Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Félve szeretni 1- 6.rész

2017.11.30

 

felve-szeretni.jpg

1

 Csengettek. Ágota kinyitotta az ajtót. Negyven körüli, kissé telt nő érkezett.

 

         - Nos, megjöttem. Szervusz, Ágota. A Mama? Mi újság?  – kérdezte, miközben levetette őszi kabátját, cipőjét. Belebújt a számára már előre odakészített papucsába.

        - Semmi.  Ma nem volt semmi különös. Csendben volt, aludt sokat.

        - Na, ez jó hír. Akkor benézek hozzá, és teszem a dolgomat.

        - Én lassan öltözöm és indulok Margitka. Gergővel találkozom. Úgy tizenegy felé leszek itthon. Tudsz maradni addig?

           Margit, a fizetett ápolónő igennel válaszolt, mosolyogva nézett a lányra:  – Csak vigyázz azzal a fiúval, nem kell ám minden férfiban megbízni, pláne egy művészlélekkel!  Persze, te tudod… Bocsánat, hogy beleszólok az ügyeidbe, de féltelek.  Akkor én teszem is a dolgomat…  - a konyhába ment, hogy elkészítse Ágota kerekesszékbe kényszerült, félig béna édesanyja részére a vacsorát.  Ágota bement édesanyja szobájába, megsimogatta a haját és elköszönt tőle. Az előszobában nagy, szomorú sóhajjal megállt a fogas előtt, majd hirtelen gyorsasággal belebújt sötét barna félkabátjába, felhúzta lábára fekete velúr csizmáját, aztán belenézett az előszoba falán lógó terebélyes tükörbe. Egy mozdulattal hosszú gesztenyebarna haját feltűzte, vállára dobta retiküljét és belvárosi lakásukból lassan kilépve, lesétált a kapuig két emeletet. A nagy, régi, díszes faajtót kitárta, kilépett az utcára és lassan lépdelve indult el a színház felé.

      Ahogy belépett a színház művészbejárójának előterébe, megcsapta az a hangulat, ami mindig megdobogtatta a szívét. Kislánykorában színésznőnek készült, de érettségi után mégis inkább a helyi egyetem kommunikációs szakára jelentkezett. Majd a helyi újsághoz került és színházi, művészeti témában lett riporter és egyben fotós is. Köszönt a portásnak, majd elindult egy alagsorba vezető lépcsőn. A színházi klubba tartott. Ott találkozott Gergővel, akivel másfél hónapja ismerkedett meg, amikor próbák alatt bejárt az előadásra fotókat készíteni. Egyik alkalommal Gergő, a klubban odalépett hozzá, meghívta egy italra. Leültek egy éppen üres asztalhoz. Beszélgettek, ismerkedtek. Ágota már akkor tudta, hogy találkozásuknak lesz folytatása.

         Ágota és Gergő közös sétái, a vele készített riportja egyre közelebb vitték a férfihoz.        Ahogy a lány most belépett a klubba, néhány idősebb és egy-két fiatalabb színészt látott. Csak épphogy átsuhant tekintete a társaságon , amikor meglátta Gergőt, aki éppen a közismert rendezővel beszélgetett. Gergő felállt, majd az asztalukhoz invitálta a lányt.

             Futó csókkal üdvözölték egymást.

          - Gyere, ülj le az asztalunkhoz. Éppen Gáborral beszélgetek, de ő hamarosan menni készül.

            Leült az asztalukhoz, egy kávét kért, majd pár mondat erejéig beszélgetett a rendezővel, akit ismert már.

      - Hogy van Ágota? Jó kis cikket írt legutóbb. Olvastam.

      - Ó, köszönöm. Örülök, hogy tetszett… - mondta szerényen és zavartan – csak Gergőhöz jöttem.

      - Akkor én most megyek is, van még dolgom. Csókolom Ágota,  szervusz Gergő, akkor majd még beszélgetünk – felállt és a klub kijárata felé indult.

         Gergő ekkor hozott még két pohár vörös bort, leült Ágota mellé.

      - Örülök neked. Hogy van a mamád?

     - Jól. Köszönöm. Margit, az ápolónő vigyáz most rá - Gergő barna szeme hosszan fúródott Ágota szemébe, aki ekkor közelebb hajolt a férfihoz.

     - Igyuk meg Gergő, aztán menjünk innen, jó?

        Rövidesen felvették kabátjukat, majd a kissé hideg, november eleji őszi időben, kéz a kézben sétálgattak a színház parkjában. Egyszer csak Ágota hirtelen mozdulattal Gergő elé állt, a szemébe nézett, megcsókolta,  és  feltette azt a kérdést a férfinak, amire ő már régóta várt.

    - Nem mehetnénk fel hozzád?

      A férfi láthatóan meglepődött Ágota kérdésén, és szinte sietve válaszolt.

    - Dehogynem, menjünk! Érzem, hogy fázol, majd készítek neked otthon egy meleg teát.

      Ágota eddigi találkozásaik során érezte, hogy nem közömbös számára a férfi, de még magának sem akarta bevallani. Félt ettől az ismeretlen férfitól, félt egy esetleges csalódástól. Időt akart magának, azt gondolta, jobban meg kell ismernie Gergőt. De most furcsa bizsergést érzett a szívében.

       Ahogy beléptek Gergő előszobájába, Ágota ledobta a kabátját és teljes odaadással hozzásimult a még kabátban lévő férfihoz – Szeress Gergő, a tied akarok lenni testestől-lelkestől!

        Gergő felkapta a lányt, bevitte szobájába, ahol kapkodva szinte letépték egymásról ruháikat, majd a két forró test egymáshoz simulva már nem akart uralkodni magán. Egymást ízlelgetve hosszan szeretkeztek. Nem tudtak betelni egymással. Ágota elfojtott érzelmei a felszínre törtek, Gergő pedig sokáig nem tudott betelni a lány testével, belemerült fekete szemébe, duzzadt szájába, arányos, szép testét becézgette szeretkezésük után. A lány odaadón fogadta a férfi minden mozdulatát.

