Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Shukar Kamipé 13- 15. fejezet

2014.05.31

13

Előkészületek

   

    Donát és Judit nyár eleji látogatásuk után, még két hetet maradt a szülőknél. Sikerült Juditnak ősztől állást találni Keszthelyen, egy IBUSZ irodában, ahol rögtön vezető helyettesi beosztást kapott. Donát apjának nagy ismeretségi köre volt, szinte mindenütt a megyében, és kapcsolatai ez által még jobban kiszélesedtek. Megnézték a nemrég felépült sorházban eladó lakást is. Mindketten nagyon megfelelőnek találták, így aztán Judit édesapja, amikor feleségével a későbbiek folyamán lejött Donát szüleihez vendégségbe a feleségével, hogy összeismerkedjenek, nyélbe is ütötték a lakásvásárlást. Akárhogy is nem kedvelte túlságosan Donát édesanyja a lányt, mégiscsak látnia kellett, akkor, hogy gondos család veszi körül. Látta, hogy szülei mennyire kedvelik a lányukat, és szinte mindennel elhalmozzák, ami tudta, hogy fia életét is megkönnyíti. Hiszen már lakásra, berendezésre nem kell gyűjteniük. Megkönnyebbült és lassan kezdte megszokni a gondolatot.  Bízott benne, hogy fia majd csak boldogul valahogy Judittal, aki nagyon igyekezett leendő anyósa és apósa kedvében járni, amíg lent nyaraltak náluk. Még Piroska néni is észre vette, és kissé megengesztelődött iránta. Kezdte sajnálni a lányt, és főként Donát miatt próbált a kedvében járni. 

    Amikor a fiatalok visszautaztak Pestre, Judit felmondott a munkahelyén és nem dolgozott már a nyáron.  Ahogy ígérte Mírának, bevitte főnökéhez, aki egy középkorú, jóképű férfi volt, és ahogy meglátta a csinos, fekete Mírát, és megtudta, hogy jól beszél franciául és angolul, rögtön megkönnyebbült Judit távozása hírére, mivel nagy szüksége volt új dolgozóra. A német nyelvterületre jóval több volt a jelentkező. Így aztán Míra már augusztus elején meg is kapta az első francia csoportját, beledobódott a mélyvízbe. Előtte már ő is ott hagyta munkahelyét, ahol nagyon sajnálták eljövetelét, mert sok vendéget vonzott oda. Aztán, hogy kicsit felelevenítse idegenvezetői ismereteit, bújta a könyveit, gyakorolta a nyelvet, eljárt egy társaságba, ahol többen összejöttek hetente egyszer, és csak a tanult nyelven beszéltek egy tanár irányításával. Budapest és a Balaton lett a területe. Megkedvelték a vendégek. Kreol bőre és ferde vágású szeme miatt, némelyik vendég még arra is rákérdezett, hogy tán Spanyolországból származik? Ő pedig jókat kuncogott magában, és jókedvűen mesélte Miklósnak a sztorikat. Egészen kivirult. Tervezte, hogy, ha akad olyan csoport, akik közül pár embert érdekel esetleg a jazz, leviszi őket a pinceklubba és meghallgattatja velük a quartett zenéjét. De ezt Miklósnak nem árulta el. Meglepetésnek szánta.

   Miklós gyakran fellépett más zenekarokkal is, klasszikus bőgőzést is tanult, valóban elismert lett már a szakmában. Szívesen kapkodták, ő pedig boldogan ment, hiszen kellett a pénz, de szeretett játszani. Azért a quartettjéhez ragaszkodott a legjobban, nagyon megtalálták egymás hangját, érzelemvilágát. Érezte ezt Míra is, ha hallgatta őket, hiszen annyit már ő is tudott, hogy bármennyire nem szóló hangszer a bőgő, de a zenekar tartópillére szinte. Tudta, hogy a bőgő tartja a tempót, és egyben előre viszi, lendületet ad, ritmizál, biztosítja azt a harmónia alapot, amelyre például a zongorista felépítheti akkordfogásait, a fúvós pedig rájátszhatja improvizált szólóit. Ezért is kedvelte a szaxofonos vezetőjük Miklóst, mert a neki legérzékenyebb bőgőst találta meg Miklósban. Míra időnként, ha éppen ráért, mert azért akadt szabadnapja, lement a pincébe és mindig nagy gyönyörűséggel hallgatta a szépen felépített, megkomponált zenét, a számára fantasztikus improvizációkat. Gyakran elérzékenyült, zenéjük hallatán. Azt mondta a zenekar tagjainak, hogy, ha igazán fel akar töltődni, minden széppel, jóval és nem e földön akar kicsit járni, szárnyalni akar, akkor csak hozzájuk jön, mert tőlük ezt biztosan megkapja.  Miklós tudta, hogy Míra nagyon is érti és érzi a zenéjüket.

