Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shukar Kámipé 7 - 9. fejezet

2014.05.31
 

   7 
 

Judit és Donát

 

 
   Judittal elindultunk az egyik délután menyasszonyi ruhaválogató körútra. Ragaszkodott hozzá, hogy együtt nézzünk körül. Hiába hajtogattam, hogy ezzel még ráérünk. Aztán azt is javasoltam, előtte inkább egyeztessen Mírával is, ha együtt tartjuk majd az esküvőt, nem mindegy, hogy a két pár milyen ruhában lesz. De ő hajthatatlan volt.  Én pedig nem akartam az örömét elrontani.
     Ekkor már túl voltunk a szüleivel való anyagi kérdéseken. Rezső bácsi ragaszkodott hozzá, hogy vesz nekünk Keszthelyen egy öröklakást, ha van olyan. Megkért, hogy minél előbb nézzek körül. Egy bankban dolgozott. Így jól tájékozott volt a hitelek területén is. Felhívtam telefonon közben a szüleimet, tudtam, ha ezt most nem teszem meg, botrány lesz otthon. Így legalább Rezső bácsi és Márta néni is váltott a szüleimmel néhány szót. Megbeszélték, hogy összehoznak egy találkozót rövid időn belül. Judit szokatlanul jókedvű volt, kivett két hét szabadságot, hogy, ha eljön velem hétvégén, utána még velem tudjon maradni. Elterveztük, hogy majd kijárunk a Balatonra.
     Az esküvői ruhaszalonban Judit igazi nagyasszony módjára válogatott, rendelkezett, mintha legalábbis milliomosok lennénk. Aztán szép fehér testhez simuló, mellét kiemelő, ruha tetszett meg neki.  Karcsú alakja, egész kihívó volt ebben a fehér csodában. Én csak bámultam.
   - Na, hogy tetszik édes? – nézett rám és, mint egy modell sétálgatott előttem. Vörösre festett, duzzadt szájával csábosan csücsörített hozzá és nagy barna szemét le sem vette rólam.
  - Gyönyörű vagy! Kívánatos vagy - súgtam neki - Legszívesebben, most azonnal ágyba vinnélek és nem a templomba!
    Elkacagta magát, majd megfordult és azonnal lefoglalta a ruhát szeptember hónapra, azt ígérte a tulajdonosnak, hogy két hét múlva pontosítja a dátumot. Gondolkodás nélkül elővette pénztárcáját és fizetett.
  - Én meg ott álltam zavarban, mert azt gondoltam, hogy talán nekem kellene ezt a részét most intéznem. Kellemetlen volt számomra. Bár, tudta, hogy még nincs keresetem.  Amikor kiléptünk az üzletből rám nézett és, mintha tudta volna, hogy mit gondoltam. Mintegy könnyedén megjegyezte.
  - Ne aggódj! Apuska mindenről gondoskodott. Csak azt sajnálom, hogy anyuska nem lesz velünk! – hirtelen komor lett a tekintete – Bár, tudom, hogy az égben figyel engem. Nagyon szép mamám volt! Finom, különleges asszony! Pont olyan vagyok, mint ő volt!  De ezt már mondtam! Majd megmutatok róla pár fényképet. Még úgy sem láttad soha. Most kedvem van már hozzá. Hogy majd lásd, mennyire igazam van  - ekkor belém karolt - Mit teszünk most?
  - Én szívesen elmennék a szigetre, kicsit sétálhatnánk. Ha már ilyen gyönyörű menyasszonyi ruhát sikerült választanod!
  - Jól van. Sétáljunk át a hídon. Örülök, hogy tetszik az ízlésem.  Nézz rám, te gyönyörű kékszemű hercegem! Szeretlek! - ekkor megállított. A híd elején álltunk éppen, megcsókolt, majd folytatta.
  - Tudod, hogy nagyon szeretlek! Mindig ilyen fiúról álmodoztam. És szeretem, hogy olyan okos vagy! Nem baj, hogy én nem vagyok esetleg olyan okos? Persze azért én jól beszélek két nyelvet, értek a zenéhez is. És csak elvégeztem a bölcsész szakot. Igaz, hogy nem a szakmában dolgozom. De hát én nagyon kedvelem az idegenvezetést. Ez nem olyan unalmas, mint például a tanítás lehet. Legalábbis nekem! Majd egyik alkalommal mesélek neked a munkámról is!
     Fogtuk egymás kezét, és én csak hallgattam. Tudtam, hogy imád fecsegni. Még örültem is, mert volt már olyan is, hogy alig szólalt meg, mélabúsan járt-kelt mellettem és nekem kellett mesélni olyankor mindenféléről. Még komoly természettudományi dolgokat is végig hallgatott. Igaz, nem tudom, hogy mit értett belőle, de ragaszkodott hozzá, hogy részletesen beszéljek neki, bizonyos felfedezésekről, hogy folyik egy kutatómunka, mit fogok tanítani. Most, érezhetően boldog volt. Hirtelen háttal nekidőltem a híd szélének, majd magamhoz húztam, átöleltem, nagyon erősen kívántam és eszeveszetten csókolóztam vele. 
   - Menjünk haza, most azonnal kellesz nekem! - súgtam a fülébe.