       - Mondhatok valamit? – kérdezte hosszú idő után Gergő, miközben a lány meztelen testét simogatta.

         Ágota ránézett, fejét a férfi vállára tette, kezével a férfi szőrös mellét simogatta.

       - Ne mondj semmit! Szeretlek, azt hiszem. Meglepődtél, ugye? Hát én ilyen vagyok. Sokáig várakoztattalak? Tudom, hogy ti férfiak csak egyet akartok, de már a kezdet kezdetén. 

       -  Ez igaz. De én többet akarok. Egy szép kapcsolatot. Nem érezted?

      - Úgy akartam, hogy teljesen a tied legyek. Nekem ez csak így ment. Most jött el a pillanat, hogy testestől, lelkestől a tied legyek Gergő. Biztosan furcsának tűnik számodra mindez, hiszen már huszonhat éves vagyok, elég felnőtt mindehhez, - nézett a férfira most Ágota, majd megsimogatta Gergő kissé már borostás arcát - de azt is tudnod kell, hogy félek tőled. Félek, hogy esetleg te mást érzel irántam… Ó, Istenem, miért is beszélek neked erről?  Elrontom  mindjárt az elején, életünk első szép pillanatait…

    - Ne félj tőlem. Szeretlek. Hogy mit hoz a jövő? Azt sem te, sem én, nem tudjuk. Én azt gondolom, fogadjuk el egymást. Szeressük egymást.  Ennyi. Szép vagy és okos, tehetséges… Minden lehet…  -  mondta elmerengve és megcsókolta a lány vállát.

         - Várj egy pillanatra, felhívom Margitot, hogy csak holnap megyek haza, ne várjon, és a mama se nyugtalankodjon – mondta hirtelen Ágota, majd felkelt az ágyból, és megkereste  táskájában  a mobilját.

         Gergő nézte a lány arányosan szép testét, és kezét nyújtotta felé, amikor befejezte a telefonálást.  Ekkor Ágota visszafeküdt a férfi mellé.

       - Meg sem kérdeztem, hogy itt aludhatok-e? Tényleg, nem baj? – nézett most nagy fekete szemével Gergőre -   Amúgy meg, még azt sem tudom biztosan, hogy csak én vagyok neked?

      - Nyugodj meg. Nincs más fontos nő az életemben. Volt, de annak vége.  Elég zavaros kapcsolat volt az utolsó… Nem tagadom. És elég hosszú… Amúgy meg elég sűrűn éltem. Huszonkilenc éves vagyok, és lassan talán benő a fejem lágya   - hirtelen átölelte Ágotát, magához húzta, aki behunyt szemmel ismét Gergőhöz simult.

 

2

         Ágota és Gergő közelebbi kapcsolata a következő hetekben egyre jobban elmélyült. Egyik reggel korán kelt, éppen szabadnapja volt, csak egy cikket kellett megírnia egy kiállításról, de azt otthon is megtehette. Korán kellett kelnie, hogy édesanyját ellássa, amíg Margit nővér, az ápolásra felfogadott ápolónő nem érkezik meg. Már fél éve, hogy ez az ő feladata volt. Nem számíthatott senkire.

      Testvére Márta, aki két évvel volt fiatalabb nála, Bécsben élt. Édesapja két évig látta el Editet, a feleségét, persze Margit ápolónő segítésével, de a sors keze közbe szólt. Egyik este csak úgy összeesett hatvankét évesen. Ágota így talált rá, amikor egy vidéki kiszállás után hazaért. Ezt a pillanatot Ágota nem tudta kitörölni emlékezetéből.

          Szülei házasságát nagyon szépnek tartotta. Édesanyja példás családanya volt, édesapja pedig a kórház sebészetén főorvosként dolgozott. A két lányukat mindketten, szinte imádattal vették körül. Márta, a kisebbik lány érettségi után szinte azonnal elkelt, ahogy édesapja szokta mondani. Márta magas, szőke, kékszemű, életrevaló lány volt. Könnyen oldódó, vidám, teljesen ellentéte Ágotának. Édesapja által ismerkedett meg egy Bécsben töltött nyári úton Péterrel, aki tíz évvel volt idősebb Mártánál, és sebész volt egy bécsi klinikán. Márta nem dolgozott. Otthon volt a két kicsi gyerekével.

       Ágota most bement édesanyja szobájába, leült mellé egy székre, és az odakészített kis asztalkára tette a reggelit.

       - Szervusz, mama. Hoztam neked reggelit, de előtte egy kicsit áttörölgetlek, vagy inkább utána?  

     -  Az édesanyja bólogatással jelezte, hogy jó lesz.

        Miután megetette, majd vizes szivaccsal megtörölgette kicsit, leült édesanyja mellé.

      - Mondanom kell valamit. Beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra, mert a munkámhoz egyszer biztosan szükség lesz rá. Margitot jobban be kell vonnom az ellátásodba, mert többet leszek távol, nem baj?  – édesanyja figyelmesen nézte, még talán mosolygott is, aztán kezével jelezte, hogy ceruzát és papírt kér. Csak így tudtak társalogni. Agyvérzése után károsodás érte, csak keveset javult. Beszélni csak akadozva és nagyon lassan tudott. Ezért inkább írni kezdett. Ágota addig kivitte a reggeli edényeket, majd amikor visszajött, leült édesanyja mellé, aki lassan és elmerülten írt.

       - Margit tízre jön és itt lesz veled most már minden nap… Kicsit többe kerül, de Márta kisegít.

        Az édesanyja ekkor letette a tollat és Ágota kivette a teleírt lapot édesanyja kezéből.