   Közben Mira szülei is feljöttek a lányukhoz, és együtt meglátogatták Miklós szüleit, megismerkedtek velük. Míra izgult, hogy érzékeny anyja hogyan fogadja majd a nagyhangú, de kedves családot. De aztán látnia kellett, hogy Ibolya néni kedves, egyszerű, intelligens érzékenysége milyen jól tudta az édesanyját irányítani. Édesapja pedig otthonosan érezte magát a bőbeszédű, bővérű prímás apával. Többfogású ebédet kaptak. Láthatóan igyekeztek megmutatni, hogy nem jött-ment cigányok és éppolyan emberek, mint akár ők.  Csak Miklós fiú testvérével tudtak megismerkedni és annak családjával, mivel a lányuk még külföldi turnén volt. Aztán záróakkordként Miklós édesapja levitte őket az egyik akkor nagyon is nevezetes, előkelő helynek számító pincébe. Majd az ott játszó prímással megbeszélte, hogy szeretne egy számot eljátszani a családjának, és ekkor Edina fülébe eljátszotta a közismert „Pacsirtát”. Miklós ugyan bökdöste Mírát, hogy ez neki most milyen kellemetlen, de aztán belátta, hogy édesapja valóban kitűnő zenész, aki játékával kivívta a Csák család elismerését. Jó érzéssel nyugtázta, hogy rövid ismeretség után, jó kapcsolat alakult ki a két család között.  

      Míra szülei a látogatás után indultak a tervezett nyári nyaralásukra, az Adriára.  Miklós apja  talált közben egy zuglói nagy tanácsi lakást. Prímás lévén egy jól ismert szórakozóhelyen, ahol magas beosztású emberek is gyakran előfordultak, könnyebben el tudta intézni a lakáscserét, persze szép összegű ráfizetésével. Rövid időn belül sikerült lebonyolítani a lakáscserét.  Már csak a költözés és a pakolás volt vissza, amire Míra szülei visszajöttek a nyaralásukból. Úgy tűnt, hogy simán és szépen zajlik az élet. Nagyon várták az esküvő napját. Míra arra gondolt, hogy annak felejthetetlennek kell lenni. Eltervezték Miklóssal, hogy ők inkább berendezik a jövendő lakásukat a kapott pénzből, és nem mennek nászútra. Helyette majd leutaznak egy hétre Míra szüleihez. Miklós még örült is, mert nagyon megkedvelte a szép somogyi tájat, a környéket.   

      Míra, a nyáron eléggé elfoglalt volt, mivel a szezon miatt nem nagyon tudott hosszú szabadságra menni. Eleinte még többet kellett felkészülnie, egy-egy csoport vezetésére is. Így is csak három napot kapott főnökétől a költözésre, és tartogatta a hosszabb szabadságigényét az esküvőre és a nászútra. Persze, ahogy Míra és Miklós, úgy Donát és Judit is nagyban készültek az egybekelésükre. Ők már leutaztak Keszthelyre, és közösen rendezték be a lakásukat, hogy az esküvő után erre már ne legyen gondjuk.

 

