé ment. Éppen felvette kabátját, amikor észre vette, hogy a szubrett áll mellette és Zalán.

        - Jössz a bulira?  – kérdezte a nő Ágotától, miközben Zalán felsegítette rá a kabátját, hosszú mély pillantással nézve Ágotára.

        - Megyek. Gergőnek szüksége van a társaságomra - mondta jelentőségteljesen a nőnek - És ti? - nézett kérdőn a párra és egy pillanatra Zalán és Ágota szeme ismét találkozott.

       - Mi is megyünk. De akkor menjünk együtt… - A nő belekarolt Zalánba, Ágota pedig mellettük lépdelt elgondolkodva.

    

12

       A színházi bemutató után sem Ágota, sem Emma nem ért rá. Pedig Emma nagyon szerette volna tudni, hogy mi volt az előadás utáni összejövetelen. Féltette barátnőjét, hogy ismét belebonyolódik Gergővel egy újabb kapcsolatba. De a telefonon történt beszélgetésük után megnyugodott.

        - A lényeg, hogy jól érezted magad, és nem estél bele ismét Gergő zavaros lelkébe. Talán nem rossz fiú és tényleg jóképű, meg tehetséges, sok minden mellette szól, de nem fog soha egy nő mellett kitartani, neki talán a többnejűséget találták ki, de nálunk az pechjére  nincs   – nagyot kacagott -  És mi volt még?

       - Semmi különös. Ja, hát egy asztalnál ültünk Sacival, tudod a szubrettel,  és Zalánnal, akivel letegeződtem. Éjfélre már tetőfokán volt a hangulat, de én ott hagytam őket, úgy egy óra körül.

       - Te és milyen az a szubrett? Okos legalább, vagy butácska? Mi a túrót eszik rajta Zalán doktor?  Ahelyett, hogy veled kezdett volna ki, nem is értem.

       - Hát… Az a nő nem az okosságáról híres, volt pár férfi az életében, de szexis. Biztos ez kell a doktor úrnak.

      - Persze. Átmenetileg. Ő is férfi. A fene megette!  Képzeld! Matyi megkérte a kezemet, nyárra tervezzük az esküvőt. Augusztusban. Nekem ott legyél!

     - És csak most mondod? Gratulálok Emma! Ott leszek, ne félj. De most leteszem, mert rövidesen jön a fotós kollégám.  A Miklós, meséltem már róla. Legalább segít majd kiválogatni a fotókat, én pedig elolvasom a verseit. Na, puszi!

          Ágota felszabadultan élte napjait. Kisütött a Nap, lassan a tavasz jelei mutatkoztak, és a lelke is kivirult. Átolvasta Miklós verseit, meglepődött, hogy milyen kiforrott írások.  Kevés vers volt, amit nem talált jónak, hogy esetleg egy kötetbe bekerüljenek. Miklós ezután küldte el kéziratát egy pesti kiadónak. Ő pedig Ágotának jó ötleteket adott, és felajánlotta, hogy elviszi néhány közeli községbe, ahol szerinte talál majd témát magának, ahol még élnek a régi hagyományok is.

        Egyik délután a Fő utcán sétálgatott kigombolt kabáttal, nézegette a kirakatokat, amikor egy ismerős hang állította meg.

           - Szervusz, Ágota! – a lány megfordult, megállt. Balázs doktort látta maga mögött. Ő köszönt rá.

         - Á, szervusz, Zalán. Letegeződtünk már ugye? Még a színház klubban, premier után… Elég jó hangulat volt ott akkor…

        - Igen. Jól emlékszem. Meghívhatlak egy ötórai kávéra? Éppen itt van ez a presszó… - nézett kérdőn barna szemével a lányra, aki rámosolygott most.

         -  Nem bánom. Menjünk be. Ha jól emlékszem, egyszer már meghívtál kávézni, csak akkor éppen nem jött össze. Most bepótolhatjuk. Én nem értem rá akkor - mondta, miközben levetették kabátjukat, majd leültek egy sarokban lévő ablak melletti kisasztalhoz.

           Két cappuccinót rendeltek.

        - Éppen ma beszélgettünk rólad Emmával – szólalt meg Zalán - Volt egy kis időnk, együtt ebédeltünk. Nagyon szeret téged a barátnőd! Amúgy nagyon jó kollegina és jó orvos.  Tudod, hogy férjhez megy?

         - Igen, tudom. Kölcsönösen szeretjük és tiszteljük egymást. Kislánykori barátság ez. Szinte olyan, mintha testvérek lennénk. Tudod, az én testvérem… - És ekkor hosszan mesélt Mártáról, majd a szüleiről.

         - Megtiszteltél, hogy ennyi mindent megtudhattam rólad, Ágota.