   Fejét belefúrta a mellkasomba, átölelt, visszacsókolt és visszasúgta - Ahogy akarod! Menjünk! Én is kívánlak, de nagyon!
    Visszafelé mentünk, majd beosontunk a szobájába, bezárkóztunk, és viharos szeretkezésbe kezdtünk. Judit pokoli gyönyör volt az ágyban, teljesen átadta magát nekem és a szerelemnek. Kimerülten feküdtünk egymás mellett.  Felült, szép mellei csupaszon álltak előttem, félhosszú platinaszőke haja kibontva, kissé borzasan, amit két kezével igazgatott, majd lehúzta rólam a takarót, és a testemet nézegette.
  - Milyen izmos vagy. Tudom, hogy sportoltál, de nekem ez nagyon jó.
  - Mondd csak, nem szeretnél már valami kis babával megajándékozni engem? Én például örülnék, ha házasságunk után, de jöhet előbb is, nem zavarna, szülnél nekem egy kislányt, egy olyan szép kislányt, amilyen te vagy Judit! - felültem, visszahúztam a takarót magamra, majd ekkor, Judit szeme elsötétült, arca szomorú lett, megfordult és visszafeküdt a helyére.
  - Én félnék a szüléstől. Meg aztán még korai lenne. Nem tudok főzni sem. Úgy izgulok! Nem értek semmit a háztartáshoz! Én egy elkényeztetett perszóna vagyok. Akkor is fogsz szeretni? És mi lenne, ha nem tudnék szülni?
  - Majd megtanulsz főzni. Senki nem így születik. Csak akarnod kell! Ugyan már, ennyire félsz a szüléstől?  De nem értelek, miért ne tudnál szülni?  – simogattam érdekes arcát, ami összességében izgató volt, de igazán nem a szépségek közé tartozott.  Nekem persze nagyon szép volt.
  - Hát igen, félek. Miért? Vannak olyan nők, akik nem tudnak teherbe esni. És eddig én sem adtam jelét, hogy… De igyekszem majd, ne félj, mindent megteszek! Dolgozom is! Főzni is megtanulok! Nem kellene már most körülnéznünk? Állás ügyben, ha lemegyünk hozzátok? - kérdezte aztán.
  - Miért? – néztem rá ekkor kérdőn - Nem, szedsz tablettát? Nem értelek. De ezen ne aggódjunk! Biztosan lesz idővel legalább két szép gyermekünk! De okos gondolat az állás utáni érdeklődésed felvetése! És lakásügyben is körülnézhetünk, bár édesapám szerintem, ebben majd segít. Neki rengeteg ismerőse van.
  - Kicsit félek a szüleidtől. Ők érzem, hogy nem fogadtak el olyan szeretettel, mint téged az én szüleim. Pedig igazán nem tehetek róla, hogy olyan vagyok, amilyen.
  - Ugyan Judit! Ne képzelődj! Majd megkedvelnek, ha jobban megismernek! Különben is nem velük kell élned! Én meg feltétel nélkül imádlak! Hiszen ezt tudod! Mindent megteszek, hogy neked is jó legyen!
  - Tudom, édes Donát! - hirtelen elcsendesedett. Behunyt szemmel feküdt mellettem. Felkönyököltem, éreztem finom illatát, amit megkedveltem. Majd megsimogattam az arcát. Ő pedig hirtelen, mindkét kezemet csókolgatni kezdte.
  - Ne, ezt ne, Judit! Valami baj van?- kérdeztem és furcsállottam a hirtelen izgalmát.
  - Nem, Nincs semmi baj. - nyitotta fel barna szemét - Csak örülök. Boldog vagyok!  Szerinted Míra is ilyen boldog azzal a roma fiúval?
  - Ez, most hogy jutott eszedbe? De egészen biztos az! Sőt!
  - Ő olyan más, mint te. Pedig testvérek vagytok. Ő sem szeret engem, tudom.
  - Na, elég! Butaságokat beszélsz. El van foglalva a saját életével, a saját gondjával. Ő valóban más, mint én. De ez ne zavarjon téged. 
  - Nagyon jóképű a fiúja, kétségtelen! És imádnivaló, ahogy játszik. Bele lehet szeretni könnyen. El tudom képzelni, hogy milyen izgalmas lehet vele az ágyban...
  - Judit! Miket beszélsz! Miért érdekel ez téged? Talán én nem vagyok elég izgalmas neked már? - kezdtem féltékeny lenni Míra roma fiújára.
  - Jaj, dehogyis! Te egy isteni férfi vagy! Pont nekem való! Hogy képzeled! Csak fantáziáltam kicsit. Félek ám a hétvégétől! Ugye ott állsz majd mellettem?
  - Semmi okod ilyen gondolatokkal élned. Majd meglátod, hogy minden megy természetesen. Míra pedig nagy mestere apa lelkének. Remélem, Miklós minden bántódás nélkül megússza, inkább őket féltem. De keljünk fel, zuhanyozzunk együtt, aztán menjünk el egy moziba. Mit szólsz hozzá?
  - Jó édes! Tudok egy jó filmet. Egy jó olasz filmet. Ne hívjuk el Mírát is?
  - Ha készek vagyunk, telefonálok neki és megkérdezem, hogy ráérnek-e, és egyáltalán van-e kedvük hozzá? – közben, néztem Judit vékony fehér testét, szép nagy kerek mellét, arra gondoltam miért is ne tudna ez az igazi nő szülni. Aztán felkeltem és együtt indultunk a fürdőszobájukba.
 