14

Keszthely - Judit és Donát

  A lakásunk, amit Judit apja megvásárolt számunkra, Keszthely egyik új utcájában volt, tele fákkal, szép új egyemeletes nagy tetőteres sorházakkal. Ezek téglaházak voltak, nem házgyári lakások.  Örültünk Judittal, hogy a háznak levegős, szép hátsó kertje van, még előkerttel is rendelkezett a bejáratnál, ahol édesanya azonnal gyönyörű leándereket helyezett el. Kioktatta Juditot, hogy hogyan gondozza a növényeket, aki úgy tűnt szívesen veszi édesanya tanácsait.  Mintha kezdték volna megkedvelni egymást. Lehet, hogy kicsit rokon lelkek voltak. Mindkettő érzékeny és labilis idegrendszerű.  A földszinten egy konyha, fürdő volt, kis előszoba, ebből nyílt a nagy földszinti nappali, majd innen egy nagy terasz és a hátsó kert, amit édesanya segítségével körbe ültettünk tujákkal, különleges szép díszfákkal. Judit nem akart kertészkedni, ezért szépen befüvesítettük a többi részt. A nappalit Judit rendezte be saját ízlésének megfelelően. Nem szóltam bele, megbíztam az ízlésében.  Az egyik falrészt nagy könyvespolc foglalta el, sok könyvünk volt. De idehelyeztük el a rádiót, magnót, aztán a kanapét, fotelokat asztallal, majd a másik sarokban egy tálaló szekrényt és a sarokba pedig egy nagy tölgyfa étkezőasztalt, amit Judit szép fehér vászon terítővel borított le. Ezt édesanyától kaptuk ajándékba. A parkettára pedig színes gyapjúszőnyeg került.  Fent az emeleti részben volt a hálószobánk, külön fürdővel és mellette volt egy dolgozószoba. A padlástérben szintén volt két kisebb helység külön fürdőszobával, ezt a születendő gyerekeknek szántam, addig meg gondoltuk, jó lesz vendégszobáknak. Néha azért bementem az egyetemre, jövendő munkahelyemre, kicsit összeszoktam a kollégákkal, bár csak néhánnyal találkoztam, mert szinte mindenki a nyári szabadságát töltötte. Örültem, hogy maradhattam, és bizalmat adtak nekem. Tulajdonképpen ez volt minden vágyam és a kutatási munkalehetőségnek külön örültem.

     Ezen a szép nyári napon igyekeztem haza, mert kora délutánra vártam, a Pestről érkező jó barátomat is, aki pszichiáter volt. Még gimnazista korunkban kerültünk közel egymáshoz. A barátság, azóta sem szakadt meg közöttünk. Gábor ismerte már Juditot, még pesti ott tartózkodásom alatt hívott meg egy alkalommal magához, és akkor magammal vittem őt is.

  - Nagyszerű illatokat érzek! – mondtam és benyitottam az előszobába. Judit kilépett felém a konyhából és megcsókolt. Szőke haját feltűzte, egy szál sortban és kis pólóban volt. Mindig örültem, ha ilyen egyszerűen öltözött, de, ha vendég jött nem volt hajlandó lemondani vastag sminkjéről és az alkalomnak megfelelő ruhákról. Mindig azt mondta, hogy minden helyzetnek meg van a maga odaillő ruhája, ő ehhez szokott. Ő sem szól az én dolgaimba, de én se próbáljam az ő egyéniségét megváltoztatni. Most kivételesen jókedvű volt. Féltem is, hogy gondom lesz vele, ha jön a barátom, mert nem igazán szeretett vendégeket fogadni, megterhelőnek érezte és egy idő után eluralkodott rajta valami furcsa szomorúság. Arra gondoltam, majd erről beszélgetek a barátommal, hátha ő, mint pszichiáter tud nekem ebben segíteni. Már az is eszembe jutott, hogy Judit anyámhoz hasonlóan valami betegségben szenved, csak nem mer róla szólni. Nagyon is hasonló tüneteket kezdtem észlelni rajta, ahogy most már szinte nap, mint nap együtt keltünk és feküdtünk. Egyben nem változott, reggeltől estig, mint egy nimfomániás szeretkezett volna velem. Igaz, hogy ebben nagyon jó volt nekem. Most is átölelte nyakamat, hozzám simult. Ránéztem, majd megcsókoltam.

  - Nagyon jó veled Judit! És nagyon szeretlek!  De van ebéd is? – ránéztem az órára és kicsit eltoltam magamtól -Te jó ég! Nekem le kell mennem az állomásra, mindjárt itt lesz Gábor vonata. Leszaladok érte kocsival.

  - Ne izgulj édes Donát! Sikerült főznöm. Sült csirke lesz, húsleves és a szüleid által adott savanyúság. Még sült burgonyát is sikerült készítenem. Tudod, hogy mennyi mindennel elhalmozott édesanyád?  Tojás, befőttek, savanyúság. Aztán hoztam a cukrászdából süteményeket is. Ital is van, holnap meg elmehetünk étterembe! Nem kívánhatod, hogy állandóan a tűzhely mellett álljak! Inkább strandoljunk közösen, a pénz nem gond! Apuska adott a nyárra. Telik belőle minden, ne legyen gondod! - nézett rám hízelgően, miközben elindult a szoba felé átöltözni.

    Visszaléptem hozzá, és örömmel mondtam neki.

