Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tango

2010.07.16

 

A tangó egy nemzetközileg elterjedt társastánc és zenei stílus. Ritmusa két- vagy négynegyedes, koreográfiája komplex, improvizatív. A Río de la Plata országaiban, tehát Argentínában és Uruguayban jött létre.

 

Eredete máig sem tisztázott. Legtöbben úgy vélik, hogy a kubai eredetű habanerából származik, melyet Buenos Aires és Montevideo külvárosi bordély-negyedeiben játszottak a 19. század utolsó évtizedeiben hegedűn, fuvolán és gitáron. Feltehetőleg hatott fejlődésére az argentin népi gyökerű milonga és a fekete rabszolgák zenéje, a candombe is. Legjellemzőbb, legsajátabb hangszerét, a bandoneónt a Río de la Plata vidékére 1900-tól érkező német telepesek hozták magukkal, eredetileg vallásos zenei célokat szolgált. A tangó kezdeteiről nagyon kevés lejegyzett anyag áll rendelkezésre, a zenészek akkoriban nem használtak kottát, a zene hallás útján terjedt. Kezdetben valószínűleg ismert, hagyományos melódiákat, habanerákat, polkákat adtak elő ebben az új stílusban.

A tangó zenéje viszonylag lassú, de markáns ritmusú. A tánc természetes formája a hangsúlyokra való lépkedés, ez a szabályos, a zene lüktetésére történő séta (amely a férfi és nő esetében ütemében és irányaiban eltérhet, ameddig a kontaktus megmarad) képezi a tánc alapját. A gyakorlatban rendkívül nagy tere van az improvizációnak, a zene átélése és a rendelkezésre álló tér alapján a táncosok pillanatról pillanatra döntenek a követendő lépésekről. Az „akadémikus” lépést, a salidát bár kezdetben megtanulják a táncosok, de végül szinte sosem alkalmazzák. A tangónak „iskolái” sincsenek, mindenki saját érzései, saját stílusa alapján táncol.

 

Hogy a párok harmonikusan haladhassanak előre a parketten, nagyon nagy szerepe van a vezetés technikájának. Ezt a táncosok szoros testi közelsége is indokolttá teszi. Ez a pár férfitagjának feladata, egyszerre kell döntenie saját, illetve partnere lépéseiről, melyet elsősorban felsőtestének mozgásával tud kommunikálni. A tangó markáns férfidominanciát mutat (ami csak látszat: inkább a férfi 'szolgálja ki' a nő igényeit, teszi számára a táncot élménnyé azzal, hogy 'előkészíti' a nőnek a táncát).

 

Az európanizált változata kizárólag táncversenyeken fordul elő más europanizált táncokkal együtt (nemzetközi versenytánc), bár társas formában is űzik, de az teljes egészében a versenytánc formára épül.

 

Az 'argentin tangó' néven (a megkülönböztetés a európai versenyváltozat miatt keletkezett, Dél-Amerikában csak 'tangó') ismert autentikus változat elsősorban társasági forma, bár létezik színpadi(asított) változata is, az a táncosok nem mérhető részét érinti csak. Nem túl nagy népszerűségnek örvendenek szakmai berkekben az utóbbi műfajból rendezett versenyek, főleg azért mert vagy nem specializált szervezetek (International Dance Organization) rendezik azokat vegyes összetételű (más táncműfajok specialistáiból verbuvált) bírókkal és alacsony számú versenyzővel, vagy pedig üzleti érdekek mentén szakmai erőfölény, presztizs megszerzésére (bírók vagy szervezők részéről) irányuló nyílt vagy meghívásos versenyek formájában kerülnek megrendezésre (Campeonato Mundial de Buenos Aires, Campeonato Metropolitano de Tango). Mindkét szervezet rendez ún. világbajnokságot, de ezek gyakorlatilag nyílt versenyek, amelyeken bárki elindulhat, minden előképzettség nélkül. Az IDO VB-n rendszeresen egy-két tucat induló a jellemző (köztük akár majdnem kezdők is), a Buenos Airesben rendezett versenyen komolyabb indulólétszám mellett, a nagy számok törvénye alapján már magasabb a színvonal, de az indulók szinte kizárólag helyiek, jellemzően pár tucat külföldi vesz részt és még a helyi szakma és média is részrehajlónak tartja a bírókat, amelyek minden évben közel azonosak.

 

Magyarországon az argentin tangó művelőinek százai szinte kizárólag táncesteken hasznosítják tudásukat. Pár hivatásos oktató és amatőr előadó kivételével a színpadi formával nem foglalkoznak, a versenyből pedig évente maximum egyet rendeznek, jellemzően kéttucat táncos részvételével.