 

8.
 

 A szülők

 

   Gyönyörű, kellemes, nyári meleg volt. A somogyi dombság völgyében állt a levegő, alig rezdültek a fák lombjai. Dr. Csák István állatorvos, ekkor már a hatvankettedik életévét töltötte be, felesége az egykori karcsú, szőke Edina pedig az ötvenötödik évét taposta. A férfi megtestesedett, de még mindig jól tartotta magát. Napbarnított volt, haja kissé megritkult, de nem kopaszodott. Felesége teltebb lett, de még láthatóan sokat adott magára. Finom vonásai és fiatalos mozgása is megmaradt, csak a szomorúsága nem változott. Ritkán mosolygott, magába zárkózott volt. Az évek során férje is elcsendesedett. Edina úgy érezte, már nem kell féltékenykednie. Sokat gondolt a gyerekeire, akik kirepültek. Legjobban ők hiányoztak neki. Ebéd után volt a család, a teraszon fogyasztották el az ételt, Piroska is velük volt, aki pár évvel volt csak idősebb Istvánnál. Egészséges volt és nagy munkabíró. Akárcsak István a férj, tele volt energiával és jókedvvel. Piroska miután Edinával kivitte az edényeket, kávét tálalt fel maguknak, majd elgondolkodva megszólalt.
    Én a magam részéről örülök, hogy megházasodnak a gyerekek. Végül is itt volt az ideje, hogy lassan megtalálják a párjukat. Minél többet várnak, annál válogatósabbak, nem? Aztán István, nekem szeretettel fogadd őket! Ne csinálj botrányt! Remélem, megbeszéltétek Dinával a dolgot? Hagyjátok őket! A ti választásotokba sem szólt bele senki. Nem igaz? Különben is zenészcsalád! Te meg István szereted a cigányzenét – nézett aztán Dinára majd Istvánra.
  - Na, azért Pirikém , köztünk más volt a helyzet. Dina nem volt sem zsidólány, és főként nem cigánylány. De még most is megáll az eszem, hogy az én lányomnak kellett pont így elütni a családjától!  Na, kíváncsi vagyok, hogy milyen az a férfi, aki így el tudta tekerni azt a szép kis fejét! Te mit gondolsz Edina? El tudjuk fogadni? Nekem nagyon nehéz lesz az biztos.
    István! – nézett kissé fátyolos, szomorú tekintettel férjére, majd a távolba - Tudod, hogy mi a véleményem róla? Míra mindig is hajlott a romantika felé. Meg aztán a te véredet örökölte, ami igaz, igaz. De hát el kell fogadnunk. Mit tehetünk! Őszintén szólva, nem rajongok, hogy Míra ilyen férfit választott. Szerencsére azért két lábbal él a földön. Biztosan szeretik egymást! Végül is nem a kordélyos cigányok közül való. Ma már egészen más a világ. Képzeld el majd a szép kis unokákat! Mert biztosan szépek lesznek, ha a fiú is jóképű. Köztük is akad rendes ember talán! Reménykedjünk! Én inkább a fiunk miatt aggódom. Tudod, hogy Donát milyen mélyen érző és romantikus, de egyben izgága is.  Az a lány meg, hát! Engem nem zavar a zsidósága. Én erről más véleménnyel vagyok, mint te. Lehet, hogy egyetemet végzett, meg nagypolgári, úri, zsidócsaládból származik, de szerintem sérült lelkű lány. Olyan kis elkényeztetett és idegileg gyenge. Jól láttam én ezt, megfigyeltem, amikor itt töltöttek néha pár napot.  Donát mellé egy olyan típusú nő kellett volna, mint Míra.