  - Na, ugye, megmondtam, hogy megtanulsz főzni is. De jól van, akkor holnap majd étteremben ebédelünk. Azt hiszem, mindkettőnknek jót tesz egy kis strandolás.  Akkor megyek, te pedig igyekezz!

    Azzal elindultam a barátomért, éppen időben értem le az állomásra. Most egyedül jött Gábor, szakítás után volt. Elhagyta a barátnője valami másik férfi miatt. Kicsit ki is akadt rajta, mert erre nem számított, ahogy mondta. Nagy csalódás volt neki a nő. Az állomáson barátian átöleltük egymást, majd beült a kocsimba és indultunk hozzánk. Röviden megbeszéltük a kétnapos hétvégi programot.

   Judit egy nyári mélyen kivágott, testhez álló bordó ruhát vett fel. Ahogy szokta, kisminkelte magát, a hosszú szempillák, még jobban kiemelték bársonyos barna szemét, telt szája vörösre volt rúzsozva, amit nem kedveltem, de nem tudtam lebeszélni róla. Mellei szinte odakínálkoztak Gábornak is. Kicsit féltékeny is voltam már, ha másnak is ott felejtődött a szeme. Pedig régebben még szerettem, hogy másnak is tetszik. Az utóbbi időben inkább csak magamnak akartam tudni. Már megterített a nappaliban, kedvesen, szinte túl kedvesen fogadta Gábort. Aperitifet hoztam, Judit pedig közben túlzottan feldobott állapotban cseverészett Gáborral.

  - Nem haragszol édes Gábor, de előbb inkább ebédeljünk, annyit készültem, és neked olyan szívesen tettem! Tudom, hogy még nem láttad a teljes lakást, de inkább majd ebéd után megmutatjuk – mondta mosolyogva, majd kacérkodva nézett rá. Azt hiszem szeretett tetszeni a férfiaknak. Miklósra talán azért is haragudott, mert ő nem reagálta le az ilyen jeleneteit és nem hízelgett neki, nem udvarolt neki, szépeket sem mondott, mint általában a többi férfi ismerősöm. Gábor kissé merengve megnézte Juditot, a mélyen kivágott ruhájából előbuggyanó melleit, majd hirtelen zavartan felállt.

    Judit meglepetten nézett utána.

   - De hát kihűl a leves! – tétován tette vissza a tálba a merítőkanalat.

  - Bocsánat, csak egy pillanatra! Nem baj! Én úgyis szeretem! Hadd tekintsem meg azért legalább a kerteteket! - kilépett a teraszra, jómagam is meglepetten felálltam, de utána mentem, aztán körbe sétáltuk a tujás kis kertet, majd visszamentünk a szobába, ahol már Judit várt bennünket az előre kikészített poharakkal.

  - Akkor igyunk rátok!- emelte a poharát Gábor, koccintottunk, rám nézett, majd Juditra.

  - Egészségünkre! Igyunk arra, hogy eljöttél, és együtt töltünk egy szép hétvégét! – mondtam neki.

  - Úgy van! Na, közben ismét megmelegítettem a levest. De most akkor merítsen mindenki, egyedül! A leves csak melegen jó!  Hogy vagy édes Gábor? Hallom Donáttól, hogy mit tett veled az a nő! Vagy ne beszéljek róla? - nézett közben Judit Gáborra.

  - De, nyugodtan. Lassan kiheverem. Tulajdonképpen kezdem belátni, hogy nem voltunk egymáshoz valók. Talán jobb is így. Még mielőtt késő lett volna. Látom, ti jól megvagytok.  Judit is nyugodtabb. Vagy rosszul látom?

  - Nem. Szerintem jól látod! - válaszoltam neki - Gáborkám! Mi szeretnénk lemenni ebéd után a strandra. De gondolom, te is szívesen úszol egyet! De mondd, ha mást gondoltál!

     Ekkor váratlanul közbeszólt Judit – Kicsit furcsa, hogy az én nyugalmammal vagy elfoglalva Gábor! De miért is lennék nyugtalan? Nem igaz Donát? – nézett rám kissé idegesen - Csak menjetek most nélkülem, biztosan akartok beszélgetni kettesben is. Én most inkább pihennék, és inkább olvasnék kicsit - komorult el hirtelen az arca.

     Értetlenül néztem rá - Miért? Hát nem azt beszéltük meg, hogy... Vagy megsértettünk volna? Nem volt szándékunkban. De, Gábor sem azért kérdezte, hogy...

