Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ki is volt a méltatlanul mellőzött Bara Margit?

2010.06.07

 

Kép

 

A napokban láttam a televízióban a Csempészek c. filmet. Főszereplője volt Bara Margit. Valaha sok filmjét láttam. Gyönyörű és tehetséges színésznő volt, a magyar film aranykorának fenséges arca.

 Ki is volt ő?

 

( Szakadék, Bakaruhában, Csempészek, Szegény gazdagok, Ház a sziklák alatt, Pár lépés a határ, Hosszú az út hazáig, Zápor, Katonazene, Kertes házak utcája, Pacsirta, Hideg napok, Aranysárkány, Imposztorok – csak néhány film...)

           

A Csempészek c. filmből egy jelenet

Kép

Bara Margit Éva (Kolozsvár, 1928. június 21.) Kossuth-díjas magyar színész. Székely eredetű családnevének eredeti formája Barra volt, édesapja változtatta meg Barára 1955-ben települt át Magyarországra. Noha színházban is folyamatosan játszott, magyarországi népszerűségét elsősorban filmszerepeinek köszönheti, hiszen az 1950-es, 1960-as évek több sikeres és jelentős alkotásában alakított fontos szerepeket. Több nyelven beszél, a magyaron kívül románul, franciául, angolul és spanyolul. Pályafutását rosszindulatú és alaptalan pletykahadjárat törte derékba, melynek következményeként az újabb filmszerepek elmaradoztak, a színházban pedig tehetségéhez, művészi rangjához méltatlan feladatokat kapott. 1977-ben úgy döntött, hogy végleg visszavonul a színészi pályáról.

 

Bara Margit a kolozsvári Színiakadémián tanult egy évig. Mivel az iskolát áthelyezték Marosvásárhelyre, a művésznő nem folytatta tovább a tanulmányait, mert 1945-ben a Kolozsvári Magyar Színház művésze lett. Eredetileg balerina szeretett volna lenni, táncolni is tanult, alkati adottságai azonban nem voltak megfelelőek erre a pályára.

 

Kép

Az 1950-es évek közepén Magyarországra települt, itt kezdett el filmezni 1956-ban. Ranódy László Szakadék című alkotásában játszotta a női főszerepet Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre partnereként. A történet főszereplője az egykori szegény parasztfiúból lett tanító, aki azzal a meggyőződéssel tér vissza a falujába, hogy a gazdagok és szegények közötti szakadék némi jó szándékkal és segítőkészséggel áthidalható lenne. Az élet azonban nem ilyen egyszerű még a filmekben sem. Darvas József drámájának megfilmesítése sem volt egyszerű, hiszen a forgatókönyv már 1943-ban elkészült, de csak 13 évvel később valósulhatott meg.

 

Kép

Ranódy a következő filmjében is főszerepet osztott Bara Margitra: A tettes ismeretlen (1957) egy vízivárosi bérház életébe nyújt bepillantást néhány évvel a háború után. Az apró emberi tragédiák egy nagy tragédiába torkollanak: a házban lakó gyerekek egyike aknagránátot talál, ami felrobban. További szereplők: Ajtay Andor, Bárdy György, Makláry Zoltán, Mezei Mária, Dajka Margit, Tolnay Klári és Páger Antal. Ugyanebben az évben készült a magyar filmgyártás egyik emlékezetes darabja, a Bakaruhában (1957) is. A Hunyady Sándor műve alapján Fehér Imre rendezésében forgatott film az 1910-es években játszódik. Vilma, a szép cselédlány (Bara Margit) egyik vasárnapi kimenőjén megismerkedik egy egyenruhás széptevővel, aki egy parasztgazda fiának hazudja magát. A tiszta szívű, őszinte leány csak későn döbben rá arra, hogy kedvese milyen rút módon becsapta őt. További szereplők: Darvas Iván, Pécsi Sándor, Lázár Mária, Márkus László és Szirtes Ádám.