     „Kicsi lányom, Ágota! Boldog vagyok, hogy képzed magad. Fontos ez számodra, meg a munkád is fontos neked, tudom. Jó olvasni az írásaidat, nézni a fotóidat és tudni, hogy az én kicsi lányom az, aki mindezt megalkotta. Ez csodálatos. De, kicsi lányom, ez nem mehet így tovább. Kérlek, hogy helyezz el engem egy jó otthonban. Mártáék biztosan besegítenek anyagilag, ahogy tették eddig is. Nem megoldás ez az állapot neked sem, nekem sem. Margit nagyon rendes, de hidd el mindenkinek jobb lesz így. Minden hétvégén meglátogathatsz… Kérlek, hogy beszélj Mártával! Kell, hogy neked is legyen magánéleted, és sikeres is csak így lehetsz a pályán, én ezt akarom, érted? Tudnod  kell, hogy van erre külön  pénzem, amit a szüleim hagytak rám, ott van a bankban. Ki kell venni. Nem tudok így tovább élni. Szeretlek édesem, de én akkor leszek boldog, ha te is szabadon élheted az életed. Attila? Mi van vele? Már rég láttam. Ezt csak mellékesen, de kérdezem.”

      Ágota, amikor elolvasta a teleírt lapot, elsírta magát, letette a papírt és édesanyja kezét szorongatta.

     - Jaj, Mama! Ez olyan szörnyű nekem, hogy nem tudok segíteni. Betegyelek egy otthonba? Istenem! Istenem! Miért adtál az én anyukámnak ennyi bajt? Nem tudom én ezt megtenni.  Ezen még gondolkodnom kell.  Attilát kérdezed? Nem ment ez a kapcsolat. Két éve csak vitatkoztunk, és azt gondolom ő nem tudott elfogadni engem igazán. Befejeztük. Kölcsönösen. Nincs harag közöttünk.  Ne nyugtalankodj. Talán majd egyszer eljön nekem is az igazi.  Tudod, hogy én nehézkesebb vagyok, mint Márti… Nekem a munkám is fontos.

       Az asszony megsimogatta kezével lánya kócos, sötét haját, bánatosan nézett fekete szemébe, és mintha csak önmagát látta volna ennyi idősen. Elérzékenyült. Magához húzta Ágota fejét, majd újra írni kezdett.

      „Ne sírj! Viselem a keresztemet. De édesapád is ezt szeretné és én ezt valóban a legjobbnak látom. Kérlek, hogy intézkedjetek Mártával. Én valóban így leszek nyugodt és boldog. Szeretném, ha sikeres és boldog ember lennél te is! Azért legyen majd magánéleted is. No, jól van. Biztosan megtalálod majd egyszer életed párját. Egy kicsit megnyugodtam.”

       Elringatóztak egymásban anya és lánya. Margit csengetésére riadtak. Ágota beengedte a nőt és megbeszélte vele a további teendőket. Margit is elolvasta a levelet és nagyon egyetértett a leírtakkal.

     - Én nem mertem eddig ezt javasolni Ágota, de valójában ez lesz a legokosabb megoldás. Én ismerek egy otthont, fenn a hegyen, a református egyházé. Ismerem a vezetőjét. Szólhatok az érdekedben. Nyilván külön szobásra gondoltok majd. Igaz? Próbálok segíteni. Most menj a dolgodra. Addig is itt vagyok én, ha gondolod, addig beköltözöm ide, hogy napi huszonnégy órában tudjam ellátni a mamádat. Nem sokkal kérek többet. Egyedül élek, nekem mindegy. Legfeljebb néha haza nézek. Csak egy kulcsot kérek.

        Ágota átölelte Margit ápolónőt. Beköltözési javaslatát külön örömmel fogadta, hiszen ez óriási terhet vett le a válláról.  Tisztában volt azzal, hogy édesanyja elhelyezése nem megy egyik napról a másikra. Tudta, hogy mindezek ellenére nehéz napok, hetek következnek.

3

          Pár nap múlva a sors vagy a jó Isten akarata oldotta meg életének nehéz részét.

         Édesanyja hirtelen rosszul lett, fulladozott, erősen köhögött. Ágota éppen a testvérét akarta felhívni, hogy megbeszélje vele édesanyja esetleges elhelyezését. Margit ekkor rémülten szaladt a telefon felé, kikapta Ágota kezéből a kagylót és a mentőket hívta.  A lány először nem is értette a villámgyors eseményeket, majd rémülten rohant be édesanyja szobájába. Elsikította magát.

        - Margit, gyere gyorsan!  Segíts!  Nem mozdul a mama!  – Margit berohant a szobába és megállapította, hogy Edit asszony már nem él. Nyitott szemét kezével lezárta, majd a földön kuporgó lányt felsegítette, leültette egy fotelba, vizet és nyugtatót hozott számára. Közben megérkezett a mentőautó is. De már nem volt más dolga az orvosnak, mint megállapítani a halál beálltát.

          Margit nővér ott állt Ágota mellett a nehéz percekben. Mindenben segített neki. Mintha csak a hozzátartozója lett volna.  Édesanyja temetésére húga és családja is megérkezett. Margit főzött, és a két kisgyerekre vigyázott. 

          Testvére és családja pár napot maradt még a temetés után. Megnézték a színházban az éppen futó előadást, Gergőt is megismerték. Aztán az utolsó napon, késő este, amikor már mindenki lefeküdt, csak a két testvér ült vörös bort kortyolgatva a konyhában, ahol végre kibeszélhették magukat.

          - Úgy örülök Ágica! Annyi mindent megtudtam most tőled. A Mamáról, a munkádról. Végre elolvashattam a cikkeidet.  Nem hittem volna, hogy valaha is újságíró lesz belőled és fotós - megsimogatta nővére karját.

        - Nagyon hiányzik a mama. Sokat gondolok apára is. Emlékszem, amikor a papa szülei meghaltak, nem lehetett elvonulnia, várták a betegek és várta a műtő. És milyen szépen ellátta a mamát és körbe vette a szeretetével, amikor már beteg lett… Hihetetlen, hogy egyik sincs már! Nagyon hiányoznak a szüleim, Márti…  –  Ágota  sírva fakadt.