  - Nem, nem sértődtem meg! Ugyan! - nevetgélt idegesen - Most, mást gondoltam.  Holnap majd lemegyek veletek. Most fáradt lettem. Egész nap a konyhában voltam. Na, nem szemrehányás, szívesen is csináltam, de nem vagyok még hozzászokva.

  - De hát a strandon is pihenhetsz - néztem rá kissé mérgesen, de akkor közbeszólt Gábor.

  - Ne haragudj Judit, ha bántó volt a kérdésem! – nézett közben kissé kutakodóan Juditra - De, nem muszáj lemennünk nekünk sem. Beszélgethetünk itt nálatok is! Aztán majd holnap...

  - Nem, nem! Mondtam már, hogy nem sértődtem meg! - pattant fel ekkor Judit, és váratlanul hozott egy fényképezőgépet. Mindketten alaposan meglepődtünk Judit hirtelen jött ötletén.

  - Mosolyogjatok!  Megörökítem, a két jó barátot! Na, most készíts rólam és Gáborról egy képet Donát! - ekkor hátulról átölelte Gábor vállát, éreztem, hogy ettől zavarba jött a barátom, de igyekezett palástolni. Aztán felállt, egymás mellé állított bennünket, és ő fényképezett. Majd Judit visszavette a fényképezőgépet és szinte tuszkolt bennünket kifelé.

   - Na, akkor csak menjetek!  Nézzétek meg előbb a lakás többi részét, aztán pakoljatok össze, én itt szépen elrendezek mindent és majd várlak benneteket. Aztán este elmehetnénk valahova szórakozni - nézett rám kicsit vidámabban. Össze néztünk Gáborral, majd megvontam a vállam, körbejártuk a lakást, majd elindultunk kettesben a strand felé.

    Miután jól kiúsztuk magunkat, kicsit leszárítkoztunk, ültünk egymás mellett egy padon, Gábor szeme láttam megakadt egy szép barna lányon, aztán hirtelen csak legyintett egyet.

  - Látod milyen hülye a férfi? Alig megy el az egyik nő, már kutat egy másik után. Szép a lány, nem? De minek? Még korai. Nem bonyolítom az érzelmeimet.

  - Miért? Tényleg szép! - néztem a lány után, aki előttünk sétált el - Hátha okos is! Vagy az nem kell, hogy legyen?

  - Dehogynem Donát! Tudod, hogy mennyire igényes lettem! A testvéred, Míra jut az eszembe. Olyan jókat beszélgettünk és sétálgattunk együtt nálatok! Valahogy nem voltam az esete, de senki akkor a körünkből, ha jól emlékszem! Mi van vele? Már régen nem láttam! Még ott dolgozik, abban a budai szalonban?

  - Hát, örültem volna, ha összejöttök, nem rajtam múlott - néztem aztán Gáborra, aki tudtam, hogy sokáig szerelmes volt a húgomba - Menyasszony. Egyszerre lesz az esküvőnk szeptemberben. Jelenleg már nem dolgozik ott, elment Judit helyére, idegenvezető lett.

  - Ne mondd már! Mi ez a nagy váltás? Szóval rátalált az igazira? És milyen a srác szerinted?

  - Meg fogsz lepődni. Cigány, azaz roma.

  - Micsoda? Ne hülyéskedj ! Ezt nem hiszem el!  És mivel foglalkozik? Ez egy rejtély nekem! - nézett maga elé Gábor és kíváncsian hallgatott.

  - Majd nem lesz az, ha egyszer összejössz velük. Jazz zenész a srác, bőgőzik. Idősebb még nálunk is. Huszonkilenc éves és jóképű, intelligens. Mírával pedig szerintem tökéletesek együtt. Legalábbis én így látom. Gondolhatod, hogy nem az a fajta roma. Hiszen tudod, hogy Míra mennyire igényes volt mindig mindenben! Persze a szerelem néha elveszi az ember eszét! Ezt is tudjuk. De hát ez van! Reméljük jól választott! Keresd fel, ha visszamész, biztosan örül neked! – aztán részletesen elmeséltem mindent. 

