Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogy szaladnak a fák

2018.01.22

 

 

hogy-szaladnak-a-fak.jpg

 

Hogy szaladnak a fák

 

Fut a vonat, robog velem

szaladnak a fák, a  mezők,

elfogy minden, pőrére vetkőzik

a múlt,  össze-vissza kavarog.

És én csak kacagok... kacagok!

Szétszórom minden emlékem,

nem  őrzöm  fiókom mélyében.

 

Fájdalmak koppannak köveken,

szerelmek sikongnak a mélyben.

Apám és anyám felhőbe csavart

testéből könny hullik. Ázottan

nézem a Holdat, csillagot keresek

este, de már te sem vagy!

 

Szél perdül, ég mordul, már

nem fáj, már nem vár semmi!

Csak a múlt kavarog, ahogy

robog velem a vonat, ahogy

szaladnak a fák!

S eltűnik minden Emlékvirág.

 

2-szuletesnapomra.jpg

 

Születésnapomra

 

Pergő  megsárgult levelek,

ködös reggelek,

szűrt fényű nappalok

esőtől csillogó ablakok.

Szél pörgette szoknyák

színes esernyők.

Fázósan egymáshoz bújó

nők és férfiak.

Ősz van. Október közepe.

Elmúlt a nyár.

Színesbe öltözött a határ.

Egy kis faluban anyám a szülés

keserves fájdalmában fürdik.

Jajszava az égbe kiált.

 Kiszakadva testéből  

sírásom elcsendesíti,

rám pillantva, szemében

 fájdalmas szeretet csillan.

 

S én fehér pólyámba bugyolálva

 nem tudom még:

a halálon túl is megmarad

ez a szoros kötelék.

 

Most is ősz van.

 Október közepe.

 Emlékezem. 

A múlt köteléke itt van bennem.

Anyám, már fentről figyel.

 Fentről őriz.

Néha megérzem, ahogy halkan surran

szobám falai között.

 

Most, a születésem napján

Így október közepén

   gyertyát gyújtok,

  Rá gondolok.

 

Minden, minden percért amit

nekem adott,

most köszönetet mondok.

 

 

5-villa-cuppan.jpg

 

Villa Cuppan

 

Fajsz nemzetség,

Koppány  vezér,

agák és várurak,

jobbágyok, vitézek,

papok  és mecsetek.

Török és  magyar

keveredék e tájban

hosszú nehéz

véres  csatákban.

De békéhez jut e város:

egykor Villa Cuppan.

 

Majd évszázadok múltán

akácosok során

Koppány völgyét megtöltik

Bő, rojtos gatyás, hímzett inges,

férfiak.

Oldalaikon ott állnak a

pufándlis, bársonyszoknyás,

hímzett réklis, pillangószárnyú főkötős

asszonyok.

Gyökeret eresztenek, jól termő

földet művelnek.

A dombok között kanyargó

utcákban, takaros családi fészket

raknak,  színes élettől lüktető

falut  varázsolnak.

 

És  eljön az idő, amikor

Koppány folyó partján

tilinkó hangján

pásztor fúj

szomorú nótát.

Háború tizedeli

a lelkeket.

Feketébe öltözött

özvegyek könnye

öntözi a kerteket.

 

Ekkor születtem itt.

Félig török, félig

magyar, vagy ki tudja

még kikből lettem én.

De mindegy is.

A dombok közötti völgyben,

kicsi temetőben,

őseim csontja nyugszik.

 

Gyermekkoromat cipelem

utcáról-utcára,

kislányok, kisfiuk arcát

kutatom mindhiába,

a Koppány folyó

partjának szitakötőit,

zsuptetős kicsi házak

öreganyóit.

 

Az egykori templomkert

végénél, bátortalanul

jobbra fordulok.

Keresem az egykor itt felejtett

gyermekkoromat.

 

A zöld vaskerítéses,

tornácos házat,

a két nagy fenyőt,

a fehér gyertyás

gesztenyefát,

a virágos gruppokat,

kerekes kis kutat.

 

Előttem peregnek

a rég múlt képei:

Apám hegedül, anyám

a kerti székben ül.

Köröttük futkosom,

Ide-oda libben fehér

szalagos hajfonatom.

Vasárnapi séták!

Patak parti álmodozások!

És a gyönyörű karácsonyok!

A sötét estébe nyúló

nyár esti ipi- apacsok!

Az erdei séták, szőlőhegyek,

amint  nagyapám

fogja kicsi kezemet.

És látom a valót.

Szemem könnyekben.

Elgondolkodom. Majd

sarkon fordulok.