 

Gertler Viktor Láz (1957) című alkotása a magyar bauxittermelés beindulásának idején lejátszódó emberi drámákat ábrázolja Bessenyei Ferenc, Bara Margit, Csákányi László és Gordon Zsuzsa főszereplésével. Máriássy Félix Csempészek (1958) című filmje a magyar–román határvidéken játszódik. Főszereplői, a magyar parasztember (Agárdi Gábor) és a román özvegyasszony (Bara Margit) egyaránt csempészéssel kénytelenek foglalkozni, hogy egy kicsit jobban éljenek. Hiába találnak azonban egymásra, nincs már menekvés számukra életformájuk következményei elől.

 

Kép

Az 1959-es esztendő újabb emlékezetes szerepeket hozott a színésznő számára.Jókai Mór regénye alapján készült a Szegény gazdagok című romantikus kalandfilm, amelyben Anicát, a veszedelmes bandita, az álarcos Fatia Negra kedvesét alakította. A rendező Bán Frigyes, a főbb szerepeket Benkő Gyula, Krencsey Marianne és Láng József játszották. Makk Károly Ház a sziklák alatt (1959) című alkotásának főhőse, Kós Ferenc (Görbe János) a háborúból betegen tér haza, otthon azonban szomorú hír várja, felesége meghalt. Kislányukat púpos sógornője (Psota Irén) nevelte, Ferenc azonban nem őt, hanem a szépséges Zsuzsát (Bara Margit) veszi feleségül, és ez a döntése családi boldogságába kerül. 1921-ben, a Tanácsköztársaság bukása után játszódik Keleti Márton Pár lépés a határ című filmje, melyben a művésznő az egykori népbiztos (Szirtes Ádám) menyasszonyát alakítja, aki segít a megtorlás elől menekülő kedvesének átjutni a határon.

 

Kép

Kovács András Zápor (1961) című alkotásában Bara Margit játszotta Marit, aki kénytelen elviselni öregedő férje (Páger Antal) durvaságait. Ezt a helyzetet próbálja kihasználni Miskei (Bessenyei Ferenc), aki udvarolni kezd az asszonynak, ám az nem viszonozza az érzelmeit. Marton Endre rendezésében készült a Katonazene (1961) című film, amelyben a művésznő szintén egy olyan férjes asszonyt játszik, akinek kegyeit egy másik férfi is szeretné elnyerni, de hiába. A tolakodó udvarlásnak végül a férj esik áldozatául, akit hátulról lelőnek, ám a mundér védelmében mégsem a valódi tettes bűnhődik meg. A férfi főszereplők: Kállai Ferenc, Básti Lajos, Páger Antal, Szirtes Ádám és Őze Lajos.


Fejér Tamás Kertes házak utcája (1962) című filmje a maga idejében merésznek mondható témát vizsgál, nevezetesen azt, hogy az anyagi jólét vagy éppen annak hiánya miként teszi boldogtalanná az embereket. Az 1960-as évek elején ugyanis még merészség volt arról forgatni, hogy a szocializmusban netán boldogtalanok is lehetnek az emberek. Ranódy László emlékezetes Kosztolányi-adaptációjában, a Pacsirtában (1963) is jutott feladat Bara Margitnak Tolnay Klári, Páger Antal és Nagy Anna partnereként. Herskó János Párbeszéd (1963) című alkotása az akkori közelmúlt történelmét, az 1945 és 1960 közötti éveket vizsgálja egy kommunista házaspár sorsán keresztül. Főszereplők: Semjén Anita, Sinkovits Imre, Sztankay István és Törőcsik Mari.

 

Kép

A Pacsirta után néhány évvel Ranódy László egy másik Kosztolányi-műből is emlékezetes filmet forgatott, az Aranysárkányt (1966), amely egy gimnáziumi tanár tragédiáját ábrázolja hiteles környezetrajzzal, kitűnő színészi alakításokkal, melyek többek között Mensáros László, Béres Ilona és Tahi Tóth László nevéhez fűződnek. Bara Margit ebben a filmben Flóri nénit játszotta. Kovács András Hideg napok (1966) című drámája a „magyar új hullám” nemzetközileg is elismert kiemelkedő darabjának számít, és az 1942-es újvidéki vérengzés történetét idézi fel a Népbíróság ítéletére váró felelősök visszaemlékezései nyomán. Főszereplők: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Szirtes Ádám és Szilágyi Tibor. Bara Margit az egyik katona feleségét alakította, aki maga is a véres események áldozatául esett.