  - Kellett volna, de nem olyant választott. Hát Edinám idegileg te sem mondhatod, hogy nagyon erős lettél volna, de ezt hagyjuk.  Viszont, igazi nő az a Judit - mondta maga elé nézve a férje - Jó alakú, szép fehérbőrű, akárcsak te voltál! - nézett aztán a feleségére mosolyogva - Biztosan megfogta a szexben. Egyébként meg nem vagyok én rasszista.
  - Na, hagyjuk ezt a származási kérdést már! – szólalt meg hirtelen Piroska - Mindannyian az úr teremtései vagyunk. Amúgy meg szeresd embertársaidat, mint tenmagadat! Na, de jól ismerted te is még gyerekként Steinéket öcsém, meg a többi rendes zsidó családot. Köztük is van ilyen, is meg olyan is. Inkább a nagy dögösségével van a baj! Azzal fogta meg. Azzal a nagy csecseivel! Meg a riszáló seggével! Már bocsánat! - tette hozzá Piroska – Aztán majd nem tudom mi lesz a konyhában, ha nem az ágyban lesznek, mert ugye tudjuk, hogy az élet nemcsak ebből áll, legföljebb most elvakult a fiatalúr.
    Edina csak mosolygott Piroska vaskos megjegyzésein, István pedig hangosan felnevetett - Hát Pirikém, még te is észrevetted?  Ez így van, ahogy mondod. Én is megbögyörészném, szívesen - mosolygott hozzá István - ... na, ne vedd komolyan Edina, tudod, hogy ezen már túl vagyok, de tényleg jó nő, és azt mondják, a zsidó nők, tudnak valamit az ágyban is... Donát meg férfiember. Sőt még okos is.
  - István! - nézett kissé megrovón Edina a férjére - Nem lehetne abbahagyni? Kezd idegesíteni. Pirikém! Akkor minden rendben?  A hideg vacsora, a sültek, a hűtőben vannak? Beraktad a salátákat is? István mikorra ígérték a gyerekek az érkezést?
  - Minden rendben Edinám. Na, én bemegyek, kicsit lepihenek, azért elfáradtam, de szívesen készítettem a vacsorát ennek a két kis büdös kölöknek. Szeretem őket! Ti meg csak ne aggodalmaskodjatok! Majd lesz valahogy!  Minden rendben van Dina. Te meg légy már egy kicsit vidámabb! – azzal Piroska felkelt, rápakolta még a tárcára az üres kávéspoharakat, majd bement a lakásba. István csak azután válaszolt a feleségének.
  - Négy - öt körüli időt mondtak. Addig mi sétálhatnánk egyet... - felállt és kezét nyújtva felsegítette a székből a feleségét.
 – Gyere, add a kezed! Azért jól megvoltunk mi, ha nem is mindig csendesen. De szeretlek még most is. Menjünk egyet, sétáljunk a parkban, beszélgessünk még, aztán esetleg ott a nyugágyban kicsit mi is elpihengetünk addig, amíg megérkeznek.
   Felesége felállt, jólesően ölelte át férje derekát, majd kéz a kézben elindultak a sétára és a délutáni kerti sziesztára.
 