 

Tarka virágos rétek

emlék-illata

megcsapja orromat,

leülök a patak partra,

szomorúfűz árnyat ad.

Színes szárnyú lepke,

katicabogár bólogat.

Zöld gyík surran el, nagyot

sóhajtok!

- Óh , ti gyermekkori évek

hová szálltatok

 

balaton.jpg

 

Balaton

 

Minden cseppjét szeretem!

Nekem a Balaton maga a Szerelem!

Sima kék tükrén úszik a fény,

selymes vize simogat akár egy szirén.

 

Nád susog, béka kuruttyol.

Horgász ül a mólon, pontyra vár.

Egy pár andalogva sétál:

Fonott-kalácsos ölelésük

emléknek itt marad.

Túlparti hegyek esti fénye

pislákolva hívogat.

Úszó vadkacsák keresik éji

szállásukat.

 

Ha megmordul az ég,

vad vihar tépi a fákat.

Haragoszöldbe öltözik a tó.

Hullám haja magasra csap,

sirály sikolt, szél kapkodja

a sátrakat.

Öreg fűzfák hajlongnak a parton:

Üres, ázott padok…

És reggel már a Nap ragyog!

A víz kék ruháját lágyan

lebbenti a szél, fodrozva

perdül táncra;

a nádas suttogva

balatoni mesét regél.

 

Nekem a Balaton olyan,

mint a Szerelem!

Haragosan és szelíden is

Szeretem.

 

falusi-ejjel.jpg

 

Falusi éjjel

 

 

Apró neszek zörrentik  a

nyáresti utcát.

A Hold világol, néha egy kutya

csahol.

A fekete éjszakában halkan

rábólint az akác.

A sarkon, bánatos férfi

csizmája koppan,

kalapja megbillen, ujjával az

ég felé bök,

szaggatott, keserű nóta röppen

a házak között.

Virágos álmokkal takaróznak az

ifjú párok.

Öreganyó szunyókál, álmában a

mezőn jár.

Illatos szénakazlak között

rékli hull le róla,

hófehér vállát, izmos szőke

legény csókolgatja.

Csendes, sóhajos utazásban

alszanak a házak,

kerti virágok bódult illatában

ébredésre várnak.

 

forro-csokolade.jpg

 

Forró csokoládé

 

Süvít az őszi szél, hull  a falevél,

a Duna-part fütyülve zenél.

Üvegfalú kávézóban gyülekeznek,

meghitt kis sarokba leülnek.

- De rég láttalak! Úgy örülök! Hát, te?

Semmit sem változtál!

Mutasd magad! Nahát… Még dolgozol talán? -

Nevetések, kacajok, halk sustorgás,

mesék a múltból, emlékek özöne.

Zajfoszlány érinti őket, halk zongorafutam,

 egyikük, egy kedves történést mesél.

 

Itt-ott mélyebb ráncok,

az idő keményen festett, rajzolt az arcokon.

Ám, most ez nem számít! Szemük csillog!

Röpködnek a fotók, utódok kisimult arca,

gyermekek puttói mosolya !

 

A pincér áll mellettük,

majd asztalra kerül, ami

a testnek szól.

Iszogatják a kávét, a teát ;

gyümölcskoktél,

 tortaszeletek illata kevereg.

- Azért szép volt!

Úgy… huszonvalahány évesen…

Mikor is?  Harmincöt éve már?

 

Lassan felveszi éjfekete

 ruháját az este,

eljön  a búcsúzás ideje.

 

Forró csokoládém iszogatom,

közös múltunkon gondolkodom.

Tudom, hogy ifjúságunk már elszaladt,

de közös múltunk egy-egy pillanata

velünk maradt.

 

gyemantemlekek.jpg

 

Gyémántemlékek

 

Apró, puha, babaillatú kéz

kapaszkodik egy fán,

csilingelő gyermekkacaj

bugyborékol a zöld mezőben.

Tulipán kelyhéből kék ibolya

szeme

 mosolyog, homokparton

játékkockákból tornyok nőnek,

puha vattapamacs, rózsapiros a

szeretet. Méh zümmög, méz

csordul.

Színes pillangóraj táncot jár,

tücsök

hegedül, egér cincog,  macska

nyávog,

rozsdás szőrű kiskutya labdát

harapdál.

Szellő tündérek lebegnek, halkan suhannak.

Hold világít este, a csillagok

ragyognak,

manók árnyéka szalad a szoba

falán;

Kockás inges, sárgafüles mackó

 

brummogva jó éjt kíván.

 

Dióhéjbölcsőben alszik  a

 

pillanat,

gyémántemlékként  néha 

 

visszatér.