         - Nekem is, de most nem szabad elmerülni a múltban. Persze nekem azért könnyebb, tudom, nekem ott van a férjem, a gyerekek… Majd az idő segíteni fog…  És mondd, milyen ez az új kapcsolat ezzel a fiúval? Komoly? Vagy inkább azt kérdezem, lehet jövőtök? Egyébként nagyon szép orgánuma van, szépen beszél, és tehetséges színésznek látom. Nem sokat tudok róla persze, hiszen nem itt élek…

          Ágota megtörölgette kisírt szemét. Kortyolt egyet a poharából.

         - Nagyon friss ez a dolog.  Csak nemrég van szorosabb kapcsolat közöttünk. Sokáig nem tudtam egészen közel kerülni hozzá. Aztán egyszer csak, egy séta után, ilyen még nem történt velem soha, a testébe ájultam, amit nem is ő, hanem én kezdeményeztem…

        - Na, ne! Mi történt veled? Megbolondultál?

       - Igen. Annyira kívántam, és szeretem. Ha tudnád milyen érzéki? És az óta, sok szép és tartalmas pillanatot töltöttem vele. Épp most szándékoztam bemutatni a mamának – megint sírva fakadt.

      - Jól van, jól van. Ne sírj! Koccintsunk inkább a szerelmedre, annak tartósságára - megemelte poharát, majd követte Ágota is.

       - Csak hát tudod Mártikám, fogalmam sincs a jövőről. Vannak kételyeim Gergővel kapcsolatban, hiszen ő csak erre az előadásra szerződött, aztán visszamegy és máshol fog játszani. De beszéljünk másról! Mi legyen a lakással és a mama pénzével?  Ebből akarta fedezni az otthonba helyezési költségeket.

       - Hagyjuk. Te voltál a mamával. Nekünk, nekem nem kell semmi. Add el a lakást, ha gondolod, a pénz is a tied. Nekünk minden megvan. Tudod, hogy jól élünk. Nagyon fáj nekem, hogy nem láthattam a mamát. Karácsony után akartam a gyerekekkel eljönni… Lelkiismeret furdalásom van… Bár, tudom, hogy szeretett téged, talán jobban, mint engem. Büszke volt rád. Írt egy levelet, nem volt hosszú, de áradozott rólad. Én meg örültem ennek. Egyébként hidd el, hogy jobb így a mamának is. Csak még több szenvedés várt volna rá…

       - Tudom. De akkor is! Hiányzik… - megtörölte könnyes szemét, majd folytatta -  Jól van. Nem sírok. Köszönöm, hogy az anyagiakhoz így állsz hozzá. Akkor majd Margitnak adok valamennyit, mert nélküle nagyon nehéz lett volna. Nagyon rendes asszony.

         - Igen, tudom. Gondoltam is, hogy esetleg megpróbálom rávenni, hogy jöjjön ki hozzánk, segíthetne nekem a gyerekek ellátásában, a háztartásban…

        - Szükséged lenne rá? – kérdezte csodálkozva a nővér.

       - Fárasztó ám a két gyerek és a háztartási munka… Jó, tudom a mama is ezt tette itthon minden segítség nélkül, de ott kint már más az élet… Talán még egy galériát is tudnék akkor gondozni… Veled kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy az egy dolog, hogy Gergő majd visszamegy Pestre. De hát a te foglalkozásod olyan, hogy esetleg utána mehetsz, ha úgy adódik, és ott találsz majd egy hasonló állást…. Nem?

          - Hát azért nem ilyen egyszerű. Itt bíznak bennem, szeretnek, jól ismernek. És nem olyan egyszerű. Aztán én eléggé földhözragadt ember vagyok, nem olyan, mint te. De hagyjuk ezt most!

        -  Irigyellek azért, hogy ilyen sokoldalú vagy. Péter imádja a fotóidat, amiket régen rólam, rólunk készítettél.

       - Ugyan Márti! Ne irigyelj engem. Valahol mindig egyedül vagyok… Neked van szép családod, remek férjed… Téged mindig a művészettörténet érdekelt, nem akarod elvégezni, ha esetleg Margit segít neked? Jelentkezhetnél Bécsben erre a szakra… - kicsit elgondolkodott  -  És  Péter?  Jól megvagytok ennyi év után is?

        - Nem tombol a testünk, bevallom, bár néha azért előfordul… Jól választottam azt hiszem. Szeretjük egymást és jól összepasszolunk.  Okos, tehetséges, csak támogatni tudom…

     - Jó ezt hallani. Szép vagy még mindig Márti. A galéria gondolata nem rossz ötlet. Holnap jön Margit, a mama ruhájából válogat, felajánlottam neki. Talán beszélj vele akkor a terveidről.  De, gyere, megmutatom azokat a képeket, amit az óta fotóztam, amióta nem láttuk egymást. Most kevés időm volt, hogy ebben is elmerüljek, hogy csak a fotózás legyen.  De azért van jó pár színházi kép, sőt portré fotók… Majd a nyáron talán.

        A két testvér elindult édesapjuk egykori dolgozószobája felé, ahol Ágota a fotóit tartotta.

 

4

      Rohant az idő, a karácsony közeledett. Ágota valamennyire túl volt édesanyja elvesztésén, bár tudta, hogy még sok hónapnak el kell telnie, hogy a gyásza lezáródjon. Gergő léte ebben a helyzetben  , sokat segített   Ágotának.

          A férfi éppen a decemberi utolsó előadásán volt túl.  Előadás után kéz a kézben indultak hazafelé Ágota lakására.

      Amikor beléptek az előszobába, Gergő, lesegítette Ágota kabátját, majd mindketten a konyha felé indultak. Gergő már otthonosan mozgott a lakásban, végül is sokat voltak együtt és inkább ebben a lakásban találkozgattak.

