Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Juhász Gyula

2010.11.03

 

 

Kép

 

 

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.), a 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője.

Juhász Illés (1853–1902) posta- és távirda főtiszt és felesége, Kálló Matild (1862–1953) első gyermekeként született. Anyai nagyapja Kálló Antal volt.

1893–1902 között a szegedi Piarista Gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban, augusztus 25-én az Ovidius című versét közölte a Budapesti Napló. 1899. augusztus 26. – 1900. május 5. között piarista novícius Vácott. 1902. május 26-án apja meghalt hátgerincsorvadásban. 1902–1906-ban a pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója volt. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1904. november 26-án, a diáktüntetés alkalmával rendőrkard sújtott rá, megsebesítve fejét és kezét. 1905-ben megismerkedett Adyval, aki nagy hatással volt rá. Juhász Gyula korán felismerte Ady költői tehetségét.

1906. június 7-én tanárvizsgát tett, majd a máramarosszigeti piarista gimnáziumban tanított (1906–1908). 1907. február 9-én öngyilkossági szándékkal eltűnt a városból. Március 17-én tanári államvizsgát tett Budapesten, megismerkedett Gulácsy Lajossal.

1907. augusztus 17-én publikálta első újságírói sikerét jelentő vezércikkét a Szeged és Vidékében Tetemrehívás címmel. Ősszel a lévai piarista gimnáziumban kezdett tanítani.

Október 1-jén elhagyta Lévát, Pestre utazott, a Lánchídról a Dunába akart ugrani, de ifjúkori szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, s közölte vele, hogy Szegeden megjelent első verseskönyve (Juhász Gyula versei), s ezzel a hírrel visszaadta életkedvét. Október 3-án hazatért Szegedre.

1908–1911-ben a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára volt. Egyik megalapítója volt A Holnap antológiát kiadó költői mozgalomnak. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt, és reménytelen szerelem fűzte hozzá. Az első Anna-vers 1908. október 25-én jelent meg. 1911–1913-ban a szakolcai királyi katolikus főgimnázium tanára volt, de ezt száműzetésnek érezte. 1913–1917-ben a makói állami főgimnáziumban tanított, s ez idő alatt a városban lakott.

1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. A Rókus kórházban kezelték, ahol fölkereste Eőrsi Júlia. 1917. január 8-án idegrohamot kapott, betegségével a budapesti Moravcsik-klinikán kezelték. Április 9-én „hivatalosan elmebetegnek nyilváníttatik”. 1915. január elején megjelent második kötete, Új versek címmel.

1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Dél- Magyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat. Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika kialakításához kezdett. Május 7-én a francia megszállás alatt levő Szegeden, a már április közepén fölülkerekedő ellenforradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták. Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott, verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. A Munka című szociáldemokrata lap dolgozótársa, a munkásotthonban folyó kulturális munka irányítója volt.

Negyedszázados költői jubileumát 1923. május 20-án Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Móra Ferenc köszöntötte. 1925-ben egyik cikke miatt bíróság elé került, de felsőbb fokon fölmentették.



1926-ban Bécsben József Attila kalauzolta; Kassákkal, Hatvanyval találkozott. 1926 augusztusában Ipar utca 13. szám alatti szülőházát lebontották. 1928-tól havi 44 pengő nyugdíjat kapott. 1929. január 18-án elsőként jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta), a siker azonban megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal mérgezte meg magát.

Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége, pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektől rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat. Költői stílusát kevésbé hatja át a szimbolizmus, mint a századelő nagy újítóiét, nyelve konkrétabb, reálisabb, érthetőbb. Költeményei általában rövidek, kompozíciójuk zárt. Az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Mélyen hitt a szépségben és a művészetben, mely az elveszett édent jelentette neki.




Milyen volt...


Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Tiszai csönd


Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!