 

   9
 

Találkozás és befogadás

 

    A két testvérpár, ahogy megbeszélték együtt indultak a szülőkhöz. Csak éppen két külön kocsival. Így, hogy Miklós apja odaadta a kocsiját fiának, Míra Miklóssal külön utazott. Jót nevettek, amikor elindultak, a két testvér egyszerre szólalt meg.
   - Na, akkor indulhat az esküvői karaván!
     Donáték mentek elől, ő ismerte jobban az útvonalat. Mindenki egyszerűen, sportosan öltözött, még Judit is alkalmazkodott hozzájuk. Ő is egy halásznadrágot vett magára. Igaz, hogy a blúza mélyen kivágott volt, tudta, hogy mit érdemes mutogatnia. Míra viszont összességében szépséget és harmóniát sugárzott, valami olyan egzotikum áradt mozdulataiból, lényéből, hogy ha elsőre nem is rajta, hanem Juditon állapodott meg a férfiak pillantása, utána tekintetük Mírán ragadt, izgalmat ígérő belső kisugárzása révén. Judit látványa egyben volt szexis, de kissé közönséges is. Az biztos, hogy nem a feleség fogalma jutott egyetlen egy férfinak sem az eszébe, ha összeismerkedett vele. Ellentétben Mirával, aki temperamentumával, jókedvével és természetes nyíltságával, feltűnő ferdevágású nagy fekete szemével, olajbarna bőrével, hosszú fekete hajával, romlatlan erotikát sugárzott. Jól illett Miklóshoz. Tulajdonképpen, a fiú barnasága sem volt feltűnő mellette. Míra tanácsára egyik fiú sem öltözött fel ünneplőbe. Nevetségesnek tartotta volna. Mindegyik farmerban volt és rövid ujjú fehér ingben. Miklós haja kicsit hosszabb volt a kelleténél, de fekete, rendetlen göndörségét Míra így kedvelte és kérte, hogy a világ egyetlen egy szülőjéért se változtasson rajta.
   Míra és Miklós csendben ültek egymás mellett, de ezt tette Judit és Donát is a másik kocsiban. Aztán, amikor már csak pár kilométer volt hátra, elhagyták a Balatont, Miklós Mírára nézett és megszólalt.
  - Szép ez a vidék, dimbes-dombos, közeledünk a szép völgyedhez, azaz öledhez! - nézett rá vidáman - Sőt,  Míra völgynek fogom hívni a hazádat! Olyan lágy, olyan változatos, olyan szép, mint te. Olyan befogadó, mint a te öled! Adj egy puszit, mielőtt a szüleid lefejeznek.
   Míra odahajolt hozzá, megcsókolta párját és jóleső derűvel válaszolt neki.
  - Hogy te milyen gyönyörűket tudsz mondani! Egész elolvadtam. Kész költő lettél!
  - Lehet, hogy az vagyok, vagy csak leszek, zenei költő. Még nem tudod, hogy én zeneszerzéssel is szeretnék foglalkozni! Van már néhány próbálkozásom, szerintem egész kitűnő szerző leszek. Na, nem vicc. Tényleg! Ne nézz rám ilyen meglepődve! Tudod, hogy zongorázni is tanultam, de aztán átváltottam a bőgőre. De majd erről máskor!  Most viszont izgulok! Hú! Itt is vagyunk, ahogy elnézem! Ez a hatalmas palota a tiétek? - nézett csodálkozva Mírára, amikor megálltak a ház előtt.
  - Igen. Ez egy kúria volt valamikor. Grófi származású anyámnak éppen megfelelt. Gondolom ...- tette hozzá Míra.
  - Micsoda? Ezt még nem is mondtad nekem. Tényleg grófi származású? Na, akkor össze kell szednem magam! Nincs egy illemtan könyved kéznél? – nevetett Miklós.
  - Most, mit hülyéskedsz ? Azért annyira nem kell berezelned! Maradj a kocsiban, majd én kinyitom a nagykaput, de látom, apám már jön, és édesanya is. Csak semmi idegesség. Hajts be az udvarra Donát után. Én kiszállok.
    Judit is kiszállt ekkor már a másik kocsiból, Mírával együtt indultak a szülők felé. Míra előre szaladt és előbb anyja nyakába ugrott, majd apját ölelgette,aki láthatóan meghatódott lánya szeretetétől és látványától.
  - Na, hadd nézzelek! De szép vagy te lány! Egész kivirultál! A szerelem! Látod Dina? Mit nem tesz a szerelem! De szervusz, Judit!- ölelte át aztán kissé tartózkodóbban Donát menyasszonyát, majd láthatóan fennakadt a szeme a kibuggyanó melleken, aztán kíváncsian fordult meg, hogy a fiukat is üdvözölje.  Fia éppen az anyját ölelgette és sustorgott vele valamit, amikor a magas, jóképű roma fiú állt meg előtte, szinte egyszerre nyújtották a kezüket. Míra mellettük állt fürkészve figyelte apját, aki ugyanolyan tekintettel nézegette a fiút. Aztán az apja hirtelen átölelte, megcsapkodta Miklós vállát és láthatósan elégedetten üdvözölte.