      - Tudod mit Ágota? Most te menj be a szobába, ma én készítek vacsorát. Egy jó félóra és készen leszek.

       - Biztosan? - nézett Gergőre a lány - Van miből összeállítani? – hirtelen a hűtőgéphez lépett, kinyitotta az ajtaját. Elámult. Tele volt zöldséggel, nyers hússal. Becsukta, majd átölelte Gergőt – Te kis hamis! Ma  te titokban  bevásároltál.  Nem is vettem észre.

       Gergő megcsókolta a lányt, majd kifelé tuszkolta a konyhából.

        A lány szerette Gergőt, de félt. Attól félt, hogy nem lesz közös jövőjük. Tudta, hogy Gergő csak erre a szerepre szerződött. Szinte nem is akart belegondolni, hogy mi lesz, ha Gergő visszamegy Pestre. De nem hozta szóba eddig. Ahogy a férfi mondta neki első alkalommal csak éltek a szerelemben, a közös napokban. Minden kérdését a szőnyeg alá söpörte.

        Most bement a fürdőszobába, befeküdt a fürdőkádba, behunyta szemét és hirtelen édesanyját látta maga előtt. Amikor még fiatal volt, szép és karcsú, amikor a nagyon jóképű édesapja éppen átöleli a nappaliban, és ő, a húgával együtt kíváncsian lesi az eseményeket. Kopogásra riadt vissza a jelenbe.

           - Gyere be! – kiáltott az ajtó felé a lány.

             Gergő bekukkantott – Nem rossz ötlet, de most inkább nem mennék be. Kész a vacsora, tálalva van. Jössz? Frissen kell elfogyasztani!

         - Jól van Gergő, csak egy perc, akkor és máris készen leszek.

           Ágota felvette otthoni melegítő nadrágját, egy fehér pólót, megfésülködött és a nappali ebédlő részében megterített asztalhoz ült.

          Gergő várakozva nézte, hogy vajon mit szól mindehhez a lány. Nem kellett csalódnia, őszinte, szívből jövő örömet látott a lány szemében. Nehéz volt a szíve, tudta, hogy el kell majd búcsúzniuk és ismerve saját természetét, nem tudta mennyire marad élő Ágotához kapcsolódó érzelme. De ő is úgy volt a dologgal, hogy csak a pillanat élt, nem akart semmit előre tervezni. Élvezettel falták Gergő varázslatos vacsoráját, majd utána egy-egy pohár vörös borral a kezükben leültek a nappaliban lévő kanapéra.

           Aztán pár perc múlva Ágota váratlanul felpattant, a laptopjához ment, bekapcsolta. Lágy, szomorkás hangulatú zene szólt, Diana Panton énekelt.

       - Biztosan nem ismered - visszaült Gergő mellé, aki figyelmesen hallgatta a francia szöveget.

       - Nem. De most had hallgassam, értem kicsit a franciát:

  "Tudod, szeretni foglak, még a jelenléted nélkül is szeretlek, még remény nélkül is szeretlek életem minden napján (Tu sais je vais t'aimer Même sans ta presence Je vais t'aimer Même sans espérance Je vais t'aimerTous les jours de ma vie) „

         Elgondolkodva Ágotára nézett. Ágotában a finom érzékenységét, és a hirtelen feltörő, vad, érzéki szeretővé való átalakulását szerette.

 Belekortyolt a borba,  letette  poharát az előttük lévő asztalra, majd átölelte a lányt, és szeretni kezdte.  

       Diana Panton mindeközben csak énekelt, a két ember pedig sokáig nem tudott betelni egymással.

      Amikor izzadtan feküdtek, megtelve egymással, egymás mellett a szőnyegen, Ágota lekapott a heverőről egy kockás takarót, amit mindkettejükre ráborított, egész közel csúszott Gergőhöz, aki most behunyt szemmel feküdt mellette.

         A dal folyamatosan ismétlődött.

     - Ugye szép? Hát neked találtam ezt. Így fog majd történni, ha elmész. Így fogok érezni, sírni fogok, és biztosan visszavárlak… Mert elmész előbb-utóbb, én pedig itt maradok. Erről eddig nem beszéltem. De te sem.

    -  Szeretlek Ágota. Miért kell erről beszélni? Akkor is lesz megoldás. Hidd el nekem! Mert én ugyanazt akarom, amit te. Sokat, sokat veled lenni. Neked olyan szép lelked van. De most mondanom kell valamit, őszinte akarok lenni. Én sokkal rosszabb ember vagyok, mint amilyennek képzelsz. Persze te megérintettél nagyon… És vannak elképzeléseim a jövőt illetően - simogatni kezdte a kérdőn ránéző lány vállát.

        - Mit értesz ez alatt? Én eddig nem vettem észre… Vagy hazudtál nekem valamiben? - Ágota felült, magára vette fehér pólóját, Gergő is visszabújt a nadrágjába. Ismét a kanapén kötöttek ki.

        - Tudod, volt egy időszak, amikor erősen alkoholizáltam, dohányoztam, nőztem, most is rágyújtanék, de nem akarok itt…

      - Hozok egy hamutálat, majd kiszellőztetek – mondta most kissé kényszeredetten Ágota.

     - Mielőtt lejöttem Pestről, mondtam, hogy volt egy hosszú kapcsolatom, ami lezárult nagy nehezen… Tudom ezt csak futólag említettem és most…

      - Most? Mi van most? Őszintén Gergő! - Ágota hangja emelkedett és ingerült lett, erősebben dobogott a szíve, mint aki valami rossz hírre vár.

         Gergő megsimogatta a lány arcát, megcsókolta, majd folytatta - Tudod, két napja kaptam egy üzenetet Sárától. Így hívták a lányt. Állítólag gyereket vár tőlem…

         Ágota szótlanul, kétségbeesett szemmel, mereven a férfira nézett, majd hirtelen felállt és le-föl alá járkálni kezdett a szobában. Gergő is felállt és hirtelen leállította a lányt, átfogta derekát és arcával a lány hajába borult.