 

csillagszoros-karacsonyi-este.jpg

 

Csillagszórós karácsonyi este

 

Csillagok hullnak a mennyből,

zöld fenyőágra ülnek.

Angyalok raja örömtáncot jár.

Hópihe hull, szél hangja dörömböl.

 

- Csillagszórós

Karácsonyeste,

Jézus születése! –

 

Imára kulcsolt kézzel,

ámuló, tiszta nagy szemekkel

gyermek áll a fenyő előtt.

 

- Csillagszórós

Karácsonyeste,

Jézus születése! -

 

Méz és fahéj illat,

surranó,halk neszek.

Ünneplőbe

öltözött örömök,

színes papírba bújt

csomagok,

apró  meglepetések.

 

- Csillagszórós

Karácsonyeste,

Jézus születése! -

 

Harang kondul, éjfélt üt az óra.

Elindul a család beburkolózva.

Köszönteni mennek az éjféli misére.

Hold vezeti őket

Csillagszórós Karácsonyestén,

Jézus születése Szent Ünnepén.

 

 

majusi-eso.jpg

 

Májusi eső

 

Mélyzöldbe öltözött juharfák

mézillatú fehér fürtöket lógató akácok

repedezett kérgű tölgyóriások

között keringek, az üde - zöld gyepszőnyeg

között lila virágú nadálytő,sárga vadárvácska,

vadrepce, és még százféle növény bólintgat felém.

Színes erdei pinty beszélget, trillázva énekel a zöldike,

a sűrű bozótosból fácánkakas szárnyának surrogó  majd

érdesen  szaggatott hívószavára figyelek.

Őzgida és mamája leselkedik távol az úton,

lépteim neszére nagy ugrásokkal tűnnek el az erdő sűrűjében.

Törtfényűvé változik az erdő,

 sötét felhők kergetik a Napot, eső közeleg.

 

Leszakítok egy akácvirágot, illata elbódít.

Mélyet szippantok a mélyzöldbe öltözött erdőből,

bőrömön langyos vízcseppek gurulnak, a hirtelen jött

májusi zárpor  nagy cseppekben elered,

 hagyom, hogy átmossa a téli hidegben jéggé dermedt szívemet.

 

gyokerek.jpg

 

Szomorúság

 

Tavasz van.

Lassan zöldbe öltözik a táj.

Méhek zümmögnek, madarak füttyögnek.

Lilába burkolt lelkem mégis didereg,

hiába érinti arcomat illatos meleg.

Szívszorong bennem egy furcsa érzés,

füstkarikákban válik semmivé a Múlt.

 

A jelen olyan zavaros.

 A holnap is fekete.

 

Ábrándjaim mély kútban eltemetve.

Mozdulatlan bennem az örömrügy.

Talán, már a Nap sem nekem süt.

Tavaszi záporban áztatom arcomat,

pergő könnyekkel enyhítem bánatomat.

 

 

dia1.jpg

 

Őszi keringő

 

Menekül a sárga hajú nyár,

kergeti a szél.

Keringőzik a száraz falevél.

Mélabús dalt susog a kert,

néhány virág még szirmot ereszt.

 

Felhő csücskéből eső szemerkél,

Itt-ott reccsenve nyög egy faág.

Puttonyos hátak szőlőfürtöktől

roskadoznak.

 Édes nedűként csurog a must.

Sárgállik a kukoricaföld is,

Csuhája szétnyílik, haja vöröslik.

Koppan a dió , megszáradt ,

barna héjából  kikandikál.

És fut-fut , szalad  a nyár!

 

Bőszen tekeri az ősz

hosszú hajából  kontyát.

Szélfutta neszeket komponál.

Lebbenti nyitott ablakok tülljeit.

Kicsit hagyja még sápadni

a nyár színeit.

De reggel már ködöt köhög,

S párába bújnak a kopaszodó fák.

 

4-tavasz-van-vagy-....jpg

 

 

Rügy pattan!

Zöldbe borul a világ!

Madarak éneke zeng

Nyárfák hópihéje kereng.

 

Szellő ringatott faágak,

napfényben fürdő

fehér és rózsaszín virágok

mézédes illata terjeng!

 

Gesztenyesorok

fehér gyertyái égnek.

Méhek gyűjtik a mézet!

 

Tulipán, nárcisz,

árvácska, jácint,

pünkösdi rózsa,

Ophelia táncot jár!

Kiszáradt a pázsit,

bóbiskolnak a fák is.

 

Nap perzselte kertek!

Szomjazó vetések!

Lám!

Tótágast áll a természet.