  - Na, örülök, hogy megismerhetlek! Valahogy nem erre számítottam, de kellemesen csalódtam a külsődben, aztán, hogy ott belül mi van, mármint a fejedben és a szívedben, majd megtapasztaljuk. Remélem, hogy azzal is meg leszünk elégedve, ha már a sors így hozta - ekkor Edina, a felesége lépett hozzájuk, ránézett a fiúra, kék szemével tetőtől talpig végigmérte Miklóst, aki kicsit most zavarban volt, aztán kezét nyújtotta a fiúnak.
  - Na, isten hozott a családunkban! Remélem, kölcsönösen megszeretjük majd egymást.
   Miklós kicsit hátra lépett, hasonlókat mondott ő is, majd bocsánatot kérve visszaszaladt a kocsihoz és két nagy csokor virággal jött vissza Míra édesanyjához.
   - Ezt a ház asszonyának - nyújtotta át az egyik csokrot - ezt pedig a Piroska néninek, akit nem látok itt. De én Mírától már annyi szépet hallottam róla... - szemét kutatóan a ház teraszára vitte, ahol már kint állt Piroska néni is. Donáttal együtt elindultak hozzá, majd felmentek a többiek is. Piroska néni üdvözölte Juditot, aki két cuppanóst adott a levegőbe. Csak nézte rosszallóan Judit kibuggyanó melleit, aztán szinte legyintett egyet, majd Miklós felé lépett.
  - Hát, te lennél az én Mírám választottja. Szép szál legény vagy! - jól megnézte mindkettőjüket, ekkor már Miklós Míra derekát átfogva állt mellette és nyújtotta a virágcsokrot.
  - Én lennék. Kezeit csókolom – kezet akart neki csókolni, de Piroska néni miután átvette a virágot, a kezébe vette Miklós arcát és két cuppanóst adott neki.
  - Nosza, neked! Nem vagyok én nagyságos asszony! Köszönöm a csokrot, nagyon szép! – aztán Mírára nézett, majd a fülébe súgta - Szép pár vagytok, nem is vártam mást tőled! Jól választottál, egészséges, rendesnek látszó férfiember ez - aztán Miklós felé fordulva, már hangosan mondta - Vigyázz fiam erre a lányra, mert ez egy kincs. Nekem az volt! Meg a szüleinek is. Neked is az legyen! De menjetek a többiek után, mert most látom, hogy én lefoglaltalak benneteket, a többiek meg már eltűntek.  Apád, látom, hozza a táskákat, bőröndöket. Na, majd az est folyamán még beszélgetünk, meg akár holnap is.
    Míra és Miklós segítettek a táskák cipelésében Míra apjának, aki láthatóan már kicsit nyugodtabb volt, majd az édesanyja jött feléjük.
  - Gyerekek, fürödjetek le, ha akartok, de talán inkább pakoljatok ki előbb!
   Ekkor Miklós ránézett Mírára, majd tétován megkérdezte - Szólíthatom Edina néninek?
   - Legyen neked is csak Dina néni, én meg István bácsi - szólalt meg  Míra édesapja - Menjetek fel a szobádba Míra! Aztán ha készek vagytok, gyertek le. Addigra az asszonyok lassan megterítenek. De látom, Donát és Judit már jönnek is. Mi addig leülünk, és beszélgetünk.
  - Jól van édesapa  - adott egy puszit az apjának Míra, majd átölelte és a fülébe súgta - Köszönöm. Milyennek találod?
   Az apja szokásos nyerseségével nem titkolózott. - Ne köszönj semmit. És ne sustorogj nekem itt!  Hadd hallja ő is!  Jóképűnek és intelligensnek találom. Az a fő, hogy neked legyen jó, de ahogy elnézlek benneteket biztosan az! - nevetett hozzá, és egyáltalán nem volt félreérthető, hogy mire is gondolt.
    Miklós nekibátorodott és csak annyit válaszolt: - Most már tudom, hogy kitől örökölte Míra a lobbanékony természetét, temperamentumát. István bácsitól. De szerencsére ez párosul az anyukája finom, érzékenységével, ha nem sértő, de így gondolom.
  - Na, kár, hogy ezt Dina nem hallotta, de majd elmondom neki. Így igaz fiam. Na, menjetek!  Ti meg, Judit, üljetek le ide az asztalhoz!
   Donát és Judit leültek, közben Piroska és Edina is teríteni kezdtek a nagy asztalon. Judit felállt, hogy besegítsen. De az asszonyok kérték, hogy csak üljön vissza most ez egyszer, sőt Piroska Edinát is odaküldte, hogy ő is tudjon beszélgetni a gyerekekkel.
  - Na, fiam! Akkor hadd tudjak már valamit én is az eljegyzésetekről - nézett rájuk Donát édesapja.
   Judit ekkor hirtelen belekezdett mondókájába, mintegy megelőzve Donátot.