        - És? Most mi lesz? Velünk mi lesz? – kérdezte szinte sírva Ágota.

       - Maradok neked. De fel kell, hogy utazzak. Hétfőn felmegyek és beszélek vele. Lerendezem az egészet.

          Ágota hirtelen eltolta magától Gergőt, majd lekuporodott a kanapé sarkába és hangos zokogásban tört ki. Gergő idegesen ült le az egyik fotelba és fájón nézte a lány keserves zokogását. Elkeseredetten monologizálni kezdett.

         -  Kérlek, ne sírj! Nem akarok vele élni! Akkor sem, ha tényleg gyereket vár.  Így is elfogadsz majd engem? Elfogadnál? Ha nem tudom lebeszélni Sárát, akkor majd támogatni fogom a gyerekem, de nekem már te kellesz… Érted? És fel kellene majd jönnöd Pestre… Mert… Végig gondoltam. A távkapcsolat nem nekem való…  – ekkor  leült a zokogó lány mellé és várta a válaszát.

           Ágota, megtörölte szemét, kifújta az orrát, csak utána válaszolt.

       - Nem tudom. Lehetséges, hogy elfogadnálak. Áruld el nekem, a mi kapcsolatunk óta, találkoztál ezzel a Sárával?  Mert a szívem azt mondja, ne engedjelek el, kellesz nekem, de az eszem azt mondja nem szabad. Nem biztos, hogy meg tudok birkózni ezzel a nagyon váratlanul ért dologgal. Szerintem hiába mondod, hogy lezártad ezt a nőt, ezt a kapcsolatodat, még szereted azért őt, aki a te gyermekedet hordozza a szíve alatt. Ugye?

      - Nem Ágota. Sajnálom. Inkább sajnálom. És be kell vallanom, hogy egy alkalommal találkoztam Sárával a múlt hónapban, jóval a premier után, amikor egyszer felmentem Pestre. Elment az eszem és lefeküdtem vele. Nem akarok hazudni neked.

      - Na, jó Gergő. Gyakorlatilag megcsaltál vele. Lehet, hogy akkor esett teherbe és talán szándékosan tette. Tudott rólam? Most végleg eltörött a szívem Gergő.

     - Sajnálom. Ez az egész egy alkoholos állapotban összejött semmi volt. Igen, tudott rólad. Megmondtam, hogy van egy szép kapcsolatom… Reggel, amikor kijózanodtam, nagyon pocsékul éreztem magam, és csak úgy szó nélkül eljöttem tőle, utáltam magamat.

       - Semmi volt neked, azt mondod. Félelmetes erkölcsi érzéked van, csak most kezdelek megismerni, lehet, hogy a kolléganőmnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy messzire kerüljelek el, mert te egy kiüresedett, beképzelt, önző férfi vagy. Minden nőt kihasználsz. Ne ámíts tovább engem! Undorító – mondta halkan és keserűen - korán adtam magam, ebben hibás vagyok én is, hiszen alig ismertelek. Bár híred azért volt, mint mondtam. Összehordtak a jóakaróid rólad fűt-fát, de én nagyon bíztam benned. Az érzelmeimről pedig nem tehetek.  Arra gondoltam, hogy majd az én szerelmem ad erőt neked ahhoz, hogy gyökeresen megváltozz. Hogy én menjek utánad? Ezek után? Ne, ne gyere ide! Nem, nem kell! Úgyis elmentél volna, tudom. Ez pedig a másik dolog.

         Gergő tétován álldogált, majd megszólalt.

     - Nem részletezem, hogy miért jöttem össze Sárával… Amúgy meg teljesen véletlenül futottunk össze, eszembe sem jutott volna, hogy felkeressem. Manipulált. Most már tudom.  Ágota, az érzelmem irántad nem játék volt… Ezt az egyet hidd el. Nagyon-nagyon sokat adtál nekem és… és tényleg szeretlek. Én tulajdonképpen azon töprengtem, hogy össze kellene költöznünk. Adj időt.! Meg kellene beszélnünk a kettőnk szerelmét - könyörögve lépett a lányhoz, aki ismét eltolta magától.

        - Az fáj a legjobban, hogy miután összejöttél velem, képes voltál, akár józanul, akár részegen lefeküdni vele. Akkor majd, ha már távol leszünk egymástól mi fog történni?  Majd az adódó szabadidődben felszedsz valakit, vagy előrángatod a múltbeli nőidet. Még, ha rendeznéd is ezt a Sára ügyet, tudod nem biztos, hogy bízni tudnék benned. Csak azt nem értem, hogy egy ilyen szép estét csinálsz nekem, és egyszer csak el kezded ecsetelni a mocskos ügyedet. Miért éppen most? Miért nem a telefonálása után ültél le velem erről beszélgetni?  Nem véletlenül féltem én ettől a kapcsolattól…  Elég volt a magyarázkodásból… Elfáradtam. Lefekszem. Szeretném, ha most elmennél. Részemről befejezett ez a szerelem. Nincs értelme hitegetned, azt hiszem gyenge jellem vagy, hibás jellem vagy, nem az, akinek gondoltalak. Hagyjál magamra! – gyors mozdulattal, felszegett fejjel a konyha felé indult.

       Gergő leforrázottan hallgatta a lányt, nem szólt, abban reménykedett, hogy néhány nap múlva, ha visszajön Pestről és tisztázza Sárával a dolgot, aki reménye szerint nem fogja megtartani a gyerekét, ismét leülhet majd Ágotával. Addigra talán megnyugszik és esetleg ad még egy esélyt neki. Kiment az előszobába, felvette kabátját, majd kilépett a bejárati ajtón. Kicsit tétovázott, hogy visszajön és elköszön a lánytól, de meggondolta magát. Sietős léptekkel ment le a lépcsőn a kapu felé.