 

 

- Tavasz van?

   Vagy már itt a nyár?-

Énekel kérdőn

Egy kis madár.

 

 

oszi-zsongas.jpg

 

Őszi zsongás 2008

 

Aranysárga falevelek

hullanak a fákról.

Dércsípte reggelek.

Didergő emberek,

meggörnyedt háttal,

a semmibe néznek.

 

Szaturnusz-Uránusz!

Mi jön még?

Uramisten!

Segíts engem!

 

 

Sötétség borult a világra!

Van-e kiút?

Kérdőn néznek

a megfáradt szemek.

Mars éve közeleg.

A szürkébe bugyolált

vatta-pamacsokból

az ég könnye hull.

Reményt vesztett

tömegek szíve

összeszorul.

 

 

Szürke ködfátyolba

öltözik az este.

Fekete varjak rikácsolva

ülnek  a fákon.

A süvítő hideg szél

zörgetve zenél.

Falevelek táncot járnak.

Fázós, didergő, eltévedt

Lelkek, toporogva,

Csillagot várnak!

 

magany.jpg

 

Magány

 

Szilveszter estéjén

ködfátyolba burkolózva,

csonttá fagyott lélekkel

vonszolom magamat, bámulom

a csillogó, díszbe öltözött

belvárosi fákat, a fénytől

villódzó utcákat.

Zsibongó tömeg a téren.

Hatalmas adventi koszorú

gyertyái lobognak középen.

Emberzsivaj, trombita harsog,

konfetti repked a hideg szélben,

álarcba, műhajba, díszes kemény

papír kalapba bújt ifjúság viháncol,

pezsgős üvegek durrannak, petárdák

pattogása riasztja a kutyákat.

Távolról hegedű és zongora ritmikus

beszélgetése lopakodik a fülembe.

Orromat sült-hús, savanyú káposzta,

forralt vörös bor  illatának

keveréke ingerli. De a szemem csak

imbolygó embertömeg árnyakat lát.

És egyre jobban fázom, összehúzom

a kabátom, most érzem csak a magányom.

És hirtelen megkondulnak a harangok,

Mélyen és élesen giling-galangoznak.

 

Esti misére szólítanak.

Mintha álomból ébrednék;

Felnézek a sötétkékbe öltözött égre:

Valami fényességet,

 cseppnyi meleget keresve.

 

tel.jpg

Sejtelmek

 

Mitől van ilyen csend bennem?

Miért nem muzsikál a lelkem?

Talán elfáradtam volna?

Vagy csak megállt az idő?

 

Csupa kérdőjel motoszkál agyamban

filmkockák ezrei szaladnak szakadatlan.

Már csak a múltból táplálom szívem:

Holtemlékek tekeregnek bennem.

 

Tényleg megállt volna az idő?

Kitárom ablakom, kinyitom az ajtóm:

Picinyke boldogságnak helyet szorítok.

Beengedem ami jön: a jót is, rosszat is.

Jöjjön aminek jönni kell! És hiszem,

valami különös történik majd velem.

 

17-paneldzsungel.jpg

 

Paneldzsungel

 

A belváros villog,

a zászlók csak

ott lobognak!

A kirakatok csak

ott csillognak.

 

A külváros sötét.

Paneldzsungel között

szél sodorja a lakók szemetét.

 

Fák kopár ágain kidobott zacskók,

rongyok, zászlóként díszlenek.

Csordába verődő aszfaltfiúk

tökmagot köpködnek.

Sárga mellényes törpék járják a terepet,

gyűjtik a mocskot, a szétdobált szemetet.

Egy ablakból gépzene borzol idegeket.

Itt csak kidobott sörösüvegek csilingelnek.

Törött üvegű erkélyeken zsúfolt lomkacatok

lógnak, magyar muskátliként így csúfolódnak.

Egy kopott fotel, széttörött telefonfülke mellett

gazdára vár. Kutya ugat, autó berreg, cipő kopog.

A házak között fütyül, menekülve rohan a szél.

Itt, hiábavalóan zenél.

 

16-lassan-minden-ajto.jpg

 

Lassan minden ajtó bezárul

 

 

Ahogy megyek, ahogy megyek

zárt ajtókba ütközöm.

már nem ragyog a tükröm!

 

Párás a szemem is, elsírt

gyöngykönnyek medre.

Köd szurkál estelente.

 

Elszállt álmok intenek utánam,

néha megcsillan egy fény;

De az ősz búsan zenél!

 

Lomtár a szívem,

leltárt készít; rendet rak.

Vajon mire készül?