   - Majd én mondom, jó? Nem baj ugye, Donát? – Donát még örült is, hogy nem neki kell beszámolnia az eljegyzésükről, hagyta, hadd meséljen a szüleinek Judit - Tessék nézni ezt a gyönyörű gyűrűt, István bácsi! Bevallom, én is meglepődtem, mert Donát eddig nem igazán beszélt erről nekem konkrétan. Hadd mondjam el, hogy az én apuskám, rendkívül kedves és jószívű, segítőkész ember. Majd, ha megtetszik ismerni, biztosan megkedveli. Szóval felajánlotta, hogy vesz nekünk Keszthelyen egy öröklakást, és pénzt is ad majd, a berendezéshez. Tetszik tudni, nekem, a bankban elég sok pénzem van. Édesanyám révén, aki... - és ekkor hosszan elmesélte, meglepően higgadtan, élete történetét. Donát édesanyja egészen meghatódott még sírva is fakadt, amikor Judit az édesanyjáról beszélt. Aztán Judit hirtelen elővett a retiküljéből néhány fényképet, amit közre adott. Ekkor jött ki hozzájuk Miklós és Míra is.  Leültek ők is.
  - Ó, nagyon szép anyukád volt, tényleg hasonlítasz rá Judit - nézett a képekre majd Juditra Donát édesanyja - férje István is kezébe vette a fotókat, és kissé komoran nézte őket, hol Juditra, hol a képekre pillantva. Nem szólt semmit.
  - Mutasd édesapa, mi is hadd nézzük meg Miklóssal!
  - Jól van Judit - nézett elgondolkodva az apa, Donátra és Juditra - Azért majd mi is hozzájárulunk valamihez, ha már így előre nélkülünk eldöntöttetek mindent. Tőlünk meg kaptok egy kocsit. Aztán indulhattok. A többi már a ti dolgotok lesz. De mikorra tervezitek az esküvőt?
    Míra szólalt meg Donát helyett - Azt beszéltük meg édesapa, hogy itt tartanánk, és közösen, azaz, egyszerre akkor két esküvő lenne. És itt, nálatok.   Vagy meggondoltátok magatokat? – nézett Juditra Míra.
  - Nem, dehogy, nagyon jó ötlet! - mondták szinte együtt Donát és Judit.
  - Kicsit meglepődtünk gyerekek, de nincs akadálya - nézett a feleségére István, aki örömmel vette ezt - Végül is talán így lesz a legjobb. De nem mondtátok, hogy mikor?
   Donát átölelte Judit vállát, adott rá egy csókot, majd az apjára nézve megszólalt.
 - Szeptember közepére tervezzük, ha nektek is jó.
   Ekkor Miklós hirtelen közbeszólt.
 - Én nem kértem meg még Míra kezét, amit majd kicsit később szeretnék megtenni, de nyílt titok, hogy egybekelünk. Csak annyit szeretnék hozzátenni, pusztán csak azért, hogy István bácsiék az anyagiak területén tisztában legyenek, hiszen biztosan azon jár a gondolata, hogy mikorra, miből és mennyi pénzt kell ehhez előteremteni. Mi a legszorosabb rokonságra gondoltunk a szüleimmel. Édesapám az anyagiakat szeretné állni és majd, ha szükséges lesz, akkor egy nagyobb lakást is kilátásba helyezett. Ehhez a pénzt ő adná. Nálunk ez fontos, nem szabad neki ellentmondani. De még egyelőre maradunk Míra lakásában. Egyébként, hogy most nálam van a szó, hadd beszéljek magamról, a családomról, hiszen, semmit sem tudnak rólam.
     Ekkor szinte minden lényegest elmondott a családjáról, múltjukról, munkájáról, terveiről, még a keresetéről is. Miután befejezte mondandóját, láthatóan, nagy kő esett le a szülők szívéről. Majd Míra apja szólalt meg elsőnek.
  - Öröm volt hallgatni a beszéded logikus felépítését és tömör összefoglalódat Miklós. Megmondom őszintén Edinával féltünk nagyon, hogy milyen roma fiút hoz ez a lány nekünk. Beszéljünk őszintén, hiszen úgy is tudod, hogy miket gondolhattunk és az emberek, de köztük mi is, tele vannak előítélettel, de nem véletlenül. Azért erről nem kívánok vitát nyitni most. Bízunk benned és reméljük, hogy a lányunk jól választott. Látom, hogy összeilletek, és jól megvagytok. De, ha megengedi az édesapád, azért az esküvő fele költségét mi állnánk, és akkor nektek is vennénk egy kocsit. Hadd adjunk már mi is valami ajándékot a lányunknak. Megtehetjük. Szerencsére! Mert nem mindenki mondhatja ezt ebben a világban.  Meg aztán így illik. És én is ragaszkodom bizonyos dolgokhoz, nem csak a te édesapád!
    Közben Piroska néni már minden szükséges dolgot kihordott a teraszon megterített asztalra. Míra, anyja lemezeiből válogatott, rövid idő múlva Hollósi Ilona  hangját hallották, aki érzelmesen énekelte „Ez minden idők legnagyobb szerelme volt és mégis elfújta a szél ” című nagyon régi dalt, majd sorban jöttek a többiek is, Mikes Éva dalai, és az elmaradhatatlan Karády, Rácz Vali számok.  