 

5

          Másnap reggel ködös reggelre ébredt Ágota. Fájó szívvel gondolt Gergőre, az együtt töltött estére.  Arra gondolt, hogy ez a férfi nem érdemelte ki az ő szerelmét. Csalódott volt. Lassan tért  csak magához. Rendbe tette magát, a lakást, majd eszébe jutott, hogy Gergő néhány holmiját összeszedje. Fogta a tárgyakat és bepakolta egy nagyobb szatyorba, azt gondolva, majd leadja a színházi portán. Bement a konyhába, majd egy kávét főzött le magának. Leült a gőzölgő kávé mellé és azon elmélkedett, hogy mitévő legyen.

        Ekkor csengett a mobil készüléke. Felvette. Emma kereste, az egyetlen jó barátnője, akivel hosszú barátságban voltak. Együtt jártak általánosba, gimibe, majd Emmát felvették az orvosira és jelenleg már aneszteziológus szakorvosi jelölt volt. A helyi sebészeten dolgozott.

        - Jó, hogy hívsz Emma. Annyira nem volt eddig időm.

       - Nem hát, mert idődet kitöltötte a szerelmed, igaz? Hogy vagytok?

      - Már sehogy. Tegnap este elküldtem. De hadd ne beszéljek most erről. Mikor tudunk találkozni?

        Emma a munkahelyén volt. Még volt egy órája a műtétig, ahol ő volt az altató orvos.

      - Tudtam, tudtam… Tudod erre a pasira rá volt írva, hogy nőfaló, hogy nem igaz ember. Nem akartalak lebeszélni róla… De a vigaszod lehet, hogy még időben kiderült. Remélem, nem hagyod el magad? És nem merülsz el a bánatodban? Jól ismerlek.

     - Nem érek rá most erre, ide-oda kell utaznom, riportok, beszélgetések, kritikák, fotózás vár rám. Van most éppen elég dolgom, de nem tartalak fel, mikor találkozunk?

    - Négykor végzek, felmegyek hozzád, ha otthon vagy és ráérsz.

    - Príma. Addig én is végzek. Ebéd után beszaladok a szerkesztőségbe, elintézem, még amit el kell, aztán várni foglak valami jó kis vacsival.  Szia!

        Ágota bolognai  lasagnát készített, vett hozzá egy jófajta vörös bort. Próbált nem gondolni az előző este eseményeire, próbálta meggyőzni magát, hogy nem sír Gergő után. De a szíve nagyon nehéz volt. Nem tudott hazudni magának.  Amikor délután leadta a portán a szatyrot, ideges volt, félt, hogy esetleg összefut Gergővel. Nem tudta, hogy már délelőtt elutazott.  Aztán vásárolni ment, hogy elkészítse majd a vacsorát barátnőjének. Vacsorakészítés közben Gergőre gondolt. Siettette volna a felejtést, aztán felfogta, hogy fájó érzelmeinek csitulása erőszakkal nem fog menni – Majd az idő! – sóhajtott egy nagyot, miközben kavarta a szószt – Én hülye, még érzelegtem neki azzal a szép dallal: Tu Sais n je vais t’aimer – kezdte énekelni, majd hirtelen lecsapta a kanalat az asztalra - Na, ebből elég! Én nem vagyok normális! Érzelmes hülye lettem… - hirtelen megeredtek a könnyei. De csak folytatta a konyhai munkát, majd bekapcsolta a rádiót, hogy elterelje valami mással a gondolatait.

          Mire a barátnője megérkezett, már rendbe hozta magát és mosolyogva fogadta. Emma kicsit fáradt volt, mesélt a munkájáról, a kórházi eseményekről.

       - Finom a főzted. Jól esik a bor, gyere, üljünk be a szobába! – Emma felállt, kezében a vörösboros pohárral bevonult a szépen berendezett nappaliba, leült a kanapéra, Ágota követte.

      - Ha belegondolok, hogy még huszonnégy órája sincs, hogy itt ültünk tegnap Gergővel és…

     - Ne gondolj bele! Az isten szerelmére! Inkább örülj, hogy a sorsod megszabadított egy gátlástalan férfitól. Van munkád, amit szeretsz, szép otthonod…

     - Igazad van biztosan Emma, majd elmúlik idővel. Tudod, olyan jól esik, hogy a boltban ismerik a cikkeimet, és örömet látok bizonyos emberek szemében. Ráadásul ismerték apámat, anyámat sokan. Örülök, hogy tehetségesnek tart a főnököm, és jól el vagyok a kollégákkal is… De most üres ez a lakás, Márti azt mondta adjam el, de még nem volt időm, hogy ezzel foglalkozzam.

      - Miért? Kell neki belőle a pénz? – kérdezte kissé ironikusan Emma.

     - Dehogy! Ő nem olyan. Nagyon jól élnek, hiszen tudod, hogy a férje menő sebész. Néha úgy irigylem, hogy rátalált az igaz szerelemre. És olyan korán. Csak olyan messze van! Ő is hiányzik.

     - Majd te is rátalálsz egyszer, ne izgasd magad! Neked hivatásod is van… Látod, én jól vagyok Mátyással. Már két éve. Várom, hogy végre megkérje a kezemet. De ő olyan kis gyámoltalan típus, de nagyon szeretem ugyanakkor. Mindent szeretek benne. A gimiben a tanítványai is szeretik. Most a negyedikesek osztályfőnöke, nagyon szót tud velük érteni, pedig nem könnyű. Velük, sokkal magabiztosabb, mint velem… Nem is értem…

       - Fél tőled, túlságosan kemény tudsz lenni, ha éppen úgy adódik.