    Egy darabig hallgatott, majd hozzátette - Feltétlenül megkeresem őket. Talán majd lemegyek a pinceklubba is. Hallottam már róla egyébként. Többen kedvelik a zenéjüket az ismerőseim közül. Hívtak már többször, de Edit nem akaródzott jönni, őt ez a zene nem érdekelte. Azért örülök, hogy így meséltél erről a dologról. De jó fej lehet, ha a szüleid így elfogadták, mert ismerem a könyörtelenül szigorúan ítélkező apádat. Gondolom, hogy azért nem ilyen vőt kívántak maguknak! Bár Míra, érzésem szerint az édesapád kedvence volt…

  - Hát, igen. Az is maradt – tettem hozzá.

  - Na, de azért nem vagy féltékeny Mírára?  Hiszen te meg az anyukád által voltál  mindig    kényeztetve.

  - Nem, ne izgulj! Nem versengtünk Mírával szülői szeretetért. Azért apám engem is kedvel a maga módján. Anyámmal persze más a viszonyom. Hanem ha már így beszélgetünk, nekem Judit a gond, szeretném, ha kicsit jobban megfigyelnéd, és tanácsot adnál, esetleg beszélgess el vele! Te, mint pszichiáter biztosan észreveszel olyan dolgokat is, amit én nem. Valami nem tetszik nekem. Talán te is észrevetted most az ebédnél. Az egész viselkedése. Tudod, hogy a szex nem probléma közöttünk, az mindig is jó volt, meg azzal is fogott meg elsősorban, ami igaz. De… - és akkor részletesen elmondtam Judit időnkénti rohamait, időnkénti túlzottan felhangolt állapotait, felfokozott majd hirtelen lehangoltságát.

  - És ezt te csak most vetted észre, vagy már régebb óta vannak ezek a tünetek? - nézett rám Gábor kissé borúsan és elgondolkodva.

  - Ritkán töltöttünk együtt hosszabb időt és hát olyankor annyira nem figyeltem. Tudod, hogy mennyire beleestem és pokolian jó nekem vele. Érted, hogy mire gondolok? És nekem ez fontos. De most, hogy pár hete minden nap együtt vagyunk, kezdek felfigyelni olyan dolgokra, ami szerintem nem normális, akárhogy is próbálom a szőnyeg alá söpörni a dolgokat. Aztán eszembe jutott édesanyám. Tudod, hogy ő…

  - Igen. Azt tudom. Tényleg, jól van?

  - Igen. Amióta szedi a gyógyszereket és jár havonta egy pszichiáterhez, és édesapa is lehiggadt, csak neki él már. Talán nem kajtat más nők után.

  - Ennek igazán örülök. Ha valaki betartja az utasításokat, karban lehet tartani ezt a betegséget is. Kicsit a hozzátartozóknak nehéz, de ha szeretik… Hát, amiket itt elmeséltél Juditról, az eléggé aggasztóan hangzik. Ami igaz, eléggé furcsán viselkedett az ebédnél is. De igazából egy vizsgálat kellene, azt meg hogyan végezzem el? Nem mondhatom, hogy Judit én szeretnélek téged megvizsgálni, mert Donát szerint te így vagy úgy viselkedsz, és nekem az a gyanúm, hogy esetleg depressziós vagy. Sőt, még rosszabb, mániás depressziós beteg vagy. Az meg egy súlyos állapot Donát. Nem akarlak elkeseríteni, de amiket itt elmondtál, és ahogy a rövid idő alatt figyeltem Juditot, hát… felmerülhet az a gyanú, hogy csak sima kezdeti depresszió, de… - és ekkor részletesen elmondta szakmailag a különbséget a depresszióról, ami önmagában sem igazán jó dolog, de a másik formája meg igazán ledöbbentett, mert mintha ezt ismertem volna fel Judit viselkedésében. Miután látta rajtam letörtségemet vigaszul mondta talán - Na, azért ne tegyük szegény Juditot beteggé. Az is lehet, hogy ilyen kis különleges természete van, meg hát hozott egy-két sérülést magával a családjából! Értelmes, olvasott, tanult lány. Hogy tudott volna idegenvezető lenni, ha bármi baja lenne! Örülj neki, hogy a szexben ilyen jól rátaláltatok egymásra. Az sem utolsó dolog, hidd el! Tudod, hány betegem van, akinek pont ebből adódik a problémája? Nagyon is kívánatos nő a te Juditod. De majd azért megfigyelem, legföljebb ha gondod lesz, vedd rá és felhozod hozzám egy beszélgetésre a kórházba. Talán, ha gyerekei lesznek…

  - Na, ez a másik Gábor, azt hiszem, hallani sem akar róla! Nem tudom, hogy mitől fél, de azt tudom, hogy fél a témától. Már arra is gondoltam, hogy talán nem lehet neki gyereke, csak nem meri megmondani!