 

A színésznő ezt követően már csak néhány kis szerepet kapott filmen. Játszott Máriássy Félix Imposztorok (1969) című alkotásában, majd Herskó János hívta meg az N. N. a halál angyala (1970) című filmjébe. A művésznő szerepelt a részben Magyarországon forgatott, és a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra nevezett Hazudós Jakab (1975) című NDK-beli drámában, amely a II. világháború idején játszódik. Utolsó filmszerepe egy tévékrimiben volt: az Iskolatársak voltak egy megtörtént bűnügyet dolgozott fel, melyben a rendőrség egy férfi és lánya eltűnésének ügyében kezd el nyomozni. Eleinte úgy tűnik, az eltűntek Nyugatra disszidáltak, hiszen illegálisan valóban az volt a szándékuk, ám a nyomozás kideríti, hogy mi is történt velük valójában.

 
Az Ónody-ügy
 

Bara Margit sikeres karrierjét egy alaptalan és rosszindulatú rágalomhadjárat törte derékba, amely ellen a művésznő védekezni sem tudott, hiszen pletykákról volt szó, hivatalosan semmi sem hangzott el ellene, megvádolói sosem adták nevüket és arcukat a rágalmakhoz. Az ügy központi figurája Ónody Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat egykori igazgatója volt, aki ellen a rendőrség 1964-ben kezdett nyomozni csalás és sikkasztás miatt. A nyomozást újabb gyanúsítottakra terjesztették ki, s az eljárás kezdett politikai felhangokat kapni. Ónody ellen lényegében koncepciós per zajlott, ami ugyan nem volt teljesen alaptalan, ám a kirótt büntetés nem állt arányban a bűncselekmény súlyosságával. Hogy Ónodyt minél jobban befeketítsék a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt, olyasmiket kezdtek híresztelni róla, hogy az irányítása alatt álló mulatóhelyeken vad tivornyák, fékevesztett orgiák zajlottak magas beosztású funkcionáriusok és a legszebb magyar művésznők közreműködésével. Utóbbiak közül Bara Margitról szóltak a legvadabb pletykák, melyek szerint meztelenül táncolt az asztalon, és csupasz testéről nyalogatták a csokoládét a meghívott vendégek. Sosem sikerült kideríteni, hogy ki és miért keverte bele pont Bara Margitot ebbe a szégyenletes ügybe, melynek vádlottját a művésznő még csak nem is ismerte. Valószínűnek mondható, hogy alighanem valamelyik nagy befolyással rendelkező irigye állhatott a pletykák hátterében, és az egész suttogó propaganda célja az volt, hogy az Ónody-ügyben eltereljék a figyelmet a valódi felelősökről. Az ügyről a médiában egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni. A művészvilág – a színésznő visszaemlékezései szerint – nem állt Bara Margit mellé, aki mindinkább kiszorult a pályáról, és végül maga döntött úgy, hogy a méltatlan és megalázó körülmények között nem dolgozik tovább. A rendszerváltás után sem fogadott már el semmilyen felkérést. Amikor 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, személyét újabb kisstílű támadások érték. Az elismerést ugyanis az Orbán-kormánytól kapta, így egyesek arról beszéltek, hogy valójában politikai hovatartozása, semmint negyedszázada abbahagyott művészi pályája miatt díjazták. E vélemények hangoztatói azonban elfeledkeztek arról, hogy Bara Margit rehabilitálására és visszavonulása ellenére is bő 3 évtizedes szakmai pályája elismerésére az előző kormányoknak is lett volna lehetősége.

 

Bara Margit kétszer ment férjhez. Első férje, Halász Géza színész öngyilkos lett. Második férje Gyarmati Dezső vízilabdázó, akivel 1964-ben házasodott össze. 4 évvel később kislányuk született, Terézia Eszter.  A házaspár az 1970-es évek elején egy ideig Kolumbiában élt, ahol Gyarmati szövetségi kapitány volt.