        - Valahol el kell kezdeni… Nem? Tudsz már rólam jócskán, biztosan mesélt neked Emma Gergő barátomról is, mert nem ő lenne, ha nem így tett volna… - kérdőn nézett a férfira.

           A férfi mosolyogva nézett a lányra - Így igaz. És? Gergő tényleg csak a lelki barátod most már? Premier után, azon az estén, nagyon közel voltatok egymáshoz, legalábbis számomra akkor úgy tűnt…

          Ágota elkomorodott - Igen. Csak a lelki barátom. Közel lettünk volna? Rosszul láttad Zalán. Az egy furcsa dolog volt akkor. Össze voltam kicsit zavarodva. De erről nem szeretnék beszélni… És te? – nézett ekkor kíváncsian a férfira – jól érzed magad ebben a városban? A munkád, a kórház a várakozásodnak megfelel? Még nem is kérdeztem, miért éppen ide jöttél? Mindig orvos akartál lenni? Mint egy rossz riporternő, olyan vagyok  a kérdéseimmel, de szeretnék én is többet tudni rólad. Mesélj nekem most te!  – nézett Ágota érdeklődve a férfira. Látszott, hogy valóban szeretne többet megtudni Dr. Balázs Zalánról, az orvosról, a férfiról.

        Hosszan beszélgettek, Zalán mesélt a családjáról, elképzeléseiről, majd válaszolt Ágota kérdéseire. Még egy-egy tortaszeletet is megettek közben, majd a lány hirtelen az órájára nézett.

        - Menjünk lassan, ha nem bánod, esetleg sétálhatunk még egy kicsit… Közel laksz? – kérdezte aztán Ágota, miközben Zalán fizetett, majd felvették kabátjukat és kiléptek az utcára.

        - Albérletben egyelőre. A park mellett.  Ahogy mesélted, te pedig akkor te itt laksz valahol, egészen közel.

        - Igen. De azért sétálhatunk a park felé is. Szeretem azt a helyet. Persze, ha nem tartalak fel.  És mondd csak, nem lesz féltékeny a barátnőd? – kérdezte hirtelen Ágota és szemével szúrósan a férfi barna szemébe nézett, aki most zavart lett, de aztán egyenesen és határozottan válaszolt: - Ő már nincs. A bemutató után mi… illetve hát én, befejezettnek tekintettem a mi kapcsolatunkat.  Azt hiszem egy tévedés volt részemről.

          Ágota hallgatott,  a földet nézte, majd egy kirakat előtt megállt - Csak úgy kérdeztem. Nem rám tartozik, de… Mivel ismerem Sacit, a színházból… Amúgy meg kis város ez, itt mindenki mindent tud, persze mindig fele igazsága van annak, amit pletyiznek… Akkor sétáljunk!

        Ekkor kezdődött Ágota és Zalán kapcsolata. Lassan indult, Ágota jól megvárakoztatta a férfit. Eltelt pár hét, amikor Ágota egy koncert után felhívta magához Zalánt. Már az első találkozásuk, vagy talán az első megpillantás után erős vonzalmat érzett iránta, de elhatározta, hogy soha többet nem adja magát olyan könnyen, mint ahogy az Gergőnél történt.

        Zalán nemcsak, mint férfi hatott rá, de felnézett rá, sokra tartotta a munkáját is. Talán kicsit az édesapjára emlékeztette.

 

13

        Ágota és Zalán izzadva, elnyúlva feküdt nagyon hosszúra nyúlt szeretkezésük után. Zalán meglepődött a lány szenvedélyén, odaadásán. Sokáig becézgette, majd vadul, szenvedéllyel szerette ezt a számára már régóta vágyott szép női testet. Ágota pedig minden gátlását levetkőzve élte meg első nagy gyönyörét Zalánnal.

           Ágota megfordult, hozzásimult a férfihoz, aki a nyakát csókolgatta.

        - Szeretlek, nagyon szeretlek – mondta ekkor Zalán és kezével simogatni kezdte Ágota hátát.

        - Gyönyörű volt veled, és már régóta szeretlek Zalán, azt is tudod? Talán már a temetőben történt megpillantásod is beletartozik…

      - Nem.  Ezt nem tudtam. Miért nem szóltál előbb? Nem kalandoztam volna el…

       - Azt gondoltam, hogy majd összefut a mi lelkünk, testünk, ha valóban egymásnak teremtődtünk. Biztos voltam benne, csak nem akartam erőszakkal semmit sem. Hagytam a sorsra. Azt meg remélni sem mertem, hogy ilyen jó szerető vagy. Én megfelelek neked? – Ágota feltámaszkodott a könyökére és a férfi szemébe nézett.

      - Hogy megfelelsz-e? Te vagy a jég és a tűz, a csend és a vihar. Azt hiszem, benned megtalálom azt, ami nekem kell, amire nekem van szükségem.  Arra meg furcsa mód nem számítottam, hogy a testünk ennyire…  Tudom,  hogy azt érzed te is, amit én… -  ismét átölelték egymást.