Miklós odasúgta Míra fülébe – Szándékosan tetted fel, nekem? De nem baj! Szeretem az ilyen érzelgős, régi számokat. Gondolom ezek édesanyád kedvencei. Azért a mi szerelmünket talán nem fújja el a szél! Reménykedjünk! - Mira csak hümmögött és bólogatva mosolygott, majd édesanyjára nézett, aki láthatóan elérzékenyült a dalokat hallgatva. Mindenki leült a hófehér damaszt asztalterítővel borított tizenkét személyes, hatalmas asztalhoz, ezüst gyertyatartó állt az asztal két szélén, a Miklós által hozott virágcsokrok két vázában díszelegtek. Ízléses, apró zöldmintás hollóházi edénykészlet volt mindenütt. Minden hidegtál középen, saláta, mellette, aperitifnek többféle rövidital, és házi fehérbor, amit erre az alkalomra hozott Míra édesapja. Mielőtt enni készültek, a gyerekek édesapja pohárköszöntőt mondott, aki fiának és lányának nevezte már most gyerekei választottjait. Meghatódottan koccintottak. Ehhez csatlakozott édesanyjuk is röviden, aki elsírta magát örömében. Ekkor felállt Miklós, egy sötétkék kerek bársonydobozt tartott a kezében ugyanolyan szalaggal átkötve és szót kért.
  - Köszönöm István bácsi és Edina néni, Piroska néni kedves fogadtatását és engedjék meg, hogy pár szóban elmondjam az én gondolataimat és jövetelem célját is. Még akkor is, ha már mindenki tudja, hogy miért is vagyok itt. - egész komoly lett Miklós. Látszott, hogy meghatódott, de ugyanakkor, büszkén öntudatos is - Tudom, az én korosztályomnál nem szokás talán ez a fajta lánykérés így, én mégis megteszem - Mírára nézett, aki nagy fekete szemét várakozóan emelte most Miklósra, neki is meglepetés volt, nem számított erre a beszédre.
  - Fél évvel ezelőtt édesanyámért mentem egy budai fodrász-kozmetikus szalonba. Akkor még nem tudtam, hogy ott találom majd azt a nőt, akit most életem párjául szeretnék tudni. Beléptem az ajtón, édesanyám jött felém és én mögötte megláttam egy gyönyörű feketeszemű, feketehajú lányt, akiről nem tudtam levenni a tekintetemet. Anyám csak nézett rám, majd Mírára, valószínű, hogy ő azonnal azt látta, hogy a fiát megbabonázta ez a fekete lány. Szólni akart hozzám, de akkor én elléptem anyám mellől, odamentem a meglepett lányhoz, tiszta, őszinte pillantása találkozott az enyémmel, nyújtottam neki a kezem ő nyújtotta felém az ő kezét, bemutatkoztunk, és este már találkoztunk. Tudtam, hogy származásom ezernyi akadályt jelenthet, de azt is tudtam, hogy nem neki. Bízom abban, hogy valóban úgy éreznek irántam a család többi tagjai is, ahogy ezt eddig tapasztaltam, megköszönöm, hogy befogadnak a családba, de nem, mint cigányt, hanem mint velük egyenrangú embert. Nem tehetek róla, hogy hová születtem, de szeretem ugyanúgy az apámat, anyámat, testvéreimet, még a népemet is. De én éppúgy magyarnak érzem magamat, mint ebben az országban bárki más. Legfeljebb roma származású magyar. Ezt talán még elviselem. Bocsánat, ha most kicsit kifakadtam. Talán megértik. De visszatérek eredeti mondandómhoz. Szeretem Mírát tiszta szívemből és szeretném őt feleségül kérni István bácsitól és Edina nénitől, akik végül is lehetővé tették nekem, hogy rátaláljak az én kincsemre, ahogy Piroska néni felhívta erre a figyelmemet. Ígérem, hogy igyekszem majd jó társa, férje lenni. Igyekszem majd a bajban is kitartani mellette.  Remélem ez fordítva is így lesz. És most szeretném Míra ezt a gyűrűt az ujjadra húzni - Miklós kinyitotta a dobozt és felhúzta Míra kezére a gyűrűket. Egy nagyon szép, egyszerű fehér brillköves kísérő gyűrű került Míra ujjára. Megcsókolták egymást. Míra láthatóan boldog volt. Örömkönnyek csillogtak a szemében.
    Ekkor felállt Míra édesapja, aki láthatóan meghatódott volt, majd odament Miklóshoz, átölelte, a lányával ugyanezt tette,aztán visszament a helyére, poharat vett a kezébe és csak annyit mondott.
  - Ezek után én már nem tudok mit mondani! Te fiam olyan szépen beszéltél, hogy csak koccintani kell rátok. De koccintsunk egyben Donátra és Juditra is! Hiszen ők is eljegyezték egymást.
    A történtek után teljesen feloldódott hangulatban vacsorázott mindenki. Judit, mivel közel ült Edinához, vele beszélgetett. Miklós átült Míra apja mellé, Donáttal együtt. Majd később a három férfi hármasban elment a parkba beszélgetni, a négy nő pedig a teraszon mesélt egymásnak, ki-ki a maga gondolatát mondta, majd az esküvőről, ruhákról, esett szó, aztán Míra Piroska nénivel vonult ki a konyhába, ahol egymás között titkos gondolataikat is megosztották. Már éjfél felé járt az idő, amikor mindenki elvonult a saját szobájába.