Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Charles Mingus

2010.06.19

CHARLES MINGUS

- 1922. április 22-én született az arizonai Nogalesben, Egyesült Államok, 1979. január 5-én hunyt el. Mingus sohasem ismerhette meg a valakihez tartozás érzésének fényűzését. A vegyes származására (brit, kínai, svéd és afro-amerikai nagyszülők) utaló reakciók a harag erős érzését és az üldöztetés érzetét váltották ki belőle. Ez az elidegenedés, saját mély érzékenységével és sorsának dramatizálására való hajlamával párosulva, a heroikus nyugtalanság és ragyogás művészi karrierje elegendő fűtőanyagot adtak kivételesen briliáns művészi életútjához. A korai zenei tapasztalatokhoz az európai klasszikus zene szigorúsága éppúgy hozzátartozott, mint a helyi Holiness Church kongregációjának spontán érzelmi áradásai, amelyben mostohaanyjával vett részt. Az utóbbi a bluesos vokáltechnikák, a bánatos kiáltozások, a prédikátor és a hallgatóság viszontreakciói, vad vibrátó és melizmatikus improvizáció, mindez ütőhangszerek és pozanok kíséretében, ezeket olvasztotta a big band korai gospel-előfutárába, amely mély befolyást gyakorolt Mingus zeneszerzői és eléadói stílusára. A másik fontos hatótényező a Duke Ellingtonzenekar volt, valamint Richard Strauss szimfonikus költeményei, Debussy, Ravel, Bach és Beethoven művei. Mingus időközben abbahagyta a pozan tanulást, majd a középiskolában a csellóról a nagybőgőre váltott.

Lloyd Reese-nél tanult zeneszerzést, és Red Callender ajánlására a New York Philhamonic bőgősétől, Herman Rheimschagentől vett leckéket. Virtuóz bőgőtechnikát fejlesztett ki, a nagybőgő fogólapját a zongora billentyűzetéhez hasonlóan kezdte használni. Első profi bőgősszerződéseit a New Orleans-i jazz két nagyjától, Kid Orytól és Barney Bigardtól kapta, majd 1943-től 1945-ig a Louis Armstrong Orchestrában dolgozott, 1947-ben Lionel Hamptonnal bőgőzött. Virtuozitásának első jelentős, országos elismerését 1950-ben kapta, amikor a Red Norvo Trio tagja volt. Ezenkívül generációjának olyan jelentős úttörőivel dolgozott együtt az ötvenes években, mint Charlie Parker, Miles Davis, Thelonious Monk, Bud Powell, Sonny Stitt, Stan Getz, Lee Konitz, Dizzy Gillespie, Quincy Jones és Teddy Charles. 1953-ban rövid időre csatlakozott Duke Ellington zenekarához, ám művészileg sokkal többet profitált azzal a példaképével készített albumból, amelyet Money Jungle címmel Max Roach társaságában 1962-ben rögzítettek. Mingus a fekete bőrű menedzsment és a művészek vezette lemezmárkák egyik úttörője volt, 1953-ban megalapította a Debut lemezmárkát, majd 1964-ben a rövid életű Charles Mingus labelt. Korai kompozíciói vegyes sikert arattak, főként azért, mert nehezen talált olyan együttest, amely képes volt komplex elképzeléseit megvalósítani. 1953-tól 1955-ig, saját workshop-együttesének megalakulásáig műveivel részt vett a jazz Composers's Workshop munkájában. Itt takarékoskodhatott a leírt kottákkal, mert szóbeli és zenei instrukcióit a zongorán és a bőgőn körvonalazhatta.