         Másnap reggel Ágota kiosont a konyhába, reggelit készített és éppen indult volna a hálószoba felé, amikor megjelent a konyhaajtóban Zalán. Egy törülközőt csavart a derekára. Izmos felsőtestére ekkor figyelt fel a lány.

         - Nem így akartam Zalán, de akkor itt reggelizünk? Megleptél! – mondta Ágota a férfira mosolyogva.

           Ágota ekkor letette a tálcát az asztalra, a férfihoz simult, megcsókolta, majd leültek és enni kezdtek.

          - Te mit sportoltál?  –   kérdőn nézett  Zalánra.

          -  Szertornáztam, de aztán az egyetemen már csak módjával. Látszik rajtam? – kérdezte mosolyogva a lánytól.

         - Igen. Nemcsak okos, tehetséges orvos vagy, hanem szép férfi tested van – mondta kuncogva Ágota, aki egy bugyiban és egy pántos sárga trikóban ült a férfival szemben – Le foglak majd fotózni. Ugye megengeded?

        - Ha nem teszed közszemlére, akkor igen. Tudod mit? Menjünk kirándulni ma. Van kedved hozzá? – kérdezte ekkor Zalán.

       - Most jut eszembe, a barátom, a fotós, akiről már meséltem, majd egyszer összejövünk… Ajánlott nekem falvakat, mehetnénk esetleg ide egy közeli szép kis faluba, és én próbálok fotózni. Ha nem baj. Persze csak akkor…  – nézett félve Zalánra, hátha kedvét szegi ezzel a mániájával, de Zalán boldogan bólintott rá.

          A férfi szerette a lányban a művészi hajlamot, szerette a váratlan ötleteit, időnkénti szeleburdiságával is megbarátkozott. Legszívesebben mindig vele lett volna, de még korainak tartotta, hogy erről beszéljen. Persze nem úgy Ágota. Hasonló érzelmei voltak. Ha elment tőle a férfi, máris hiányát érezte. Ezért egy alkalommal, amikor éppen a nagy perzsaszőnyegen voltak egymásba bonyolódva, majd lassan lecsendesedtek, Ágota felült. Haját hátra simította, majd hasra feküdt és feltette a kérdést: - Mondd csak, mi lenne, ha hozzám költöznél? Minden elkötelezettség nélkül. Lesz, ami lesz, történik, ami történik, ha vége lenne ennek a nagy szerelemnek, akkor elmész majd… - mondta egy szuszra, így próbálta zavarát palástolni.

         Zalán felült, kicsit meglepődött a lány kérdésén, ez a vágy már régóta benne volt, csak éppen  nem merte feltenni ezt a kérdést.  Magához ölelte Ágotát, a szemébe nézett.

          - Biztosan ezt akarod? – Ágota nem szólt, csak bólogatott. Zalán elnevette magát, hanyatt feküdt - Tudod, hogy mióta fel akartam tenni neked ezt a kérdést? Csak gyáva voltam…

            A következő héten Zalán beköltözött Ágotához. Együtt tervezgették hogyan fogják majd átalakítani a lakást, nézegették interneten a dél-olasz vidéket, ahová majd együtt mennek nyaralni Mártival és családjával.         

           Pár héttel Zalán beköltözése után, egy nagyon kellemes meleg nyári napon, amikor kiültek az árnyas kicsi erkélyre, és kávéjukat itták, lustán egymásra néztek. Pillantásuk mindent elmondott a másiknak. Zalán a hosszú csend után, hirtelen mozdulattal bordó kis bársony dobozt tett az asztal közepére.

            -  Ez a tied Ágota. Nyisd ki.

               Ágota a doboz felé nyúlt, kinyitotta, nagy fekete szemével ránézett a férfira, majd a gyűrűt az ujjára húzta. Pár percig csak nézegette, látszott rajta, hogy nagyon meghatódott.

          - Gyönyörű! – felállt, lassú mozdulattal átült Zalán ölébe, átkarolta a nyakát és megcsókolta – Köszönöm neked. Amióta megismertelek téged, már nem félek szeretni. És ez csodálatos! El sem hiszem, hogy nekem is járhat az életben boldogság, és nemcsak szomorúság.

               Zalán felállt, Ágota követte - Adtam egy gyűrűt neked, de még semmit sem mondtam – mondta Zalán játékosan – Hozzám jössz? Leszel a feleségem? A csudába! Persze, hogy leszel…

             Mindketten hangosan nevettek, majd átölelték egymást, aztán Zalán hirtelen felkapta a lányt, a kérdésre nem is várva, bevitte a hálószoba nagy francia ágyára, ahol Ágota testével válaszolt Zalán kérdésére.