  - Ugyan! Menj a fenébe ! Igazi nő a jövendőbelid, majd megjön a kedve. Miért ne lehetne neki gyereke! Vagy kérdezz rá, ha ezt gondolod! Vagy azt hiszed, nem mondja meg az igazat? Az persze, benne van a pakliban.  Már én is kezdek félni a nőktől, hogy így át lettem verve! Nem vagy könnyű helyzetben barátom, de előbb kellett volna ezen elgondolkodnod! Talán inkább lusta a gyerekneveléshez. Mert valljuk be kicsit elkényeztetett lány volt! Amúgy meg ülj le vele higgadtan, ne siesd el a dolgot. Majd összeházasodtok és kedve lesz hozzá. Minden nő akar végül egy gyereket! Na, de menjünk, ússzunk egyet! Túlságosan borúlátó lettél!

   - Lehetséges, Gábor. Bár neked legyen igazad! De menjünk! Aztán utána leszáradunk és hazamegyünk, Judit már biztosan vár bennünket.

 

15

         Míra és Miklós költözik

 

   Egész nap dobozoltunk Miklóssal, a szüleivel, és testvérével. Mindegyikük eljött segíteni a költözéshez. Meghatódtam ettől a gesztustól. Ibolya néni nagyon fürge és tettre kész asszony volt, villámgyorsan tudott rendezkedni, Feri bácsi pedig a jó ötleteivel és jó kedvével tartotta bennem a lelket. Flóri, Miklós fiútestvére ragasztgatta a dobozokat, így aztán időre el is készültünk. Aztán miután hálásan megköszöntem szüleinek és Flórinak a segítséget, Ibolya néni, egy nagy tálra mutatott, amit a szobában lévő asztalra tett.

  - Mi az, Ibolya néni? Ez nem is az én tálam - töröltem le izzadt homlokomat.

  - Nem hát. Ebben van a sült hús, tessék megvacsorázni és marad belőle holnapra is. Gondolom, hogy pakolás közben csak megéheztek, te meg nem érsz rá most főzőcskézni. Aztán majd szólj, ha kellünk az új lakásnál is! Szívesen segítünk.

  - Látod, ez a mama, ilyen mama. Állandóan mindenkiről gondoskodik, mint a kotlóstyúkok - döcögött hozzá Feri bácsi, majd Miklóshoz fordult. Jő bőgős lennél a zenekaromban, de neked nem kell ez fajta szórakoztató ipar. Tudom, kicsit le is nézed! De nem baj! Azért ott lehet pénzt keresni, azt tudnod kell! Na, de nem papolok! Azt már elégszer megtettem.  Nos, sok sikert! Majd legközelebb mi is meghallgatunk benneteket. De ti holnapután már madárcsicsergésre ébredhettek! Remélem, jól érzitek majd magatokat!

   Miklóssal együtt elköszöntünk a szüleitől, testvérétől, lekísértem őket egészen a kapuig.

   Azért sajnáltuk a megszokott kis lakásunkat. Fél éve Miklós már sokat volt nálam, ő is belakta velem együtt. Bíztunk abban, hogy az új helyünk még ennél is otthonosabb lesz. Együtt lefürödtünk, majd Miklóst puccba vágtam, ahogy az édesapja szokta mondani. Ha rajta múlott volna, igénytelenül megy el az esti előadásra. Hajat mosott, szép fekete göndör fürtjei csillogtak. Odaadtam neki a kávébarna kozáknyakú ingjét, a fekete cipőjét. Amikor már teljesen készen volt, végig néztem rajta és megállapítottam, hogy nagyon csinos párom van. Úgy gondoltam, most az egyszer jómagam is kiöltözök. Sárga, testhez simuló, nyári vászonruhát vettem fel, hozzá egy divatos fekete tűsarkú szandált. Még egy fehér gyöngysorral is ékesítettem magam. Hajam laza kontyba tekertem. Szép akartam lenni Miklós mellett. Szórtam magamra a parfümömből, Miklósnak láthatóan tetszettem. Megcsókolt, majd kezébe vette hangszerét, amit lecipeltünk a lifttel a kocsihoz.