      - Tényleg? Jó, hogy mondod, akkor majd kicsit változtatok magamon. Lehet, hogy igazad van. Képzeld! Elmegy a Farkas doktor, Londonban kapott állást. A prof most keresett helyette valakit, állítólag talált egy fiatal sebészt, aki most szerezte meg a szakvizsgáját. Debrecenből idejön. Hát, kíváncsi vagyok milyen ember lesz majd? Mindig félek, ha új kollégát kell megszoknom. Majd csak januártól jön.

      - Biztosan jól kijöttök majd! Szerintem veled ez nem nehéz… Ne aggódj! Felteszek valami jó kis zenét.  Nem baj?

       - Miért lenne baj? Tegyél csak fel egy jó kis jazzt. Neked jó CD-id vannak.  Aztán nekem többet jöttment színésszel ne kerülj kapcsolatba! Csak felforgatják az érzelmeidet. Haragszom most nagyon erre a Gergőre. Többet érdemelsz…

    - Ne bolondozz! Lehetett volna normális férfi is. Attól, hogy színész a foglalkozása. Én mindig beleválasztok a rosszba, ezek szerint. Aztán én mindig olyan félve tudok csak szeretni. Attilával is így voltam. Mindig attól félek, hogy átvernek. Félek, hogy mi lesz velünk majd, aggódom, hogy nem vagyok elég jó nő, és a többi.  Lehet, hogy ezzel eleve bevonzom a rosszat, mi?

     - Te bolond vagy! Hogy lehet így kapcsolatba kerülni bárkivel is? Próbálj erről leszokni, mert örökre egyedül maradsz.  Nem is értelek… hiszen te csinos vagy, és sikeres lettél a szakmában,

- nézett Emma elgondolkodva barátnőjére.

         Még hosszan beszélgettek. Emma jókedvre derítette a sztorizásaival, a végén már annyit nevetgéltek, hogy Ágota egészen megfeledkezett Gergőről. Kicsit könnyebb lett a lelke.

 

6

      Gergő egy presszóban találkozott egykori barátnőjével, Sárával, akivel elég zavaros magánéletet éltek. A sem veled, sem nélküled kapcsolat volt. Sára táncosnő volt egy zenésszínháznál. Most, hogy elnézte Sára szép arcát, nagy kék szemét, valami ismét megmozdult Gergő szívében. Pedig nem akarta. Érzelmei Ágotához erősebben kötődtek, mint gondolta volna. Bár, előző este végig gondolta, hogy közös jövőjük nem biztos, hogy létre hozható lesz.

     - Nos, akkor mesélj Sára! Megrengetted kicsit a magánéletem. Tudod, megszerettem valakit közben…

     - Tudom. Már a múltkor mondtad. És komoly a kapcsolatod? Mert a múltkori együttlétünk alapján azt gondoltam, hogy mi nagyon egyek vagyunk minden hülye dolgunk ellenére…

      - Ez igaz Sára. De fáradt lett ez a kapcsolat.  És hát kissé ittas voltam és nem kellett volna ismét együtt lennünk. Valahogyan le kellene már végleg zárni a mi egykor valóban szép kapcsolatunkat.  De mi ez a terhesség? Egyáltalán tőlem vagy terhes? - nézett éles pillantással a lányra, aki a poharát forgatta közben az asztalon.

       - Valószínű. De nem tartom meg. Nem akarok még gyereket. Erőszakkal meg pláne nem.

Csak akartam, hogy tudd, meg, hogy… Nem lehetne esetleg újra megpróbálnunk? Én, szeretlek még, tudod, hiába próbálkoztam új kapcsolattal nem ment… Nekem te vagy a férfi, a nagy ő. Akármilyen is volt az elmúlt közös három évünk, én szépnek találom…

       Gergő hiúságának jól estek Sára szavai. Megfogta a lány asztalon nyugvó kezét.

   - Nem tudom. Hogyan gondolod? Te betegesen féltékeny vagy, én pedig nem szeretem az örökös kutakodásaidat…

      A lány hirtelen közbeszólt.

     - Nem leszek féltékeny. Adok neked szabadságot, persze azért pici keretek lesznek, csak szeress Gergő! – kék szemével esengve nézett a férfi barna szemébe.

     - Tényleg szeretsz, és tényleg megváltozol? Nem hisztizel? Felnőtt módra viselkedsz?

Hát ebben kételkednem kell.  Még januárban van jó pár előadásom, aztán visszajövök. Utána már csak elszórtan lesz… Szóval, akkor nem tartod meg? Miben segíthetek?

       - Anyagilag, ha beszállnál és velem lennél utána…

      - Mikor lesz? Voltál már orvosnál?

     - Persze. Tudtam, hogy a héten esetleg itthon leszel, így csütörtökre kaptam időpontot… Akkor együtt leszünk újra? – kérdezte és esdeklő tekintettel a férfi szemébe nézett.

    - Rendezni kell magamban a dolgokat. Majd meglátjuk. Találkozgathatunk esetleg ismét, de nem költözöm hozzád. Az még messze van, azt hiszem. Jobb lesz ez így, ha te is ezt gondolod, vagy elfogadod…

      - És a karácsony? Velem lennél? – kérdezte a lány feszülten.

     - Tudod, hogy édesanyámmal vagyok karácsonyeste, esetleg másnap, majd ezt még megbeszéljük.

      - De Pesten leszel?

      - Kezded? Azt gondolod, hogy lemegyek a vidéki barátnőmhöz?

      - Azt. De az sem baj, majd visszajössz. Tudom, hogy visszajössz… Szerintem mi nem tudunk egymás nélkül élni…

         Gergő elnevette magát - Szóval még az alkura is képes vagy? Nem, azért annyira rongy nem vagyok. Szerettem azt a lányt, de szakított velem. Én meg könnyen feladtam. Lehet, hogy mégis te vagy nekem az igazi… Fizetek Sára és menjünk fel hozzád.

        A lány arca kisimult, kék szeme ragyogott, Gergőnek most megint mindent megbocsájtott.