 

Fehér hajfonatom kibontom,

Gyertyák égnek a múltamon.

 

magyar-fold.jpg

 

Magyar Föld

 

Piros- fehér - zöld !

Ez a Magyar Föld!

 

Tüzes, piszkos, álnok

nyelvek forognak,

hazaáruló világfiak

egyre dühödtebb

hazugságokat

szónokolnak.

Bántják az ország népét,

rontják jó hírnevét.

 

Szétszóródott a nemzet,

kicsivé zsugorodott az ország,

de népének nagy a türelme.

Bár lelke, ezer éves történelmi

sebekkel van tele.

 

Álnok kígyók, ragadozók!

Tudják csak meg:

Magyar Íjakkal állnak szembe.

Történjen is bármi Európában,

a Magyar Nemzet hite nem vész,

 Farkas szemet néz a Globális Rémmel.

Megszállottan lobogtatja a zászlót.

 

Piros-fehér-zöld!

Éljen békében, bőségben

  ez a sokat szenvedett, meggyötört,

Magyar Föld!

 

fohasz.jpg

 

Fohász

 

Fázósan húzom össze kiskabátom

Süss föl Nap! Süss az országomra!

Folyton ezt kiáltom!

Fehér és fekete gomolyfelhőkből

szakad a könny, dörömböl az ég.

Patakok duzzadnak folyókká, utcák

sártengerré.

Házak omlanak össze,

riadt szemű emberek menekülnek.

Mások elszánt akarattal küzdenek.

Meggyötört életek romjaikban.

Kicsi országom  bajban van!

Lakásom ablakából dideregve

nézem a nyöszörgő fákat,

miközben halkan mondom

könyörgő imámat:

- Ó, Boldogasszony Anyánk!

Több terhet ne rakj már ránk!

 

csend.jpg

Csend

 

A Hold bujkál, szél suhan,

víz hangja cseppekben csilingel,

eső kopog az ablakon, puha fehér hó

a hajamon. Virágok illatában egyre

csak  zuhanok. Álom kerget. Pilláimra ül.

 

Rémülten szaladok, segítségért kiáltok!

Nyújtóznak a karok az ég felé.

Nem elég semmi. Több és még több kell.

A Holdat, a csillagokat akarják leszedni.

 Rikoltoznak, dobbannak, hörögnek.

 Elhervadnak a növények. 

Sivatagi homok őrült módján táncol,tekereg.

Szikkadt, száraz a Föld, kiégett minden.

Gépemberek zakatolnak dühödten.

Szemük helyén hatalmas lyuk tátong.

Egy fekete gödörben

könyvek égnek, lángjuk vadul lobog.

Vasvillás ördögök sátáni kacajjal keverik

 a  fortyogó üstöt:

A Földnek vetik az ágyát, ezt kiáltják.

 

Egy magányos, félre dobott hegedű

szaggatottan sír fel a mélyből,bánatos

 halk, zongorafutam  kíséri.

És csend lesz!

                       Csend!

 

 

ahitat.jpg

 

Vizio

 

Forog a Föld, forog és fortyog,

Álarcos tömegek osonnak,

baljós hangokat hallatnak.

Könyvhalmazok sisteregve égnek.

Hegedű húrja sírva pattog, kidobott zongorák nyöszörögnek,

trombita hangja rekedten kiabál,

nagybőgő mordul ijedten.

Fegyver ropog, hullanak a testek.

Vértől ázott sivatag,

szennylétől csorgó kanálisok,

dübörgő zenére csápoló bőrruhások, mezítelen,éretlen

lányok sötét szemkarikával, vörösre

festett éles karom-körmökkel

drogos füst és alkohol mámorban

fürdőznek , édes ízű szerelemből

gúnyt űznek.

Egymásra borulnak a párok,

üres szívvel üzekednek.

 

Kihalt hajnali vizeletszagú utcák.

Szemétkupacokat kerget a szél.

Kopár fák könyörögve

 nyögdécselnek a múlt felé.

 Ijedt szemű szürke felhők

gomolyognak, de kiszáradt már

az ég minden sarka, könnyet nem ejtenek.

A felkelő Nap vörösen

borul a Földre , lassan

égeti , kínhalállal fenyegeti.

S a Föld már csak vánszorog,

már  alig forog.

Estére elolvad a vörös és forró Nap.

Jéghegyek nőnek ki a mélyből.

Haragos tengerhullám morajlik.

Dübörgő hangjával, mint a karmester

csendet int.

Takarítja a világot.

 Mossa több évezredes bűnét,

 hegyekké torzult bűzös szemetét.

 

Kattints rá!

https://youtu.be/