    Jókedvűen érkeztünk meg az előadásra.  Meglepően sokan voltak. Miklós a színpadra ment, én pedig kerestem egy üres asztalt. Ahogy elindultam az asztalok között, Donát egyik régi barátja húzta meg a szoknyám szélét. Már éppen rá akartam csapni az illető kezére, hogy mit fogdossa a szoknyámat, amikor megszólalt Gábor.

  - Te jó isten, nehogy megverj! – Gábor felállt, átöleltük és jól megnéztük egymást! Majd mindketten elnevettük magunkat!

  - Nahát, Gábor! Te mit keresel itt? Amúgy meg ne fogdosd csak így a nők szoknyáját, mert tényleg majdnem rácsaptam a kezedre, gondoltam valami szemtelen férfi akadt az utamba.

  - Gyere, ülj ide az asztalomhoz, úgy is egyedül vagyok. Csak egy ismerős srácot várok, aki gyakran lent van a te vőlegényed pinceklubjában. Szereti a zenéjüket és tőle hallottam, hogy ma itt nagy műsor lesz! 

    Leültem Gábor mellé, és meglepetten néztem rá, amikor kimondta a vőlegény szót - Te honnan tudod?  Talán Donát árulkodott?

  - Igen, tőle tudom, egy hete, hogy találkoztam vele. Náluk voltam. Borzasztóan örülök, hogy látlak, már úgyis fel akartalak hívni telefonon egy beszélgetésre! Jól nézel ki Míra, szebb vagy, mint valaha! - nézett rám és láttam, hogy még mindig tetszem neki. Tudtam, hogy még diák korában szerelmes volt belém. Én nagyon kedveltem, de valahogy, mint férfi nem tudott megérinteni. Flörtölni meg nem akartam vele Donát miatt sem. Aztán később hallottam, hogy beleszeretett egy nálánál idősebb ügyvédnőbe.

  - És te? Tart még a szerelem? Tulajdonképpen felkereshettél volna ennyi idő alatt régebben is, de nagyon eltűntél! Én meg nem akartalak zavarni. Majd én is elfoglalt lettem, megismerkedtem Miklóssal. Gondoltam talán az új barátnő miatt - néztem rá, majd közben a színpadot figyeltem, ahol láttam, hogy Miklós a hangszerét rendezgeti. Gábor is nézte, majd válaszolt.

  - Annak csúnya vége lett. Elhagyott. Most szalma vagyok. De majd egyszer, ha kedved van, mesélek. Hanem látom a jövendőbelid az, aki most a színpadon van. Mit mondjak, jól néz ki így férfi szemmel is, csak azt mondhatom. Gondolom, hogy köztetek minden rendben. Nem kell magyarázkodnod, mindent tudok. Nem izgat különösebben, hogy roma fiút választottál, legfeljebb az, hogy én is szóba jöhettem volna! Na, de félre a tréfával!

  - Jó volt ezt hallani tőled Gábor. Nem érdekel egyébként, hogy majd ki mit gondol ezzel kapcsolatban. De itt az ismerősöd azt hiszem – néztem az asztalunknál megálló férfira. Gábor ekkor bemutatott egy magas, barna, kék szemű férfinak. Aztán Gábor gyorsan tisztázta is viszonyunkat, meg kapcsolatomat a bőgős zenésszel, de már kezdődött is a műsor. Miklós teljesen a szaxofonos alá dolgozott, majd amikor a szaxofonszóló után ő szólózott, hatalmas tapsvihar tört ki, de az egész zenekar szinte összeforrva lüktetett. Remek összjátékot produkáltak, olyan improvizációik voltak, hogy csak ámult a közönség.  Bravúros este volt! Szinte mindannyian önfeledten játszottak. A közönség tombolt, vastapsával jutalmazta őket.  Sajnáltam volna, ha kihagyom!

    Előadás után Miklós az asztalunkhoz ült, ahol a két ismerősömnek bemutattam őt. Szerényen, de látható örömmel fogadta a gratulációkat. Én meg büszke voltam! 

  - Már azt hittem, hogy valami férfit fogtál magadnak Míra! - mondta aztán Gáborra nézve Miklós – Szóval ti már régóta ismeritek egymást! Akkor talán gyertek el majd a lakás avatónkra! – nézett a két férfira és ekkor gyorsan elmesélte a másnapi költözésünket. Még egy ideig elbeszélgettünk, aztán Miklóssal hazafelé indultunk, mert tudtuk, hogy nem lesz könnyű a másnapunk. Korán jönnek a költöztetők és szokatlan lesz minden.