Mingus Mingus zeneszerzői egyedisége először ezen körülmények közepette kezdett kivirágzani, amiben olyan zenészek segítették, mint Dannie Richmond, Roland Kirk, Jaki Byard, Jimmy Knepper és Booker Ervin, akik a lehető legjobban kidolgozták Mingus elképzeléseit. Sok innovációja közül az egyik leglényegesebb, hogy nem a megszokott kórusstruktúrákat használta, a kvázi-“klasszikus" megkomponált anyag a free és csoportos improvizációk passzázsaival kontrasztáll, gyakran különböző tempóban és hangfajban, a komplex darabokban a finoman kialakított zenei motívumok egybehurkolódnak. Az interaktív improvizációk “társalgási" formáját fejlesztette ki, és új utakat nyitotta melodikus nagybőgőjátékban. Az olyan darabok, mint a The Black Saint And The Sinner Lady (1963) roppant vitalitást, a valamennyi jazzstílusban való elmélyedést mutatják a New Orleans-i jazztál és a gospeltől a bebopig és a free jazzig. Másik többrészes darabja, a “Meditations For A Pair Of Wire Cutters" az 1964-es Portrait albumból azok közül való, amelyeket részenként, különbözőcímeken alakított ki. Részleteket lehet hallani az 1963-as Mingus Plays Piano című albumon, a cím ekkor “Myself When I Am Real". Eric Dolphy tragikus halála után az újrakeresztelt darab ,Praying With Eric" címmel szólt, Dolphy sok Mingus-darabból hozott kicsodákat, ám a legtöbbet e darabért és e darabban tette.

A hatvanas évek közepén anyagi és pszichológiai problémái kezdték megviselni, amint azt Thomas Reichman 1968-as Mingus című filmjében láthatjuk, hallhatjuk. Ebben a periódusban intenzíven turnézott, egy olyan együttest mutatott be, amely valódi ensemble-játékot produkált. 1971-ben Guggenheim-ösztöndíjat kapott kompozíciós tevékenysége elősegítésére, és bámulatba ejtő önéletrajza, a Beneath The Underdog kiadására. A könyv egy összejövetellel indul, amelyet a pszichiáter vezet és a mű Mingus önismeretének, intelligenciájának, szenzivitásának és öndramatizáló tendenciájának feltárása. Turnéit gyógyíthatatlan betegsége folytán fokozatosan kialakuló paralízise ellenére folytatta, és új felvételeket is készített. “Revelations" című darabját 1978-ban a New York-i Filharmonikusok Gunther Schuller vezényletével mutatták be, aki azután 1989-ben az Epitaph-ot is új életre keltette. Még szintén 1978-ban Mingust Jimmy Carter fogadta a Fehér Házban, és egy all star koncertet tartottak a tiszteletére. 56 éves korában Mexikóban érte utol a halál, amelynek hírére sok zenész tisztelgett emléke előtt koncertekkel. A Mingus Dynasty együttes folytatja művei előadását.

Mingus Mingus korának törekvéseit oly módon öszszegezte, amely felülemelkedik minden faji és kulturális válaszfalon, miközben ezzel párhuzamosan rámutatott a faji és szociális igazságtalanságokra. A Meditations 1964-es bemutató előadásának közönségéhez bevezetésképpen így szól: “Ezt a darabot akkor komponáltam, amikor Eric Dolphy elmesélte nekem, hogy lenn Délen a koncentrációs táborokhoz hasonló helyek vannak, [...j, ahol el vannak választva egymástól [...] a zöldek meg a vörösek, vagy valahogy így, az egyetlen különbség az elektromos kerítésektől, hogy nincsenek gázkamrák és kemencék, amelyekben elégessenek bennünket - még nincsenek. Azért írtam a Meditations című darabomat, hogy szerezzünk egy-két drótvágót, mielőtt még valaki más puskákat szerezne." Élete és művészi teljesítménye kavargásában, fájdalmas elmúlásában Mingus egész élete saját művészi alkotása lett. Valóságos jelképe a 20. század derekának, melynek fő tendenciáit jobban és értékesebben fejezte ki minden más jazz zenésznél.



Forrás:


http://www.passzio.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=8180

Jazz-zenészek Lexikona